Solymárra vivő biztos út

Karácsony Gergely (Párbeszéd) valaha szebb napokat látott, ma már nem annyira. Molnár Gyula (MSZP) nem tudom, hogy látott-e ilyen szebb napokat egyáltalán, mindenesetre mostanában olyan fátyolosak a szemei. Juhász Péter (Együtt) meg régóta habverővel szaladgál, és veri. Szigetvári Viktor (Együtt) biztos, hogy nem látott szebb napokat, és már nem is fog soha. Ők négyen összehoztak egy emúttnyóc napot, ami után nincs több kérdés.

Ezek így együtt valahogyan összekavarodtak, és olyan pörformanszt deliráltak a magyar politikai palettára, hogy ihaj. Karácsony (Párbeszéd) meg Molnár (MSZP) valahol a Duna mélyén békaembernek öltözve találkoztak, és elindultak megváltani a világot. Akkor még nem tudták, hogy Dániel elvtárs ítéletét már régen megírták, ezért Karácsony (Párbeszéd), akiről Molnár (MSZP) lányos zavarában azt sem tudta, honnan szalajtották, föllépett az MSZP összeomlani készülő színpadán.

Nem ígért túl sokat, csak képzett ribancként ezt: „Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök.” Az úttörő ahol tud, segít, miniszterelnök-jelöltet azonban komoly emberek nem így állítanak. Ezeknek ez is sikerült. Szigetvári (Együtt) már ez előtt kibaszta Karácsonyt (Párbeszéd), mint macskát szarni, mondván: „A tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony. A langyosokat kiköpi a jóisten”.

Lehet, hogy ki is köpte tényleg. Ahogyan az MSZP-s revüről kitámolygott, megcsapta a friss levegő, és ekképp világosodott meg: “Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Ez szivárgott ki a szájberbe, mintha Karácsony (Párbeszéd) nem tudná, ha hangosan és szagosan fingik, két perc múlva mindenki azt szagolja, ha van arra egy bekapcsolva felejtett mikrofon. Ilyenek miatt lázadások törnek ki, lásd 2006 és őszödi duma, de ezek semmit sem tanulnak.

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött”. Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata. És ezek után Solymáron időközi választást tartottak, ahol az ilyen ellenzék mind és teljes mosollyal állt be egy jelölt mögé, hogy akkor most. Hát, nem. Megkapták az aktuális maflást, és megint rajtunk csattant.

Most akkor mondhatom azt, hogy bekaphatják, vagy ez illetlen dolog? Már csak ez az egy dilemmám maradt a sivatagban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,
2 hozzászólás “Solymárra vivő biztos út
  1. Kovács János szerint:

    Már mondhatsz bármit,de

  2. ferimesz szerint:

    Egy vaskos kérdés nyitva maradt, akárki akárhogy látja; mennyiért nem indított jelöltet a Jobbik? 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!