Valamennyi bejegyzés

Nálatok laknak-e állatok?

E két következtetés mindegyike hasznos példa lehet a NER alattvalói számára. Mutathatnak ezek a delfinek emberségből példát meg vitézségről formát is, de arra is inthetnek, hogy milyen könnyen el lehet hülyülni ha nem figyel oda az ember. Hogy a delfinekkel melyik opció végzett, azt már soha nem tudjuk meg, ellenben arról bizonyságot kaptunk, hogy az embernél kártékonyabb állatfajtát nem hordott hátán még a Föld.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Solymárra vivő biztos út

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött.” Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Órák

Róna Péter viszont elmesélte nekünk a tutit: „Van az országban olyan száz-kétszázezer ember, aki ennek az új uralkodó osztálynak a része. Van további ötszázezer, aki jól él, mert kapcsolódik valamilyen szinten hozzájuk. Van egymillió ember, aki elvan, és akkor ott marad nyolcmillió, aki nyomorog, leszakad, küszködik. A kormánynak az alapvető feladata, hogy ezt a hét-nyolcmillió embert becsapja.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Csak a szex, csak a szipu

Hogy Brian anyjának teljesen igaza legyen, arról meg Juhász Péter gondoskodik szerintük, viszont szó sem esik Deutsch Beléptető Rendszerről, Habony porairól meg egyáltalán. Egy dolog biztos csak ebben a kuplerájban, hogy mindenről Gyurcsány jut az eszükbe, a körmendi lerakatnak is a volt alpolgármester farkáról.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Mámegin’ az a rohadt stanicli

Mindemellett arra még rávilágítanék zárásképpen, hogy Böjtelő havának második napján a medve épp itt lesz minálunk. Kérjük tehát az urat, hogy a nagy barna lássa meg az ő nyüves árnyékát, és húzzon vissza a barlangjába a francba dolgos földmíveseink tapasztalatai előtt meghajolva. Ennyi kérést csak megengedhetek magamnak megalázott és megszomorított népünk nevében, a többit meg majd meglátjuk

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

A Fidesz nem mondta, mert ő gibbon

Számít valamit, hogy igazuk van? Nem számít egyáltalán, a végeredményt már most belerakhatnám a borítékba. Gibbonok ellen nem megy ugyanis. És most végezetül elmagyarázom – és egyben elnézést is kérek a nemes majmoktól -, hogy miért fideszeseztem le őket.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

„Erre a rendre vártunk huszonöt éve”

Az irány egyértelmű, Orbán lepasszolta a piszkos és koszos munkát a haverjának, ő pedig már csak reprezentál, készül a Sándor-palotába.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum