június 2015 hónap bejegyzései

Tévé, hülye tévé

Elfoglalni most már nincs mit, így megpróbálják az értelmet kirekeszteni a dobozból, s ha ez ideig-óráig menni is fog, győzelem ebből nem lesz. Ugyanis ez megint egy olyan lépés, amely az undort generálja.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Hat a méreg

A fél országból Betyársereg meg Magyar Gárda lett. De hát ez volt a ki nem mondott, sőt sokkal inkább eltitkolt cél megint. Szavazatok szerzése mindegy, honnan, mindegy, hogyan. Most épp így. Nem véletlen, hogy a friss felmérések szerint a Fidesz zuhanása megállt, mögötte stabilan második a Jobbik. A gyűlölet anatómiájából így alakul az új koalíció.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ingyenebéd

Ingyenebéd a jelek szerint csak úgy jár, nem köll hozzá szegénynek lenni, legalábbis kormányzó erőnk bencés felfogása szerint. Énszerintem meg egy lószerszámot. Ingyenkaját az kap, aki enélkül éhen dögölne, ha a formállogika szerint alaposan végig gondoljuk a dolgot.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

A fal

Elfeledtük, s visszajött. Építik megint, csak a másik irányból. Röhej.

Posted in Egyéb
Tags:

Alulnézet

Amióta életem új állomáshelyén, azaz a negyedik helyett a szuterénból nézem a világ folyását, teljesen más értelmet nyernek a dolgok. Például az emberek az ablakból a térdüktől a mellükig látszanak csupán, és szinte mindahánynak nagy hasa van, ez tűnik ki az üveg mögül, amint elhaladnak szobám ablaka előtt-fölött-mögött-alatt. Vagy ha

Read More…

Posted in Egyéb

Kefélési módszertan

Kufircolni nem egy rossz foglalatosság, így gondolta ezt honfitársaink egy része is. Ketten belőlük. Basztak magyarán, űzték, mint a nyulak. Ím így: „Egy kollégájuk buktatta le azt a párt, akik a makói járási hivatal dolgozóiként rendszeresen a munkahelyükön folytattak intim együttléteket

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Aztán Récsöl megjön

De egyszercsak besuhintott a kénköves. Annyi dolog akadt a Futrinka utcában, hogy nem volt elegendő Mekk Elek. Illetve Elekek lettek volna, csak fél káposztáért már nem állt senki a sorba, húztak vastag csíkkal a Futrinkóba, mert ott nem csak káposztát kaptak, hanem kolbászt is mellé dögivel.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Csattogóhal

Na mostan. Mindezeket akármely korallzátony-lakó egyedről is le lehetett volna srejbolni. Hogy világos legyek teljesen: nincsen énnékem semmi bajom a csattogósokkal, éljék világukat, amint nekik tetszik, csattogjanak jókedvükre. Ámde az ENSZ névre hallgató gittegyletet tán mégsem ilyen elsődlegességek miatt alakították a hitlerizmus ellenére, mostan meg csattognak, míg a víz fölött meg arat a halál.

Posted in Egyéb
Tags:

A mi kis családunk

Íme, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, minden életbölcsesség foglalata: a család. De hát miért lepődik meg ilyenen az ember. Ahonnan mostani társadalmi berendezkedésünk mintáit merítettük, a Corleonék táján is mindenható volt ez a Semjénék által misztifikált formula, amelynek olykor nagyhangú ropogásokkal, ágyba csempészett lófejekkel hangot is adtak.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Klopp-Klopp

Nodemármost, azért súlyozzuk csöppet a dolgokat. Klopp aszondta, miután megtermelt a csapatának legalább százmillió ajrót, hogy ő megpihen. De hogy minálunk mivégre pihengetnek a trénerek éveken át, s hogy főképp miből, azt ép ésszel ölég nehéz értelmezni.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum