Valamennyi bejegyzés

Raffiakötő állvány

Ehhez Káslert is odaképzelhetjük, s innentől fogva teljesen érdektelen például már Arany gondja is, aki a Vojtina ars poeticájában például így aggódott: „Itt a különbség: hogy e látszatot/ Igaz nélkül meg nem csinálhatod./ Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -/ Olyan kell, mi egészben s mindig az.” – Ilyet fideszista még véletlenül sem ismer, s megengedem, nem azért, mert Arannyal nincs tisztában, hanem, mert az igazhoz semmi köze egyáltalán egyiknek sem. Ennyi köztünk a különbség.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Lázár, a dzsentri

De nem is az anyagi szükség vagy a politikai elnyomatás miatt, még csak azért sem, mert feltehetően elpusztulunk valami kórházi szepszisben, ezek az élet velejárói, de addig is létezik az ember. Lélegzik, lát, hall, egyebek, már csak ilyen egy szén alapú organizmus, de, hogy addig is a futballistát, a dzsentrit, a pacalkirályt kelljen hallgatni tömjénfüstben, na, ez a tragédia. Nem az, hogy döglenek a nyulak. És ezek a föntiek, ezek az elitünk. Hogy még fasiszták is, az csak hab a tortán. Ide jutottunk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Lázár János munkát oszt

Az emberiség – s benne a magyarság különösen – teljesen elkorcsosult. Hiányzik belőle a látomás és az indulat, fölzabálja a bulvár, horizontja annyi, hogy mikor fingott valamely celeb, és az állatkerti maki nyomorúsága jobban izgatja, mint az utcán élő hajléktalané. Ez az, amit meg akar őrizni Lázár seggét nyalva és neki behódolva. Legyen meg a söre, a kirántott hús, addig baj nem lehet.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Biankó hűtőmágnes

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig lop zavartalanul lop tovább.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Füstbe ment terv

Ha én pedig most gonosz lennék, azt mondanám: a fácánvadászat sem alapvető emberi jog, meg a lopás sem. De nem vagyok ennyire romlott, ezzel az egésszel csak azon morfondíroztam el, micsoda alakok, s miért akarják nekünk megmondani, hogyan éljünk, s hogy honnan veszik a butaság összes bátorságát ehhez. Egyébként ezt a hülyeséget már estére lehurrogták, a terv füstbe ment stílszerűen, így csak egy kósza gondolat volt és maradt. Ám azt mutatta meg mégis, hogy minden lehet.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Márki-Zay a futballateista

Most azonban az lesz, az következik, hogy Márki-Zay Pétert, mint futballateistát keresztre fogják feszíteni. Nem. Meg fogják égetni boszorkányként, pedig nem tett egyebet, mint piaci alapokra helyezte a helyi labdarúgást, ami ím, megbukott. És ez a sors vár az ország összes stadionjára mind, amikor megszűnik vallás lenni a labda rugdosása. Itt fog rohadni nekünk az összes mementóként, benövi azokat a gaz, fák burjánoznak bennük, viszont a madarak azok énekelni fognak bennük nagyon.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Delej

Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A gyilkos, a házmester meg a kupakos

Hogy mire tartja a pedellus a rajta kívül állókat, ez a mondata is mutatja: „Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni.” Lefordítom, mint Arany Fülemüléjében a bíró, neki fütyöl mindenki. Ezt kell megtanulni az újfajta demokráciáról, amely keresztény, csak kicsit lóg ki a csuha alól a fasiszta pata.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Weltschmerz

Mindegy is. Viszont az ember ilyenkor körülnéz, hogy mi maradt. Hát, nem sok, nagymama. A zene itt a gépben, versek a fejben, cigi a szájban, meg a párod. Ez sem kevés, sőt, mondhatni, ez a minden, csakhát, ott vannak a villanyoszlopokon, a kopott házak falán a cafatokban lógó plakátok, emlékeztetve egy nem is oly rég volt mámoros fél napra.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Tánc a hóban

Ilyen gyógyszerre már nem futja és halálra fagyó népek azonban nem érik el a nagyságos média ingerküszöbét, maximum statisztika formájában. Mert tiltják nekik, vagy, mert nincsen érzékük a valódi élethez, amely a mai kurvaországban másról sem szól, mint perverz és töketlen pártokról, akiknek a nyomora megüli az egész szarhalmot, és ezek miatt nem nyílik már az ibolya sem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum