Pá, európai piknik

Harminc éve, 1989. augusztus 19-én Sopronpuszta térségében békedemonstrációt tartottak az osztrák-magyar határnál, miközben párszáz keletnémet menekült áttörte a kerítést-kaput, és Ausztriába szökött. Előtte, június 27-én az akkori osztrák külügyminiszter és Horn Gyula közösen vágták át a határzárat, demonstrálva a megfigyelő berendezések lebontását. Utána, szeptember 10-én éjfélkor Magyarország hivatalosan is megnyitotta Ausztriával közös határát a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, akik ekkor már a saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozhattak.

A ma harminc éve történt úgynevezett páneurópai piknik a határ áttörésével ebben a kontextusban mérföldkő, amely aztán elvezetett a német újraegyesítéshez és az Európai Unió tagállamainak egységesüléséhez. Ironikus, hogy ma pedig az a Magyarország, amelyik akkor ennek a folyamatnak az élére állt, az Unió szétverésén munkálkodik szuszogva, és, hogy Merkel, aki a német nép hálájának szorításában vergődik, azzal az Orbán Viktorral találkozik, aki kerítést épített. A bontás ünnepén az építővel bazsalyogni elég nonszensz, de ilyen a politika, mindig a jómunkásember szívja a csöcsöt. Merkel egy módon lett volna méltó ehhez a naphoz csupán, ha egy szál szegfűt visz Horn Gyula sírjához.

Most három napos búcsút rendeznek Sopronban az évforduló okán, van ringlispíl és fellép Nagy Feró pénzt keresni, azzal a toldással, hogy egyelőre még nem Orbán vágta át a drótot, de lehet, két év múlva már arról harsognak zenei fesztiválokon. Harminc évvel ezelőtt olyanok szervezték a találkozót, akik szabadságot akartak, s ezért kockáztattak is, mert nem lehetett tudni, van-e érvényben lőparancs vagy nincs. Orbán Viktor már akkor sem szabadságot akart, hanem csupán hatalmat. Amikor mások határt nyitottak, ő Soros-ösztöndíjas volt, amit csak addig szakított meg, amíg a már úton levő oroszokat hazazavarhatta.

Ennek megvolt a kellő publicitása, míg a veszélyekkel járó piknikezésnek meg nem. Mégis vele találkozik meggondolatlanul Merkel, ami azért is nonszensz, mert hiába ő ennek a szerencsétlen országnak az első embere, az a gondolat, amit a páneurópaiság képvisel – benne az integrációval és szociális felelősségvállalással – távolabb nem is állhatna embertől, mint amennyire Orbántól áll. Sem a történelem, sem az eszme nem indokolja, hogy Orbán és mostani csürhéje itt kinyissa ugyanazt a száját, amit Tusványoson is, és esetleg ugyanazt mondja vele, vagy pedig, ha nem, akkor viszont hazudik. Sem Orbánnak, sem ilyen Novák Katalinoknak semmi keresnivalója nincs itt.

Nem az egyszerű ellenérzések okán, hanem a logika parancsának engedelmeskedve. A harminc év előtti események voltaképp Moszkva ellen szerveződtek, ma pedig ismerjük a kedves vezető Moszkvával való perverz és visszataszító viszonyát. Mégsem ez az, ami miatt ez a csürhe nem méltó arra, hogy ünnepeljen, s éppen ezt a napot, hanem a Brüsszel az új Moszkva, nem leszünk gyarmat és minden olyan kijelentése és törekvése miatt, amely az egységes Európa ellen irányul, míg ez a nap épp annak az ünnepélyes évfordulója, hogy megnyílt az út az egységesülés előtt.

Érthetetlen tehát, Orbán és a Fidesz mit ünnepel ezen, amikor az idea szöges ellentétben áll az övékével. Bár a holnapi, bazi nagy tűzijátékos is. Mert Szent Istvánra hivatkoznak ugyan, ő viszont az országot úgy tartotta meg, hogy a kereszténységgel Európába vezette azt, míg ezek ennek örvén épp kivezetik onnan. A Fidesz egyszerűen elveszítette azt a jogát, hogy a múltra mutogatva bármit is ünnepeljen, ami az ilyen napokon – és voltaképp az összes többin is – folyik, szemfényvesztés és hazugság. Hogy összefoglaljam a mai és holnapi cirkuszi mutatványokat: méltatlan kezekben vannak az ünnepek, és méltatlan kezekben van az egész ország is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum