Volt egyszer egy emmeszpé

Molnár Gyula pártmogul nyammog, mamunak mondja a hamut, kiveszi a protkóját, hogy napkeleti bölcsességét a világra öntse fogatlanul, de ezt is óvatosan. Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja. A képibe tolják, hogy megszűnhet a pártja, és ingatja a fejét, miszerint: „Nagyon sokat hallom ezt a vélekedést, adjanak nekünk időt, hogy 2018 után beszéljünk erről újra. Most szerintem ez egy nagyon-nagyon rossz döntés lenne.”

Sőt: „Úgy gondolom, hogy a legerősebb ellenzéki párt ilyen módon való kiemelése valójában most csak a jelenlegi hatalomnak segít. Minden egyes választás után, ha az a választás nem nyertes – mi most nyertes választásra készülünk –, minden kérdés felvethető.” Mindeközben, amikor a parlamentjükben mód nyílna csak egy csöppet tökön rúgni a rezsimet, akkor kakaót hörbölnek valahol másutt.

vadnyugatNem erről volt szó, azt hiszem. Fölösleges kihívni a sorsot, ilyen habitussal és ilyen üzenettel sokkal jobban járnánk, ha már most megülnénk azt a halotti tort. Minek annyit szarakodni, nemigaz? 2002-ben még volt valami ifjonti hév ezekben, soha nem feledem, hogy akkor, a választások előtt video-sajtótájékoztatót tartott a párt, és a szépemlékű Juhász Ferenc vértől csöpögő fogakkal jelentette be: a cirkuszak vége, számonkérés következik.

Aztán nem lett, persze, mégis, a ’zember azt hihette, hogy ezek azért akarnak valamit, volt bennük valami életszerű, most meg itt fekszenek kiterítve. Pállott hangulatú sajtótájékoztatók vannak, amelyeket nagyon röviden össze lehet foglalni: a ’zoktatás, a demokrácia, a szegénység, a jajistenem, monnyon le, meg irgumburgum-kutyafáját, meg, aszta. Csoda, ha a képükbe röhögnek? Egyáltalán nem, polgártársak. „Minden kérdés felvethető.” Mondja a Gyula. Akkor fölvetem, hogy mi a búbánatos lófaszt akarnak ezek? Ez az egymillió fontos föladvány.

Nem ez a kósza gondolat – miszerint megszűnhet a jobb napokat élt alakulat – segít a jelenlegi hatalomnak, hanem a töketlenség. 2018-ban a maradék csökkent látású egyed még odahúzza azt a szaros ikszet – esetleg -, és ha meglesz a bejutási küszöb, akkor boldogok lesznek az urak, hogy kerül egy kis piros pötty a nagybazi sárgaság meg a barnaingesek mellé, de ezzel e tempóval mérget ne nagyon vegyünk rá. Jelenleg nem tehetek egyebet, mint Boris Vian tollával leföstöm az MSZP állagát és helyzetét. Hogy hol is tart most a szépemlékű gyülekezet, amely a szemünk előtt aszalódott ráncossá, és tapsol a saját ravatalánál. Csűrdöngölni nincsen ereje, a lélegeztető-gép nem bírja az iramot ugyanis.

kiteritve„– Akkor hát – mondta a macska –, ha így van, megteszem neked ezt a szívességet, de nem tudom, miért mondom, hogy „ha így van”, mert a fene érti az egészet.
– Igazán nagyon jó vagy.
– Dugd a fejed a torkomba – mondta a macska –, és várj.
– Lehet, hogy sokáig tart? – kíváncsiskodott az egér.
– Addig, amíg valaki a farkamra nem lép – felelte a macska –, gyors reflexre van szükségem. De ne félj, kinyújtom a farkam.
Az egér kifeszítette a macska állkapcsát, és bedugta fejét hegyes fogai közé. De szinte rögtön kirántotta.
– Hékás! – mondta az egér –, csak nem cápát ettél reggelire?
– Ide figyelj – mordult rá a macska –, ha nem tetszik, elmehetsz. Én utálom az ilyesmit. Intézd el magad.
Úgy látszik, megharagudott.
– Ne bosszankodj – kérte az egér.
Behunyta kis, fekete szemét, és visszadugta a fejét a megfelelő helyre. A macska óvatosan az édes kis szürke nyakra illesztette acélos szemfogait. Az egér fekete bajsza elkeveredett az övével. Kinyújtotta lompos farkát, és kiszolgáltatta a járda kényekedvének.
És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke.”
(Tajtékos napok)

Most pedig kedves testvérek, imádkozzunk elhunyt pártunk lelki üdvéért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!