Füstbe ment terv

Lázár János beszabadult a porcelánboltba, és meglóbálta a mocsok nagy ormányát, amely most is leng. Most, hogy így látjuk a nagyszerű képet, már semmi nem akadályoz meg abban, hogy elmeséljem – bár úgyis tudod, drága nyájas -, mi vetítette az üvegedényembe Lázárt, mint elefántot. Bár azok a jószágok értelmesebbek, mint vizsgálatunk tárgya és alanya, de még mennyire. Ám mindegy is ez.

Ilyen dohányzásügyi tótumfaktumnak tette meg őt a legfőbb genyó, hogy mért, azt senki se tudja. Tán, hogy ellegyen vele, monyákolgasson, míg zajlik körülötte a szabadrablás és az ország fölégetése. Emberünk azonban hiperaktív, elemi erővel dolgozik az élet megrontásán, és mértéket sem ismer. Fölidézhetjük például intő példaként, hogy akinek nincsen béjemvéje vagy kastélya az erdő alján, az annyit is ér szerinte.

Vagy, midőn vadászott és fácánra ment, akkor nem néhányat vagy egy tucatot tett el láb alól, hanem százszámra feküdtek ott a szárnyasok kiterítve, miközben mindent belepett a vérszag, a gyilkosok pedig a kastélyban, kandalló tüze mellett örültek a nagy diadalnak. Ezt csak azért meséltem el, hogy lefössem, úgy tűnik, hősünk egyáltalán nem ismeri a mértéket, ha valami nincs, akkor neki egyáltalán nincs, ha meg igen, akkor eget rengetően van.

Középút nem létezik a forgatókönyvben. Ilyen habitussal komoly dolgot – kisvasúton kívül akármit – rábízni hazárdjáték. Ezt is csak a legfőbb genyó teheti meg, és meg is teszi, mert mit neki az alattvalók. Ahol egy vajákos, ájtatos és kétes tudatú, sámánságba ojtott szentfazék, valamint trutymós körmű Kásler miniszter lehet, ott minden mindegy. Ehhöz képest Lázár dohányügyi biztossága maga a lottó ötös vagy fizikai Nobel díj.

Viszont ez is hülye, ezen nincs mit szépíteni. Itt, a szemünk előtt abszolválta első megnyilatkozását bagóilag, és rögtön le is szakadt a mennybolt. Aszonta tök komolyan, úgy képzeli az életet, hogy aki 2020. január elseje után született, az egyáltalán ne vehessen már cigit. Ha nagy lesz és okos, akkor se. Így akar Lázár a nem is olyan távoli jövőben füstmentes országot előállítani a kerítések mögött. Ez bírt az eszébe jutni neki.

Tisztelettel megkérem ezen a ponton a bagófüstöt elemi ösztönből gyűlölőket, ne tapsoljanak most hangosan, hogy úgy van, helyes, jól van. Nem azért, mert magam szívesen pöfékelek. Most is például, szól a halk muzsika, balról a kávé, jobbról a cigi, szemben meg a monitor, és senki kutyafaszát nem érdekli, hogy a szobám mélyin én ettől érzem magam komfortosan, és senkit nem zavarok, a szomszéd Józsit se például. Pláne, sőt, nem emiatt lesz mindjárt szmogriadó, ugye.

Mindenki fölhozhatja a maga érvét, hogy kinek mért jó füsttel vagy anélkül, itt most nem erről van szó, hanem az intézés módjáról, hogy ez a Lázár, mint NER mindenható hogyan képzeli el egy probléma megoldását. Tilt és üldöz. Megbélyegez és börtönnel fenyeget minden olyat, ami az ő világképébe nem illik bele. Szezonja van most a hajléktalanok sorsa fölötti sóhajtozásnak, és jogosan. De gondolj csak bele drága nyájas, ők is csak ezt példázzák.

Mert mi történt? Voltaképp betiltották a hajléktalanságot, és üldözik, börtönnel fenyegetik. Így gondolkoznak ezek az élet felől és így oldják meg a problémákat, erőből és csípőből. Lenyomják a delikvens és a társadalom torkán az akaratukat, és ezek vagy kisebb vagy nagyobb tragédiákat okoznak. Így építgetik az egyenvilágot, senki nem hajléktalan, senki nem dohányzik, a nők szülnek, a férfiak meccset néznek, a gyerekek pedig a lövészetet gyakorolják. És a talpaik egymásra lépnek, ezt se feledjük

Így, s emiatt érthető egyébként az is, hogy a liberálistól mért irtóznak annyira. Az színes, gondolkozik, ábrándozik, ilyenek. Sok oldala van neki, amelyeket lehetetlen lecsiszolni egyformára, s az ilyen nem illik a kirakósba. Messzire jutottunk a dohányzás totális tiltásától, de ez a lényege ennek is, bár még Lázár sem tudja. Egyszerűen így működik az agya, amikor jámboran kijelenti – és tán még rosszat sem akar -, hogy ezt azért tehetné meg, mert a dohányzás nem alapvető emberi jog, tehát tiltható.

Ha én pedig most gonosz lennék, azt mondanám: a fácánvadászat sem alapvető emberi jog, meg a lopás sem. De nem vagyok ennyire romlott, ezzel az egésszel csak azon morfondíroztam el, micsoda alakok, s miért akarják nekünk megmondani, hogyan éljünk, s hogy honnan veszik a butaság összes bátorságát ehhez. Egyébként ezt a hülyeséget már estére lehurrogták, a terv füstbe ment stílszerűen, így csak egy kósza gondolat volt és maradt. Ám azt mutatta meg mégis, hogy minden lehet.

Bármi előfordulhat, bármit betilthatnak és mindent előírhatnak, egy feltétellel: a megfelelő személy akarja. Aki a tuggyukki.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum