Megdögölesszem?

– Dögöleszd meg. – ez volt a kimerítő válasz Lóci kérdésére egy légy sorsáról Szabó Lőrincnél, akit, mint az közismert, O. V. prime minister elvtárs oly igen szeret, hogy képes volt idézni őtet a Terror Kuckójánál, igaz, szarul – ne égj, hogyha nem akarom -, amikor szerelmi költészetből csinált kommunista ellenes jelszót, ami hülyén adja ki magát. Ilyenekkel azonban ő nem igazán törődik, nincs ott honn, nem az ő világa.

Megérhetjük még, hogy – ha már Lőrinc, ha nem is Mészáros -, “A huszonhatodik év” halottsirató mondatát: “Úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát, hátamon érzem szíved dobogását” – óvodai altatóéneknek adja el majd a hazafias nevelés jegyében. Ergo, sem neki, sem a fullajtárjainak fingja sincs szépségről – en bloc -, és mégis pofáznak, mert nem tetszik a műalkotó ember képe vagy a szeme állása. A szürkék nem viselhetik a tehetséget ugyanis.

Rombolni, azt tudnak, és még milyen aljasul. Most is, a Kampf jegyében mennek neki nehézfegyverzettel az Art Capital Alapítványnak, amely az orbáni Wölkischer Beobachter (magyaridők) szerint migránssimogató kiállításokat tart. Hogy lássuk, kik is ezek: “Amíg a kormány emberfeletti erővel küzd a migránsok távol tartása érdekében, addig a képzőművészek tekintélyes része Soros György kottája alapján azt szeretné elérni, hogy minél több afrikai éljen Magyarországon, lehetőleg minél előbb.”

Ilyeneken, ha normális az ember, akkor röhög. Máma viszont nagy időket élünk, akárha Svejk, ami nagy idők nagy embereket kívánnak, és ilyen nekünk Matolcsy az unortodox, pöttyös seggével. Az általa gardírozott műintézmény, az MNB, a forinttal már csak az elbaszás szintjén foglalkozik, sokkal inkább műalkotásokkal, de most már politikai-, és gondolatrendőrség is egyben. Fél nap alatt vizsgálni kezdték az Art Capitalt ugyanis.

“Az MNB semmilyen politikai célzatú, illetve migránstámogató kampányt nem támogat”. – Ez volt az ok és az indok, ami oly bájosan aljas, hogy jelzőt már nem is keres hozzá az ember, és mégis, voltaképp sehol sincs attól, mint ami nívót a magyaridők, és tulajdonképpen a rezsim, és az egész ország magáénak tudhat. Ez, amiben szügyig ücsörgünk, ez a morális nihil, erkölcsi mélyföld és sósivatag.

Mert milyen ország már az, ahol a bakó megkérdezi a gazdát, megdögölesszem, az rávágja, dögöleszd meg, és nekieresztik a tankot meg az úthengert. Nem a magyaridők leprás betűharcosa az, aki a duci ujjaiból szopingálja, hogy kit kell aktuálisan eltakarítani az útból, hanem felsőbb kézmozdulatok és orrfintorgások. A végső megoldásnak sem volt soha írásos nyoma, és mégis milyen flottul ment az egész.

Ahogyan a rendszer működik itt is, az valami elképesztő A magyaridők rárakja a stigmát az elítéltre, utána pedig anyagilag, egzisztenciálisan, erkölcsileg és minden lehetséges módon szíják ki belőle az életet. Ha juhász az ember és létrája van, akkor pedig egészen közvetlen módon, vak osztrák nyugdíjas képében szabadítják meg a földi élet kínjaitól. És mindenkit érhet baleset.

Egészen elképesztő állapotokba süllyedt az ország, mindent megül az aljasság. Ez sem újság, még az újszülöttnek sem. Azonban, hogy mégis kitartóan nyomogatom most a billentyűzetet miatta, az még a határtalan cinizmusba ojtott ökörség, ami miatt tegnap a sok-sok lélekvesztő történés közül volt egy, amely kimondatta velem a varázsigét, hogy szakadna már a búbánatos ég erre az egész elcseszett világra.

És ezt, gyerekek, mi más is szállíthatta volna, mint az emmeggy, amiről már tényleg nem lehet eldönteni, mi a rosseb lehet. Ebben bizonyos Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő, azt szakértette, hogy Németországban és a svédeknél is a lakosság morális hanyatlást érez a migráncsok miatt, akikkel, ha már a kerítésen belül vannak, nehéz bármit is kezdeni.

Erről a morális hanyatlásról mesélhetne még az MNB és a magyaridők tükrében is, illetve és hát az egész szaros országról, hogy hová jutottunk, juttatták ők, illetve jutottak ők maguk, hogy a ganyétól nem látják a Napot. De, ami inkább baj, a józanabbja sem immár. Svéd morális hanyatlás, medveanyám…Egyébként tegnap egy már belül lévő migráncs kifelé igyekezvén akadt fönn a kerítésen.

Igaz, körözött bűnöző volt, de mégiscsak röhejes, mert, ha magyaridők nívón lennék, azt írnám, innen már a gyilkosok is menekülnek. S ha azok nem is, mert épp kormányon vannak, az alattvalók annál inkább, mert már senki és semmi, még a halott sincs biztonságban. Mert bármely csinovnyik rámutathat bárki országon belüli ellenségre, és fölteheti a kérdést az urára nézve: megdögölesszem?

És ő válaszol aztán nagy kegyesen: dögöleszd meg. Így lesz vége mindahányunknak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “Megdögölesszem?
  1. Yeti szerint:

    Nem lesz, hanem van!
    Vége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!