Dr. Kotász! Dr. Kotász!

A fényességes medve tegnap eljött a málnásába mihozzánk, és leragyogta a csillagokat is az égről. Történek dolgok még ezen túl is, hogyha origó lennék vagy ne adj Isten, prostisrác, akkor egy komplett összeesküvés-elmélettel rínám tele a szájberteret, mert voltak benne rímes dolgok, és csak úgy véletlenszerűen ocsmányak, ahogy az Neria dolgos hétköznapjaiban szokásban van. Viszont tegnap ünnep volt, mert a fényességes medve iramlott szerte a városban lehegesztett csatornafödőkön, meg a hermetikusan lezárt utakon.

Régen a kommunisták, akiktől ezek tanultak módszertant és ganyéságot, a kényes napokon begyűjtötték a felforgató elemeket, hogy amíg az ünnep zajlik, a szagukkal ne zavarják az emelkedettséget és a szeánszot, böfögtek és megigazították az övet az egyenruhán. Mivel a Momentum megerősödve került ki a Fidesz vereségéből, a mi atyuskánk a fényességes medve valagából vigyázó szemeit rájuk vetette, odauszította a NAV bűnügyi csahos kutyáit motozni és lefoglalni, alkalom adtán vezetőszíjon vinni el, lefilmezve, megörökítve, levetítve a bávatagoknak szellemi leépülésül.

A Momentum állt a vérzivatarban és dr. Kotászt szólítgatta, forgatta a mancsában az előre megírt ítéletet, vakarászta a homlokán a friss stigmát, miközben Tiborcz vej, Farkas kisebbségi a másik oldalára fordult a habos paplanja alatt, Handóból alkotmánybíra, Poltból pedig újra Polt lett, hogy a rendszer folyamatossága meg ne szakadjon. S mondom, mindeközben a fényességes medve valaga lett nyalva fémtisztára teljesen. Kádár apánk Brezsnyevvel ilyet nem tett, legalábbis önszántából, a vén komcsiban több gerinc volt, mint ebben az ocsmány keresztényben.

Bár mindkettő mocskos egy alak, ez a mostani azért viszi a pálmát, megkapja a hangszórót, Tibi bácsi neki dobja a pöttyöst, de ugorgyunk. Amíg a nagyvilág mindeme cukiságokra – medve bácsi látogatása, Momentum lerohanása – ügyelt, a fű alatt is zakatolt a NER kérlelhetetlenül és konokon, még a drótokban is a NER zümmögött. Mert mindeközben fölfigyeltem egy írásra, amely arról szólt a címe alapján, hogy a kormány szégyell valami háromezer milliárdot. Gondoltam megnézem, miféle lelkiismeret ébredt fel a kormányban, de az nem ment.

Mindenfélét csinált velem a gép, a rendszer, azt mondta, hogy az enyém ellenőrzi, nem veszélyes-e, ha a szégyenbe hatolok, aztán az a szerver ellenőrzött engem, hogy méltó vagyok-e olvasni a cukiságokat, de be nem jutottam. Mindezt addig játszottuk, amíg már a cím is eltűnt, és nem tudtam meg, akkor a kormánynak van-e lelkiismerete véletlenül vagy pediglen nem. Ettől még nem fogok hülyén meghalni, de hozzá téve, hogy ez idő alatt a huppa szerverét is akarták egy kicsit kívülről monyákolni, az emberben az a kényszerképzet keletkezik, hogy ez nem véletlen.

Hogy a drótokban is a NER száguldozik, mint a fényességes medve Budapest útjain, és csikorogva fékez a nagy, fekete autó a Momentum irodája előtt, szavazatösszesítők tűnnek el, és még esik is. Ilyen tényállások hozzák aztán Störr kapitány apukájának igazságát a Feleségem történetéből, aki őszinte ember a környezetére nézett, és kendőzetlenül mindenki arcába mondta: unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. Igaz, aztán a költő (F.M.) sajátosan oldotta fel a bimbózó feszültséget, mert az atyai kifakadást így fejezte be: mondta, és csendesen elhunyt.

Esserossz. Ám terméketlen ez így, túlságosan elegáns és nagyvonalú, ami tulajdonság háborúban veszedelmes, meg különben is érdemes itt maradni. A NER ugyanis aljassága mellett degenerált is, s ekképp egészen szórakoztató pörformanszokat produkál, most épp Matolcsy elvtárs szütyőjéből, bár tőle egyáltalán nem szokatlan a móka, mióta pöttyös a segge. Új korszak hajnalát föstötte az égre közös eurázsiai valutával, amely az elektromosságon alapul. Ilyenkor az ember eldönti, hogy Störr kapitány apukájával ellentétben nem megy innen sehová.

Mert azt ugyan, ha nem is tudhatja meg, hogy miféle háromezer milliárdot szégyell a kormány, ha okádik is a fekete autóktól, amelyek tán majd érte is eljönnek, ha Putyin itt is páváskodik, ez itt olyan buli a türk génekkel és kipcsak felmenőkkel, kurvákkal és kokóval, Polttal, az írástudatlan Farkas Flóriánnal, és főleg Bakondival, valamint megengedőleg szaros pelenkával és minden más NER virággal, hogy színházszerető ember ilyet ki nem hagyhat soha. Csak ülök a zsöllyében eztán, szórakozottan reszelgetem a körmeimet, és röhögök. Azért is, mert ezt kiváltképp nem szeretik. Röhögök rajtuk tehát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!