– Holnap eljön a nap, elvtársak… – harsogta a Nyúl -, holnap eljön a nap, amikor nyúl-létetek értelmet nyer, ti lesztek a nyulak nyula, mint mondtam már, az überhase. Midőn sorsotok beteljesül, és embergyerekek játszószerei lesztek, értelmet visztek értelmetlen életükbe, ugráltok nekik, hogy sikongjanak, bambán bámultok rájuk, rezgetitek az orrotokat. Nyúlnak ennél nagyobb dicsőség nincs. Ma este még elvtársak, ma este még tojást festetek, pirosat kéket, sárgát, holnap pedig szerteiramlatok. Mindenki megkapta a célpontot, kitartás, és most imádkozzunk.
április 2019 hónap bejegyzései
Beszív, sűrít, gyújt, kipufog
Mindez azonban a csürhének nagyon tetszik. Legfőképp akkor, ha nem ők az elszenvedői az atrocitásoknak, ilyenkor jóváhagyólag és vigyorogva bólintanak, hogy rendben, pusztuljon a férgese. Mert, hogy visszatérjünk a Móricz Zsigmond körtérre, miközben a szocit harapta és fojtogatta a NER valódi utcai harcosa, a mellette lévő Fidesz-stand csürhéje nemhogy a segítségére sietett volna, hanem elégedetten böfögve nézte. Sőt, egyikük megjegyezte, ide vezet, ha beengeditek a feketéket. Nincs több kérdés, Magyarország elveszett.
Notre-Dame a szoknya alatt
Viszont ezen a ponton a szarvas bánatosan néz körül a helikopteren lógtában, és Pilhál is megveregeti a saját vállát bugyogóban matatva, és ezek így ketten, mint a NER alfája és ómegája, holnap már magasztos ájtatosságban fetrengenek keresztényi hitükben. Mert megfeszítették Jézust, akinek szintén be lehetne fényképezni az ágyékkötője alá, hogy lássuk, minek örült Mária Magdolna. Mindezt, csak hogy fokozzam az amúgy fokozhatatlan tébolyt, meg, hogy elgondolkoztassak a végtelen mibenlétéről. Azért.
Dialektikus materializmus
Hende itteni nyomulása erre int, hogy érdek, ha van, az csak a Fideszé, következésképp Orbáné, és ennek a játszótere egy város és egy egész ország. Minden más le van szarva. Ha valaki ebben örömmel vesz részt, őt minősíti, viszont a mi bajunk. Hogy el ne pityeredjünk azért, gondoljuk meg, a húrelmélet megengedi, feltételezi, hogy világunk nem egyéb, mint vetített kép a mindenség peremének falán. Ehhez képest Hegel idealizmusa kutya töke, és ezzel akármilyen dialektikus materializmus sem tudna semmit sem kezdeni. Viszont ettől nekünk még nem lesz jobb, az is igaz.
Látszatra sem
Tessék ennek érvényt szerezni. Ha másképp nem megy, tessék az utcára menni, vagy mit tudom én. Ez már elég indok egy ordításra, országos sztrájkra, akármire. Ha meg nem, hallgatni kell. Nincs egyrészt-másrészt, vagy-vagy van. Ennél világosabban már nem tudom elmondani.
Nagyon kell, hogy szeress
Fújt a szél, de, mint a rosseb, annyira, mert április volt, és nem kellett hinni a bolondnak. Két, sárga dzsekis alak bújt meg a piac oldalában menedéket keresve az elemek elől, kapaszkodva az asztalkájukba, azon a felirat, hogy „Megvédjük…” – a többit már letépte az orkán.
Retúr Moszkvába
Gondoljuk csak meg, hányféle nyavalya, betegség, ilyesmik gyötrik az organizmust hosszú élete során, s bár kikecmereg belőlük, azért mindahány nyomot hagy rajta azért, valamit veszít a száz százalékból. De, ha elmúlik a taknya, begyógyul a sebe, azt mondja, olyan vagyok, mint előtte, pedig nem. Így az évek során hogy úgy mondjuk, fokozatosan veszít az értékéből, miközben hozzászokik a veszteségekhez, s miközben bottal vánszorog, még lányokat hódítani indul, akik meg kiröhögik.
Megettem egy pillangót
Az orvos megdöbbent csöppet. Pista apus szemei ugyanis tiszták voltak, hangja határozott, s ahogyan állt ott fölötte az orvos, a két ápoló, Irén anyus és az Etel – ezt el ne feledjük -, bizonyságát adta becsületességének, hogy az orvos ne érezze fölöslegesnek a nagy rohanást, igazolást adott mégis becsületességéről, és fölfedte lapjait. – Árpi rigó hívott szöcskecombot ropogtatni. – mondta határozottan, amitől az orvos feljogosítva érezte magát, hogy belédöfje a tűt, és nyugtató folyadékot sprickoljon inas testébe. – Láztól pusztultam el a szingapúri fövenyen. – Ennyit suttogott még elalélva, s a mentő elszirénázott, Irén anyus pedig imához fogott.
De hol vannak a busók?
Messzire jutottunk újólag egy egyszerű futball labdától, hát perszehogy. Ám mindeme kísérletezések arra szolgálnak csupán, hogy a tébolyt értelmezzük, megpróbáljuk fölfogni, hová mehetett el keresztényi embertársaink kajla esze, ha volt nekik egyáltalán. Ez olyan nagy kérdés, ami soha nem fog kiderülni, mert nem tudjuk meg, hogy Orbántól hülyültek-e meg a népek, vagy azért csörtetnek a valagában, mert eleve terheltek voltak. Ez itt a tyúk és tojás örök dilemmája teljesen kibogozhatatlanul.
IV. 11. – A verebekhez belesvén
Viszont nem holmi próféciák miatt álltam neki mindezt hosszan elmesélni, hanem, mert április tizenegy van. Az az egyetlen nap a végtelen időben, amikor az ember megköszöni József Attila születését azzal, hogy élni nélküle lehet, de nem érdemes. Már csak azért sem, mert elviselhetetlen is lenne ilyen potrohos Orbánok között, akiktől délre költözött a szép jóság és a szelíd érzelem. Kapjon föl hát az áprilisi szél kedveseim, és lessünk be a verebekhez.
Legutóbbi hozzászólások