Időtlen

Menj el szavazni, meg fogod bánni; ne menj el szavazni, azt is meg fogod bánni; szavazz vagy ne szavazz, mindkettőt meg fogod bánni; vagy szavazol, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a Fidesz ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a Fidesz ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a Fidesz ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod. Bízzál egy politikusban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy politikusban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy politikusban, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata.

Köszönjük Kierkegaard pajtásnak a nyersanyagot, amellyel hozzájárult a mai eszelős nap túléléséhez, illetve hát, az összes többiéhez is. Mert írhattam volna ezt akár tegnap, illetve épp holnap is, a lényegen nem változtat. Hogy ma jutott eszembe, az a hőmérsékletnek, a páratartalomnak, a párnacihán megbúvó gyűrődésnek és annak tudható be, hogy éjszaka megcsípett egy pók. Meg, hogy választás is van azért, és mindenki azt hiszi, hogy ettől fognak leszakadni a csillagok.

Még csak meg sem moccannak, egyet is alig pislantanak. Fideszi szemszögből ha kettő jut be az Európai Parlamentbe, ha huszonkettő, ők győzni fognak. Ha kivágják őket a Néppártból, ha nem, ők nyernek. Ha pofánhugyozzák Orbánt, ha kitörlik vele a seggüket, akkor is király lesz. Ez olyan szükségszerűség, amit saját maguk építettek saját maguknak, mint ahogyan az is, ha valójában – de nem a kommunikációban – vereséget szenvedne a csürhe, akkor sem jelennének meg az uniós tankok a határon, hogy fölszabadítsanak minket.

Vannak munkák, amelyeket saját magunknak kell elvégezni, más azt meg nem teszi, s úgy tűnik, ha eddig elhanyagoltuk, ezután már nem is nagyon fog sikerülni. Orbán letarolta az országot, újrabútorozta, most cseréli a könyveket és a nippeket, hogy otthonos legyen neki, és ebben emberi erő őt meg nem állítja. Mert gondoljuk meg, már eddig is szinte Istentől eredeztette a felhatalmazását, ha most még erre ráerősítést kap – amire nagy az esély -, a kétmillió hülyéjével együtt visítva fognak győzelmi táncot járni, és megint dalra fakadnak, aminél visszataszítóbb képet a történelemben nem nagyon találni.

Nem negativista, hanem realista vagyok, mert nem szeretném, ha az ujjam holnap reggel a bilibe lógna. Ezért is mondtam jó előre, hogy ezt írhattam volna akár tegnap, akár holnap, az eredmények ismeretében is, semmi nem változna, mert ebben az országban a gyalázat örökké való. Időtlen, mert hazánk kiesett a fősodorból, és jó időre ott is marad. Belegondolt már valaki abba, hogy a 2022-es választásokon – ha lesznek még olyanok – a választókorba lépők akkor voltak hat évesek, akkor kezdték az agymosó iskolai tanulmányukat, amikor Orbán másodszor hatalomra került?

Hogy számukra eszméletük óta más világ nem is létezett vagy létezik már akkor? Hogy szabadságot már nem ismernek, csak az egymás talpára lépést? Történelemmé válik a kor lassan, amiben élünk, gyalázatos lapokká, s hogy ami ma történik, egyet pörget rajta de meg nem változtat semmit. Ennek ellenére persze menj el ma, szavazz lelkiismereted szerint a Fidesz ellen, már csak a tartás végett is, hogy fölírhasd a Thermopülédnél, hogy megcselekedted, amit megkövetelt a haza. Viszont rád emlékezni senki nem fog.

Nem kecsegtető kilátások ezek, krumplit sem érnek, sonkát meg pláne nem, de tiszta lesz az ember lelkiismerete tőle. Nem, mint azoknak a rendőröknek, akik tevőlegesen vesznek részt a csalásban azzal, hogy ezekben a napokban zökkenőmentessé teszik az ukrán határon való átkelést. Vagy azoknak a buszsofőröknek, akik Szerbiából szállítják a magyarul sem tudó szavazókat. S azoknak az informatikusoknak, akik csavarnak egyet a szerver gombján.

A szervezett bűnözés ellen civilként fellépni nem lehet. A kétmillió rajongó ellen tenni nem lehet, belesüppedtünk az időtlen nihilbe. Ezért köszönjük Kierkegaarad pajtásnak, hogy ontológiai feloldozást ad nekünk, hogy tegyünk bármit, úgyis meg fogjuk bánni. És ezzel a tőkével kezdjük el a mai napot, mindegy mi is lesz a vége. Viszont hosszú lesz, ez az egy bizonyos.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Időtlen
  1. Yeti szerint:

    Macskamód kell ezt.
    Ha a gazda nem törődik vele, nem simogatja, nem figyel rá – szarjon a cipőjébe!

    Sose bántam meg semmit, Kierkegaard másik világ.
    A féjjé má is bővebben ismerős – ne féjjé,keféjjé, mondta valamelyik őrmesterem úgy 50 éve.

  2. Jane Doe szerint:

    Meg fogod bánni… Igen. Na, és?
    Kiterítenek úgyis.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!