Szívhangok

Azt mondja Gulyás Gergely, akinek a foglalkozása politikus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizáló szavazók tegyék a szívükre a kezüket, és ismerjék el, hogy csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással. Ebben a mondatban nagyon sok csont van, ebből egy kutyafalka jól lakna, és még el is kaparna belőle rosszabb napokra.

Már az is jól fejlett eufemizmus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizálnának egyes szavazók. Sajnos rossz hír van. Rühellik a kormánypártot rengetegen, a többség egy kanál vízbe fojtaná bele mind az egész kormánypártot, s vele együtt Gulyás Gergely elvtársat is. Hogy ez nem történik meg, az egyrészt annak tudható be, hogy a pöttyös seggű magyaroknál ritkán csordult túl a pohár, másrészt, hogy nem polgári habitusuk van, autót nem gyújtogatnak, kockaköveket pedig nem tépnek fel.

Különben sem tudjuk, mi az a polgár már, Márai ugyanis meghalt. Hende pedig, aki a Polgári Körök atyaistene volt az MDF-ből kibukva, ámde új ingyenélésre áhítozva Orbán kebelén, nem a polgár archetípusa egyáltalán. Vagy a tyúkszaros Mészáros sem nevezhető annak, és az összes többi sem a vezérükkel bezárólag. Polgári maszlag amúgy is régen volt már, az orbántorgyánpolgárkormány idején, de a chilei cseresznye elérett, Jóska bácsi pediglen ledarálva meghalt.

Nem értem, mért nem tudja Gulyás elvtárs, hogy máma nem polgári, hanem keresztényi kormányunk van azzal a kis szépséghibával, hogy annyira keresztényi, mint amennyire az akkori polgári volt, tehát sehogyan sem. Zavart érzek az erőben akkor is, amikor egyes számban beszél kormánypártról, mert akkor a KDNP meg hol van, és Semjén elvtárs mit keres a helikopter helyett a miniszterelnök-helyettesi trónon. Ravasz dolgok ezek, furmányosak nagyon.

Még tovább mélázva Gulyás elvtárs mondanivalóján, arra hívnám fel a szíves figyelmét, hogy jobbközépnek nevezni egy olyan csürhét, amelyik a szélsőjobbról, hogy úgy ne hívjuk, neofasiszta barátokról és szövetségesekről ábrándozik, enyhén szólva sem felel meg az igazságnak. Mari néninek talán, aki jó esetben a karjait címkézi jobbal, ballal, különben meg Orbánra szavaz, mert olyan fess ember. Szép az inge, meg szépen is beszél. Mindegy, mit.

Ezen túl a se nem polgári, se nem jobbközép párt nem szállt szembe az első pillanattól a menekülőkkel. Azt László Petra tette, aki lerúgta a veséjüket, míg a se nem polgári, se nem jobbközép kormány halomba gyűjtötte őket törődés helyett, és egyszerre zúdította rá Merkelre. Aki, ha nem lett volna humánus, itt hagyta volna Orbán nyakán az összeset, hogy fulladjon bele a gonosz. Mint tudjuk, nem így történt, ám miután áthaladt kies hazánkon a karaván, meg lett ágyazva a permanens kampánynak, ami ím, most is tart.

Ügyes lenne, ha nem lenne aljas, de hát, az. Mint ahogyan Gulyás elvtárs mondandója is, aki, miután sikerült ennyi hazugságot és félrevezetést belezsúfolnia egyetlen mondatba – még, ha összetett is -, érzelmes húrokat is penget, hogy tegyem a szívemre a kezemet. Nem teszem, még senki nem tépte ki, ezen túl meg szepszist kapnék, mint akármely magyar kórházban. Másrészt ha rajtam kívül lenne, akkor fölöttem csattogna és verne, ahogyan J. A.-nak is.

Szóval, ne nézzük egymást madárnak, és Gulyás elvtárs jobban tenné, ha nyáladzó mondatok helyett az lenne a száján, ami a szívén – már megint ez -, és egészen egyszerűen kijelentené, szavazz rám, különben megdöglesz. Mert, végül is, ezt akarja mondani, csak nem meri. Viszont csinálja, meg a főnöke is, aki számára az eufemisztikusan vele nem szimpatizáló állampolgár nincs is. Nem létezik. Szóval, hagyjuk egymást békén, és meglátjuk, kinek lesz jobb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!