Valamennyi bejegyzés

Bözsi is elmegy

Itt, minálunk is azt mesél minden ilyen médiaizé csak, amire a legfelsőbb szinten rábólintanak. Ez okozhatja, hogy bár a TV2 tényleg egy ocsmány szarhalommá vált Vajna parókás irányítása alatt, és mégsem elég büdös, meg drága is, ezért lehet, a gázszerelőhöz lesz átcsoportosítva. Erről maga O. V. M. dönt majd, mint ahogyan a miniszterek fizetését is ő szabja meg pofára nézvést, vagy nem tudhatni, milyen vezérlő eszme által.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Solymárra vivő biztos út

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött.” Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Gyurcsány patája

Az ember szíve szerint a Kétfarkúakkal tartana, akik az egyetlen őszinte gyülekezet az egész rohadt országban. Viszont a magyar nép egyáltalán nem érett arra, hogy meglássa a viccben a végtelen komolyságot, a bohócban nem a filozófust, hanem a hatalmas cipőjében hasra eső szerencsétlent látja, és ez egyáltalán nem róható fel a választópolgár hibájának.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,

Volt egyszer egy emmeszpé

Nem ezen felvetés – minthogy megszűnhet a jobb napokat élt alakulat – segít a jelenlegi hatalomnak, hanem a töketlenség. 2018-ban a maradék csökkent látású egyed még odahúzza azt a szaros ikszet – esetleg -, és ha meglesz a bejutási küszöb, akkor boldogok lesznek az urak, hogy kerül egy kis piros pötty a nagybazi sárgaság meg a barnaingesek mellé, de ezzel e tempóval mérget ne nagyon vegyünk rá.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kvótamóka és Virág elvtárs

A dolog úgy fest tehát, hogy a nemzet ügyeit Orbán eldönti, és kuss. Mintha Virág elvtársat hallanánk: „…Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?…Nincs homok? Akkor csinálunk, elvtársam! Nekem homok legyen a föld alól is! Efelől nem nyitok vitát elvtársam, várom a sódert meg a kavicsot!…”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vagy nem, vagy kisnyúl

Immáron szeptember másodikát mutatnak a kalendáriumok, amely nem csak azt jelzi, hogy becsöngettek a kölkeknek a Balog-művekben, valamint a fecskék gazdasági emigrációba készülnek, hanem azt is, hogy célegyenesbe fordult a népszavazós társasjáték csűrdöngölős kampánya, annak minden debil folyományával és tébolyával, ezt el ne feledjük. Megkezdődött a hülyeség adventje.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum