Beszív, sűrít, gyújt, kipufog

Egy kábé negyven éves férfi az MSZP-Párbeszéd Móricz Zsigmond körtéri sátrához ment tegnap, egy női aktivistát valami piros löttyel locsolgatni kezdett, a palack kiürültével pedig hozzávágta azt, miközben kurvaanyázta az MSZP-t. A lelocsolt nő védelmére sietett egy férfi párttársa, akit a támadó földre vitt, megharapta, majd a kabátjával fojtogatta. Ezután szedték szét őket a járókelők meg a többi szoci, és a szájkosár nélküli ember jól végezvén dolgát, elegánsan távozott.

Vannak ilyen hétköznapi hősök mindkét oldalon. Mint emlékezhetünk, nemrégiben Miskolcon egy fideszest ruháztak meg, Pécsen pedig a Momentum ajánlóívét firkálta össze egy harcos, aki védte a hazát a migráncsoktól. Ha sok M1-et néz az ember, akkor óhatatlanul meghülyül, de elég hozzá bármely más, a Kesma bűvkörébe tartozó médiatermék fogyasztása is, van belőlük dögivel. Olyan négyszáz a baloldali médiaterror jegyében, amelyek hazafiakat nevelnek, akik pedig rettenthetetlenek.

Jellemző ez az emberi fajra. Caius Mucius Scaveola, mint tudjuk, a karját csontig égette szisszenés nélkül, miközben csevegett Porsenna, etruszk királlyal, aki ettől úgy beszart, hogy elvonult Róma alól. Sőt, nekünk meg Dugovics Tituszunk van, aki Nándorfehérvárnál egy törökkel bungee jumpingolt, hogy az ne vegye el a munkáját, ne erőszakolja meg asszonyát és ne gázoljon bele a keresztény kultúrájába. De áldozata hiábavaló volt, ő is meghalt, meg a török is itt maradt később, tehát minden viszonylagos.

Aki Miskolcon megverte a fideszest, aki Pécsen a Momentum papírjait piszkította össze, józan ésszel és alapos megfontolással tette ezt, arról lévén meggyőződve – mint a Titusz -, hogy küzdelme győzelemre viszi őt és sorsosait. Ezek megtervezett akciók, kigondoltak és előre megfontoltak, mint egy anyósgyilkosság. A harapás és fojtogatás viszont elemi ösztön, a jungi lélektanban az “árnyék”, amelyet morális, etikai, esztétikai vagy más alapon elvetünk és elfojtva is tartunk, miközben eltartott kisujjal diskurálunk az időjárásról

Olykor azonban előtör az emberből a vadbarom, és harap. Vannak híres harapások a történelemben, mint például Mike Tysoné, aki egy bokszmeccs hevében tépett ki egy darabot ellenfele füléből, vagy Louis Suarezé, a tömzsi futballistáé, aki szintén játék közben mart bele a védőjébe. Ebből is látszik, hogy a harapás valami ősi-emberi, illetve állati, a gének halovány emléke még abból a korból, amikor szőrös elődünk a dinók elől bujkált föld alatti járatokban. Régi, szép idők, férfias élmények, kard ki kard.

Vannak viszont egészen köznapi harapások is. Ilyen például Lilyé a “Modern család” című sorozatból. A kislány olyan három éves kora körül elkezdett boldog-boldogtalanba beleharapni, és apukái csak abban bíztak, hogy majd kinövi. Ilyen minálunk elő nem fordulhatna, hogy egy meleg pár Vietnámból fogad örökbe migráncskölket, hogy aztán itt harapdáljon bennszülötteket. Ilyet Novák nacsasszony családtámogatási rendszere nem ismer, morálisan túlfejlett társadalmunk pedig kitaszítja magából az ilyes elfajzásnak még a gondolatát is.

Neriában az ilyen aberráció ismeretlen, az olyanok számára, akik MSZP-seket harapdálnak és fojtogatnak, sőt, vasvellával űznék el őket messzire. Ez is ősi, magyar mentalitás és virtus. Például, amikor Kukorica Jancsi közmunkás súlyos hibát vétett, a nyáj pedig odalett, akkor korának fideszes földesura ekképp nyilvánult meg: “…Vasvillát, vasvillát!… hadd szúrjam keresztül!/ Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való!/ Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!…” Nem ám, hogy üljünk le János, elégedett-e a munkakörülményekkel, ilyenek. Hanem neki a gerincének.

Orbán Viktor Mihály is ilyen avas szagú parasztudvaron szocializálódott, olyan is lett Isten segedelmével. Mint ősei, ő is szemtől-szemben, férfiasan áll ki, meg viszket a tenyere függöny mögül, valamint tokáig golyóállóban. A mi utcai harcosunk általában összehugyozza magát, a hülyéi viszont ezt nem tudják, és azt gondolva, hogy a vezér napi háborúit vívják hozzá hasonlóan, harapnak és fojtogatnak – egyelőre -. Egy beszari geci így militarizálja az országot, hogy már mindenkinek habzik a szája és csattog a foga.

Mindez azonban a csürhének nagyon tetszik. Legfőképp akkor, ha nem ők az elszenvedői az atrocitásoknak, ilyenkor jóváhagyólag és vigyorogva bólintanak, hogy rendben, pusztuljon a férgese. Mert, hogy visszatérjünk a Móricz Zsigmond körtérre, miközben a szocit harapta és fojtogatta a NER valódi utcai harcosa, a mellette lévő Fidesz-stand közönsége és személyzete nemhogy a segítségére sietett volna, hanem elégedetten, böfögve nézte az egészet. Sőt, egyikük megjegyezte, ide vezet, ha beengeditek a feketéket. Nincs több kérdés, Magyarország elveszett.

Lakosai úgy működnek immár, mint a robbanó motor, amely beszív, sűrít, gyújt és kipufog. Itt a népek a gyűlöletet szíják magukba, mint lassú mérgeket, sűrítik majd gyújtják, de, hogy a kipufogásból mi lesz, harapás, fojtogatás, akasztás vagy a gyilkolás más módja, az már nem azon múlik aki ezt az egészet generálja és életben tartja. Őfőméltósága ugyanis nagy ívben tesz rá, amíg így és ekképp gyűlnek a szavazatai, miközben háborítatlanul növesztheti a potrohát a várában. Itt tartunk, emberek, nem épp sehol.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “Beszív, sűrít, gyújt, kipufog
  1. Yeti szerint:

    Háromütemű népesség az itt maradó.
    Szív,szuszog,****** elmenni.
    Mint a régi MZ motor.
    Gondolom, ennek megfelelően alakul a jövője is – a maradékok a hulladékudvarban kötnek ki.

  2. Jane Doe szerint:

    Bizony, fontos a négy ütem (a Sub Bass Monster szerint is). Sajnos, itt nálunk ebből csak három van: a népség Szív, Sűrít és Kipufog (hogy milyen anyagot, a fantáziára bízom), de biz’ hiányzik a harmadik ütem, amit nevezhetünk expanziónak, vagy hiánya okán hasznos munkának is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!