De hol vannak a busók?

Valami Bede Zsolt, aki szintén valami Vadhajtások fidesztudatú botrányhőse a krónikák szerint – tehát ilyen légypiszok és bolhafing keverék -, futball labdával rugdosta a DK Nyugati téri sátrát, hogy elűzze a gonoszt belőle, akár valami lesből támadó ruhaszárító kötél. Ezt emelkedett mókának tartják az ilyenek, viszont csak piti taplóság. Mindenki mástól élvez el, nem vagyunk egyformák ugyanis.

Az egyik DK-s viszont, akárha Indiana Jones az egyik részben, midőn egy utcai harcos berber előtte ugrándozott és visítozott, hogy keltsen benne félelmet meg rettegést, nem bocsátkozott vele bunyóba, hanem elővette a coltját és egészen egyszerűen lelőtte, megszabadítva így a szenvedő nézőt egy elhúzódó közelharctól. Szóval a DK-s sem cicózott, hanem fogta a labdát és fölbombázta a Skála-áruház tetejére, a varázslat pedig legott véget ért.

Közkeletű, hogy Gyurcsány maga a patás diabolo, a haverjai pedig az apróördögök, akiktől mindenféle furmánnyal kell megszabadítani a keresztényi világot. Az ördögűzés új kelléke – mint kitetszik – a labda. A fűtött futballpályák, a helikopteres, gépesített szarvasgyilkolás és a látható fekete lyukak korában ez így helyes. Ám, a hagyományos kellékek, úgymint szenteltvíz, biblia és feszület, és nem utolsó sorban az ima is divatosak még.

Gyurcsány és bandája viszont ilyen modern sátánok, ellenük a labda használatos, mint kies hazánk legfrissebb szent kelléke a szögletzászló mellett. A klasszikus ördögűzés kimerítő munkáját anno a családtagok is segítették közös imával. Ugyanígy ide is el kellett volna hozni a komplett Puskás Akadémiát marha sok bőrgolyóval, szép buszokon, mint más jeles ünnepeken a klakőröket cipelik zsebpénzért, kosztért és kéretlen gyalázatért.

Viszont ennek a Bedének sok képzelőereje nincsen. Ördög-vámpír, secko jedno csatakiáltással, nyakában fokhagymaüzérrel karót is verhetett volna a DK-sok szíveibe, és pont került volna az évek óta csak toporgó ügy végére. De a sajátos futballzásból is látszik, hogy kampány van minálunk, meg tavasz is, amikor a hülyék rajzanak és virágzanak, fürtökben lógnak szerte az országban mindenféle irányultságú eszementek.

Miskolcon fideszeseket ruháznak meg, akik viszont másutt sonkát adnak az aláírásért, csapataik harcban állnak, meg nem hátrálnak, el nem menekülnek. Csalafinta módon a pofonok ellen néppárti egyenruhát öltenek, ezzel takarva fasiszta szívüket és hozva zavarba az ellent, hogy akkor most ütni kell vagy nem-e. Buzi-e ez-e vagy-e nem-e. Ezt viszont már a prostisrácok teszik fel, amely okádmány a migráncsok után kijelölte az utálat új tárgyát keresztényileg meleglobbizva.

Szólnak a kürtök, peregnek a dobok, akárha busójárás, s mért ne. Mint tudjuk, a DK és minden más liberálbolseviki organizmus – velem és veled együtt – kizárólagos célja, hogy meredő farkú turbánosokat telepítsen keresztényi hazánkba. Mindenki, aki nem a csürhére szavaz, ilyen kanos turbános, az összes liberálbolseviki az migráncs is egyben, akitől meg kell védeni a kultúrát, csak nincs egészen tisztába téve, milyet is.

Mert ez a kultúra viszont ez rohadt húzós, kiismerhetetlen zacc a bögre alján. Két évvel ezelőtt ugyanis miniszterügynök elvtárs akkori szíveszottya lapjában, a Magyar Időkben egy valami Pilhál György – mint emlékezhetünk – megalkotta a “Busókat a határra!” elnevezésű tudományos szakdolgozatot, amelyben arról ábrándozott, hogy a kereplők és álarcok természetszerűleg űzik el azokat a muszlimokat, akikkel meg tegnap Kövér elvtárs együtt fotózkodott.

Már csak ennyiből is kitetszik, hogy világunk bonyolult, akárha faék, és legfőbb jellemzője, a fundamentuma neki a hülyeségbe ágyazódott gonoszság. Mert ha most, én nyájasom, azt mondanád, barom ez a Kázmér, Pilhál elvtárs csak viccelődött az ő nagy ötletével, tévednél. Enmaga mesélte el, hogy: „Ezen persze elsőre el lehet nevetgélni, ám aki valamelyest tanulmányozta a harmadik világ szellemiségét, nem biztos, hogy kizárja a sikert.”

De bírta fokozni is: “Gondoljuk csak el, ahogy a kerítésnél csípőfogóval babráló mohamedán anyaszomorítóval szemközt egyszer csak megjelenik egy szakasznyi szőrös, agancsos, vasvillás busóharcos elképesztő kereplés és huhogás közepette. Szerintem a görög partoknál hagyott gumicsónakokig szaladna a kerítésszaggató horda batyustul, embercsempészestül.” Mindezen merengjünk el azért, és utólag bocsássuk meg a vétkeit a Pilhál valaminek.

Ez is egy nívó, de ebből is láthatjuk, bármi lehet. A DK-sokra ilyen késztetésekkel busókat is lehetne eregetni labda helyett, vagy kiátkoztatni egy kollaboráns plébánossal, mert ez az a szint, amelyik imaláncokat csörget miniszterügynök elvtárs lelki üdvéért. Ugyanis az ő szűkös gondolatisága mára egyetlen nagy ordítássá sűrűsödött össze, miszerint migráncs. Ennyi jön csak már az elnyűtt, véreres szemű malacfejéből. És a népek utána, vele együtt ordítják, migráncs.

És ez is egy sajátos, sztyeppei szint, amit mutat miniszterügynök elvtárs hét pontja is, amiért aláírások gyűlnek majd olyan sikerrel, mint bármely nemzeti konzultáción, mert ez itt kedveseim, az új középkor. A Gyalog galopp víziójával, mint emlékezhetünk, ahogyan a kordé haladt, és kántálódott a hívószó, miszerint visszük a hullákat, hozzátok a halottakat. Mert ne feledjük azért, hogy nem csupán a sátras DK-s, hanem mindenki nem kívánatos elem itt már, akiben a józanság szikrája csöppet is megmaradt.

Messzire jutottunk újólag egy egyszerű futball labdától? Hát perszehogy. Ám mindeme kísérletezések arra szolgálnak csupán, hogy a tébolyt értelmezzük, megpróbáljuk fölfogni, hová mehetett el keresztényi embertársaink kajla esze, ha volt nekik egyáltalán. Ez olyan nagy kérdés, ami soha nem fog kiderülni, mert nem tudjuk meg, hogy Orbántól hülyültek-e meg a népek, vagy azért csörtetnek a valagában, mert eleve terheltek voltak. Ez itt a tyúk és tojás örök dilemmája teljesen kibogozhatatlanul.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “De hol vannak a busók?
  1. Oromos Irén szerint:

    Is-is…………

  2. Yeti szerint:

    Először a kakas.
    Aztán a tyúk.
    Innentől lehet tojni – az egészre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!