Valamennyi bejegyzés

Pá, európai piknik

A Fidesz egyszerűen elveszítette azt a jogát, hogy a múltra mutogatva bármit is ünnepeljen, ami az ilyen napokon – és voltaképp az összes többin is – folyik, szemfényvesztés és hazugság. Hogy összefoglaljam a mai és holnapi cirkuszi mutatványokat: méltatlan kezekben vannak az ünnepek, és méltatlan kezekben van az egész ország is.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Szívhangok

Szóval, ne nézzük egymást madárnak, és Gulyás elvtárs jobban tenné, ha nyáladzó mondatok helyett az lenne a száján, ami a szívén – már megint ez -, és egészen egyszerűen kijelentené, szavazz rám, különben megdöglesz. Mert, végül is, ezt akarja mondani, csak nem meri. Viszont csinálja, meg a főnöke is, aki számára az eufemisztikusan vele nem szimpatizáló állampolgár nincs is. Nem létezik. Szóval, hagyjuk egymást békén, és meglátjuk, kinek lesz jobb.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A Tenkes kapitánya

És mi lesz itt még, ha kiderül, ez a Kurz a hét végén Merkellel kokettált, és együtt tettek hitet a Frontex, azaz a közös európai határőrizet mellett, ami Orbáni olvasatban idegenszívű, migráncsoknak kulcsot adó zsoldosok eljövetelét jelenti, hogy ebből mekkora visítás lesz, és mekkora paláver, na, arra kíváncsi vagyok. Meg, hogy milyen mesebeli gonosz óriássá válik a kerítésen kívül mindenki, azt Orbánon kívül már csak a Grimm testvérek tudják, és a kínok azon tárházát is, ami emiatt a kerítésen innen élőkre vár. Úgyis mi baszunk rá a végén.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Kiröhögve

Viszont ezzel az egy gesztussal oda tette Orbánt, ahová való, a történelem szemétdombjára, mert diktátorokon már csak akkor szoktak röhögni, amikor a delejük megszűnt. Ezért mondom, hogy mosolyogjunk mi magunk is rajtuk, míg el nem fehérül a szájuk, akárha Lázár falujában.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Victor Schopenhauer és Leslie Orbán

Ezzel az egésszel én senkit bántani nem akarok, csak kijelöltem a sövényt, jelzőkarókat, gátakat abbéli igyekezetemben, hogy megmutassam miniszterügynök úr igazi igazodási pontjait. Meg azt, hogy aki dakota lovakkal példálózik, az nem olvas filozófusokat, inkább üldözi őket, mint erre is emlékezhetünk a közelmúltból.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Orbán és az ő lukai

Valahol ezen a tájékon jár most szeretett vezérünk, és az Unió bambán néz ki a fejéből, hogy ilyen frappáns képzavart illesszünk a dolgozatba. Ők még nem tudják, amit mi már nagyon rég, hogy ez csak egy nyamvadt futballista. Azok szoktak lukra futkosni. Illetve módosítok: lehetett volna futballista, vagy lehetett volna ember. Lehetett volna, mégse az lett.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Demokráciaexport

Innentől magunk vagyunk a demokrácia exportőrei, és rá is fér az elfajzott világra, valljuk be, hiszen drága jó, egyetlen Lajosom még azt is kifejtette, hogy a mai Németország olyan, mint a hajdani Szovjetúnió. Ha hozzávesszük ehhöz, hogy azt a kócerájt még egy illuminátus is irányítja, akkor előttünk áll a Fidesz-hívő teljes világképe.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum