A Tenkes kapitánya

Orbán Viktor Mihályról megállapítást nyert a napokban, hogy elment a maradék esze is, ami miatt egyes indián törzseknél tisztelnék is őtet, mint csökkent értelműt. Mi magunk itt, a Kárpátok alatt csak sajnálkozhatunk fölötte, s főleg azért, mert még így, ilyen félnótásan is az övé az összes hatalom és minden dicsőség, ami neki ugyan jó lehet, viszont nekünk baromi rossz. Bizony, az élet nem habostorta.

Ámde, hogy a látható betegsége mellett még bunkó is, tapló egy köcsög, az olyan eleggyé teszi a benne formát öltött organizmust, ami nem érdemel irgalmat. Imádatot meg pláne, de ez meg legyen a szektájának a baja, amikor majd el kell számolni a hiábavaló és felettébb kártékony életükkel ha nem is Isten, de legalább a szomszédjuk előtt, akit vagy kilakoltattak vagy éhen halt, vagy hetedhét határon túl menekült a romlás elől.

És most, hogy kellő alapossággal leföstöttem elátkozott országunkat, nézzük meg, mi történt az elmúlt órákban Orbán Viktor Mihállyal benne, hogy milyen dolgokkal öregbítette a lángoktól öleltünk hírnevét és renoméját, amelyet most már szerte körülöttünk úgy emlegetnek, mint a gonosz birodalmát, amelyből a lelkeket ki kell menteni, mielőtt el nem veszik az összes, aztán mégsem történik semmi, sőt.

Sőt, a pofonok után egyetlenünk még inkább megvadult, és már senki nem áll meg előtte, akinek nincs olyan mélyen elmenve az esze, mint neki. Következésképp a világ jelentős része így járt, aki nem rohan vele a szakadékba, és leglátványosabban az ifjú osztrák kancellár, ez a Kurz. Ez is ki van téve már az átkoknak, s ha nem vigyáz, Németh Szilárd csapatai le fogják őt rohanni, anyahajóink pedig kikötnek a Burg udvarán, a szökőkutakban.

Ez a Kurz is megszavazta, hogy Orbán Viktor Mihály fasiszta csőcselék volna, amitől ez a csőcselék rádöbbent, hogy kígyót melengetett a puffatag kebelén, és az is odahagyta őtet a csatamezőn, akitől pedig támogatást, és vitézségének formát remélt. Milyen visítósan, megváltóként üdvözölte az egész horda a sógorok választását, de, amikor kiderül, hogy bár azok is enyhén terheltek, ámde nem annyira aljasak mint a miénkek, elszabadult a pokol.

Az a röhej, hogy Orbán Viktor Mihály saját magát mint valami nagy öreget, s innen eredeztetve akárha napkeleti bölcset képzeli, és ebből fakadóan leereszkedően nyilatkozik Macrontól Kurzig mindenkiről, mint tejfeles szájú ifjoncokról, beleesve a patriarchális társadalmak azon hibájába, amely szerint a kor önmagában érdem. De, mint vezérünkön is látszik, nem az.

Hogy Macront megfojtaná egy kanál vízben, az érthető, mert a francia is így van vele, de most már Kurz is így járt. Ekképp gyűjti a barátokat szerte a sártekén miniszterügynök úr, nem véletlen, hogy a messzi sztyeppékig kell iramodnia már, ha hasonszőrű elvetemülttel akar parolázni, de most az a vizsgálat tárgya mégis, miképp veszítette el végleg Kurz kancellár kegyeit is minden bizonnyal.

Amint megtörtént a brüsszeli Strasbourgban a szavazás, amely őt szagosnak nyilvánította, egyből elkezdte ekézni addigi országos cimboráját, először arra utalva, hogy taknyos kölyök. Szó szerint: “Az osztrák kancellár egy, a harmincas évei elején járó fiatal ember, aki beleesett ebbe a zűrzavaros vitába.” – A vele együtt és egyként szavazó sógorokat pedig paraszti egyszerűséggel legazemberezte.

Aztán kicsivel később “megbízhatatlan labanc” lett ebből a Kurzból a Die Presse által is megénekelve, növelve országunk amúgy is kiváló renoméját, hogy tényleg azt hiszi már a nagyvilág, itt lovas népek rohangásznak hátrafelé nyilazva és más ilyen cukiságok. Mindemellett egyetlenünk újólag elhelyezte a történelmi palettán, és besorolta magát a nagy hadvezérek közé is.

Eleddig a törökverő – illetve finomítva, muszlimevő – képében tetszelgett, most már kuruc brigadéros is, aki kiűzi a honból a megszálló osztrák népeket. Nem kellett messzire mennie, pár éve már volt baja az osztrák vircsafttal, viszont abból sem jött ki valami jól, de nehezen tanul, mint az látható. Ezzel a labancozással azonban a szabharc új frontját nyitotta meg, abba a hibába esve, hogy maximum a Tenkes kapitánya lehet ő, s nem egyéb.

Emlékezhetünk, illetve az éltesebbek emlékezhetnek az infantilis sorozatra, Eke Mátéra, Buga Jakabra meg báró Eberstein Eckbert ezredesre, a hülye történeteikre, amelyek, így vén fejjel visszarévedve, a Ludas Matyi kibővített változata más köntösben, amelyben a hős kurucok százszor verik le a sérelmeket a lökött labancokon. Viszont abban a sorozatban az összes szereplő sajátosan degenerált volt.

Eke Máté (Zenthe Ferenc) filmbéli habitusa épp megfelel Orbánnak, midőn a boros kupát fogaival elhajítja, csattog a karikás ustor, permanens a nemzeti vágta, és a fehércselédek szempillájukat rebbegetve kívánnak szaporodni a hősökkel. Tisztára NER, legalább annyira debilis az egész azzal a különbséggel, hogy az játék, ez viszont nem az.

És mi lesz itt még, ha kiderül, ez a Kurz a hét végén Merkellel kokettált, és együtt tettek hitet a Frontex, azaz a közös európai határőrizet mellett, ami Orbáni olvasatban idegenszívű, migráncsoknak kulcsot adó zsoldosok eljövetelét jelenti. Hogy ebből mekkora visítás lesz, és mekkora paláver, na, arra kíváncsi vagyok. Meg, hogy milyen mesebeli gonosz óriássá válik a kerítésen kívül mindenki, azt Orbánon kívül már csak a Grimm testvérek tudják. Meg a kínok azon tárházát is, ami emiatt a kerítésen innen élőkre vár, mert úgyis mi baszunk rá a végén.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “A Tenkes kapitánya
  1. Jane Doe szerint:

    Abban a sorozatban az összes szereplő sajátosan degenerált volt? – mert itt ebben a mi mostani NER-sorozatunkban milyen az összes szereplő?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!