Legenda a nyúlpaprikásról

– Elvtársak, elvtársak, nyugalom, ne ugráljatok! – hangzott fel a téren egy vékonyka hang a hangszórókból. A zsinórokat követve a hangszóró egy zsinórban folytatódott, amely egy emelvényen álló mikrofonba kúszott, és, ami mögött végül ott állott a Nyúl.

A Nyúl maga, fehéren, vörösen izzó szemekkel, fején tányérsapka, csak a füleinek volt két hasíték, hogy meredezhessenek. Meredeztek is, hogy ne vessenek árnyékot a fehér műszőrrel borított kevlárra, amely a Nyúl hasát takarta, és kitüntetésekkel volt tele: „A szocialista munka hőse”, „Béke és barátság érdemrend”, ilyenek, viszont a nyakában lógott egy vastag aranylánc, azon bazi nagy kereszt, és mellette ökumenikus nyulak álltak füstölővel, hogy teljes legyen a harmónia.

– Elvtársak… – mondta még egyszer a Nyúl nyomatékot adva mondandójának – elvtársak, ti vagytok a kiválasztottak, az élcsapat, az überhase, csak nézzetek magatokra. – A nyulak pedig magukra néztek, és valóban, mint egy hadsereg, fehér volt mind, piros volt az összesnek a szeme. Albínó nyulak voltak, de ezt nem tudták, azt nevelték beléjük az iskolában és a cserkészeknél, valamint a lövészeten, hogy ők az igazi nyúlfaj, keresztények és magyarok, hogy talpaik is egymásra lépnek, meg, hogy nekik nyílik az összes pitypang, amit aztán megírnak.

– Holnap eljön a nap, elvtársak… – harsogta a Nyúl -, holnap eljön a nap, amikor nyúl-létetek értelmet nyer, ti lesztek a nyulak nyula, mint mondtam már, az überhase. Midőn sorsotok beteljesül, és embergyerekek játszószerei lesztek, értelmet visztek értelmetlen életükbe, ugráltok nekik, hogy sikongjanak, bambán bámultok rájuk, rezgetitek az orrotokat. Nyúlnak ennél nagyobb dicsőség nincs. Ma este még elvtársak, ma este még tojást festetek, pirosat kéket, sárgát, holnap pedig szerteiramlatok. Mindenki megkapta a célpontot, kitartás, és most imádkozzunk.

– Imádkozik a tököm. – ez hallatszott az első sorból, egy fiatal nyúl szájából, aki egy sípot is a szájához illesztett, hogy megzavarja a közös áhítatot, de nem sikerült a terve. Egy csapatnyi teknyúl zúdult a nyakába, kitekerték a mellső lábait, megbilincselték, fejére zsákot húztak, s ahogy vonszolva őt hátsó tappancsa csíkokat húzott a porba, azonmód hangzott fel a hangszórókból a Te Deum, és megcsapta az orrát a tömjén és lábszag.

Betuszkolták egy autóba, amely hosszan és kacskaringósan haladt vele, amiből azt következtette ki, hogy a várba viszik. S valóban, ahogy kiszállították az autóból, lépcsőkön húzgálták, és, egy friss, mészszagú szobába értek vele, a Nyúl hangját hallotta, aki ezt mondta:

– Dobjátok, kérlek, a földre le. – ledobták, lecibálták a fejéről a zsákot, és ott feküdt a földön, fölötte tornyosult a Nyúl, s innen lentről be lehetett látni a golyóálló mellénye alá. Óriási hasa volt, és ez a has most megszólalt a fogoly feje fölött.

– Azt ugye tudod, hogy mindenképpen eladunk nyúlpaprikásnak, csak rajtad múlik, hogy Semjén Nyúl egy golyót ereszt a fejedbe kegyelemből, vagy elevenen nyúznak meg. Ki a megbízód? Soros? – kérdezte a Nyúl.
– Anyád. – válaszolta neki a fogoly a földről, a teknyulak belé rúgtak, hogy felnyögött.
– Na, idefigyelj, lipsinyúl. – kezdte a mondandóját a Nyúl – Dolgozhattál Mészáros Nyúl káposztaföldjein, kaptad a répautalványokat, a CSOK-ot, hogy szaporodhass, meccsre járhattál, mi kell még?
– Szabadság. – nyögte halkan a rab – A teknyulak megint belerúgtak egyet, de a Nyúl intésére leálltak.
– Ugyan, szabadság, mi az? – kérdezte a Nyúl – A szabadság szolgaság, a tudatlanság erő. Látod, a haverjaid milyen boldogok, már festik a tojásokat, és holnap mennyei örömökkel ücsörögnek egy emberházban a bambák.
– Tavaly kidobtak egy út mellett, két hétig kóboroltam. – élénkült meg a rabnyúl – Senkit nem hagyunk az út szélén, ugye? Aztán hontalan nyúlnak néztek, lecsuktak és elégették a takarómat. Éheztem húsvét után. Ebből elég. – most már csillogott a piros szeme neki nagyon.
– Nem érdekel a nyomorod. – böffentette oda a Nyúl – Kapsz egy lehetőséget, hazamész tojást festeni, aztán jelentesz Ilyen kis megfigyeléseket teszel, mit gondolnak a nyulak rólam, mit beszélnek. Akkor nem leszel nyúlpaprikás.
– Soha. – mondta a fogoly.
– Dobjátok a földre! – kiáltotta a Nyúl, és a teknyulak fölemelték majd leejtették megint, hogy csak úgy nyekkent. De a földről megszólalt megint a lázadó.
– Tojásfestés, mi? A tyúkokat abortuszra kényszeríteni, aztán azzal kurválkodni. Ez megy neked. – tegezte le már meggondolatlanul a Nyulat a rab. Ezért őt újra a földre dobatta a Nyúl, és az arca fölé tornyosulva, a magasból szólt hozzá, mint valami égi hang.
– A tyúkok migráncsok, örüljenek, hogy luk van a seggükön. Még jó, hogy nem engedem szaporodni őket, elvennék a keresztény kultúránkat, a kakasok nyulakat erőszakolnának, lerombolnák a szent katrocokat. Mit akarsz? Így meg örülnek az emberkölkek, meg én is jó pénzt kapok értük, meg a haverjaidért. Mit gondolsz, szerencsétlen, mi a lényeg? Überhase, ja. Barmok. – így szólta el magát a Nyúl.
– Állat. – hallatszott a földről csikorogva.
– Hazamész festeni és jelenteni vagy paprikás lesz belőled. – ezt harsogta a Nyúl a rab fölött, aki fölköpött, de a nyál a saját arcába hullott vissza.
– Barom. – mondta a Nyúl – Nyúzzátok meg elevenen. – adta ki a parancsot, a teknyulak röhögve vitték a rabot, a várbéli templom harangja pedig megkondult, hirdetve a szeretet végtelen igéjét.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum