Valamennyi bejegyzés

Aranyozott lószerszám

Így ránézvést újra, az vonható le tanulságul, ahogyan egyre pofátlanabbak, a hangjuk úgy lesz mind agresszívebb, az egész kezd hasonlítani Néró működésére. A bortól megrészegült, ólomtól elhülyült tombolásra, aminek a végén lángba borítjuk Rómát. Nem vagyok egy Ésaiás, mégis tisztán látom ugyanazt itt, mint ő a maga idejében. S ez, hogy felidézzük, Isten tiszteletének megsértése a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság, a szociális igazságtalanságok. S mivelhogy nem vagyok ő, nem profétálom, mert nem is hiszem az isteni ítéletet, hanem csak a sajátomat. De az rosszabb.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Nemzeti államkapitalizmus

Hogy mutassam a különbséget, az Agymenőkben Rubik folyamatosan jelen van, Sheldon még Leonard esküvőjére is meghívná Stephen Hawkinggal együtt, míg és ellenben Mészárosról egy rohadt szó nem esik, hiába tudná felvásárolni már egész Hollywoodot is akár. Buborékokról nem szoktak megemlékezni, mert gyorsan elpukkannak, csak az a baj, hogy ez az egész életünk. Benne ülünk a buborékban.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Dr. Kotász! Dr. Kotász!

Mert azt ugyan, ha nem is tudhatja meg, hogy miféle háromezer milliárdot szégyell a kormány, ha okádik is a fekete autóktól, amelyek tán majd érte is eljönnek, ha Putyin itt is páváskodik, ez itt olyan buli a türk génekkel és kipcsak felmenőkkel, kurvákkal és kokóval, Polttal, az írástudatlan Farkas Flóriánnal, és főleg Bakondival, valamint megengedőleg szaros pelenkával és minden más NER virággal, hogy színházszerető ember ilyet ki nem hagyhat soha. Csak ülök a zsöllyében eztán, szórakozottan reszelgetem a körmeimet, és röhögök.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A második papír

Ugyehogy, dőlne hátra Polt fideszügyész, mert a bizonyítékok csak közvetettek, ilyképp kitörölheti vele a nyamvadt seggét a lázadozó, csalást kiáltó panelproli, annyit is ér ember. Így történhet meg aztán, hogy ezek után is megy tovább minden a maga jól kitaposott fideszútján, gyalázatosan, mintha mi sem történt volna, pedig csak a világ dőlt össze, s nem kicsit, hanem nagyon.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Mégis bunda

Mindez azért példa és vitézségből forma számunkra, mert eldöntendő, hogy a lopás, mint szubsztancia csak az Atyaisten, jelesül OVM sajátja-e, s a többiek ebben egylényegűek-e vele, vagy esetükben engedünk Arius felfogásának, és két külön entitásként értelmezzük a kétféle taknyot. Mert a lopás, ha Matolcsy foganatosítja is, egylényegű Orbánnal, akkor Matolcsyra tényleg nem mondható ez, nem állítható róla, hogy lop, mert voltaképp az ő mocskos keze tulajdonképpen Orbáné.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Megdögölesszem?

Egészen elképesztő állapotokba süllyedt az ország, mindent megül az aljasság. Ez sem újság, még az újszülöttnek sem. Azonban, hogy mégis kitartóan nyomogatom most a billentyűzetet miatta, az még a határtalan cinizmusba ojtott ökörség, ami miatt tegnap a sok-sok lélekvesztő történés közül volt egy, amely kimondatta velem a varázsigét, hogy szakadna már a búbánatos ég erre az egész elcseszett világra.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Pecsét a rablásra

Lassan nyolc év telt el a rablás óta, mire végre kimondatott a verdikt. Végül is, a Guinness rekordok hitelesítéséhez is idő kell, meg a jó munkához természetszerűleg, és ez a rablás is az a maga nemében. Viszont ilyen ország még egy nincs, ahol trombitaszóra és hallelujázás közepette lopnak el háromezer milliárdot, ezt deklarálják, és a leghangosabb történés eközben, hogy diákok mennek tüntetni a térre, mert szar a tananyag, meg sok is.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Orbán Viktor szegényedik

A fentiekből kiderül, hogy jótevőnk még az átlagmagyar nívóját sem éri el. Mint azt Matolcsy pöttyös seggű elvtárs hivatalától tudjuk, minden kalifaszijózsinak van minimum tízmillió megtakarítása, csak őneki nem. Így tehát az idei évre rendelt színdarab előadatott, a függöny pedig legördült. Énnekem ehhez egyéb hozzátenni valóm nincsen, viszont mindenki azt gondol, amit csak akar.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Átlagtalan magyarok

Eleddig hajnalonta a boltban csak végigszáguldottam – már ahogy tőlem telt -, most viszont tejesflakonok mögé rejtőzve tanulmányoztam honfitársaimat, akik jobban teljesítenek, vagy erősödnek, de egyik sem tűnt átlagosnak a nyűtt ruhájával, a reszkető fejével, meg a farhátjával a táskájában.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Huszonkét fa és a „Váratlan Rend”

Más aspektusból viszont: bár determinisztikus világban élünk, ennek ellenére minden ember rendelkezik szabad akarattal. Ezt kell majd figyelembe vennie a tekintetes bíróságnak, ha annak jön el az ideje.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum