Cirkuszban volt a Fradi

Hoppál Pétert elvitte a mentő a parlamentből, mert baj volt a vakbelével. Tegnap akkora hír volt ez a NER-ben, hogy mindenünnen ez folyt akárha csap, mintha Hoppál Péter érdemelne érdemei alapján ekkora figyelmet, holott nem. Lábadozik már Hoppál Péter, és ezt Istennek meg az orvosoknak köszöni. Nem tudni, milyen megoszlású a hála az ő szívében, fifti-fifti-e, de ezek szerint a Kásler által javasolt tízparancsolat nem védte meg őt a bajtól, mert kellett a szike. Hogy ezek után Istennek hálálkodik, az a dolgok elkenése, akkor próbálhatná ki igazából a felsőbb segítséget, ha a mentők nem mentek volna érte, az orvosok nem műtötték volna meg, megnéznénk akkor milyen állapotban lenne.

De mert gonoszak nem vagyunk, csak megvetjük őt, ezért jobbulást kívánunk neki, és csak azért sajnáljuk, hogy most esett meg vele a baj, mert írtak neki egy levelet, amit így nem kap kézhez, és nem tudja tanulmányozni az abban foglaltakat. Pedig ráférne nagyon. A FESZ (Független Előadó-művészeti Szövetség) ballagott el a postára a borítékkal, rajta a címzett Hoppál Péter államtitkár et., és lehet, szerencse is, hogy nem tudja átvenni, mert még valami baja esne tőle az appendictisen kívül is, és azt nem igazán szeretnénk, mert, mint már előadtuk, nem vagyunk mi vérszomjas vadállatok. A levelezőknek már a neve sem sok jót ígér, ha az embert Hoppál Péternek hívják egyébként.

Ilyen független izékkel csak a baj van, az ilyenek nem ismerik a direktívát, az ilyenek kellemetlenek és kötözködnek, mert csak az igazságot hajtják, ami viszont fájni bír. Még jobban annál a rohadt vakbélnél is. Ezek a függetlenek most „Az előadó-művészeti támogatási programba kötöttek bele”, illetve a pénzosztás módjába és mikéntjébe, amihez az Isten segedelmével most a kórházban lábadozó Hoppál Péternek oly sok köze van beosztásából fakadóan. Az államtitkár már megnyilvánult néhányszor, milyen eszmék vezérlik őt, amelyekből fura dolgok fakadnak, például, hogy ő eztán a noÁr mozgalomnak egy kanyi vasat nem fog adni. Aztán kiderült, hogy eddig sem adott.

No most, nem az az igazi baj, hogy Hoppál Péter hazudik, hiszen fideszista, így ez alapkövetelmény, hanem az, nagyon nagy gond, hogy ne így mondjuk, rendszerhiba, hogy a támogatások elosztása Hoppál egyéni ízlése szerint történik. Ez pedig hagy kívánni valót maga után, egy dologban azonban makulátlan, ez pedig a kormány által meghatározott világképhez való hűség. Ebből pedig fura dolgok fakadnak, és ezekre mutatnak rá levelükben ezek a függetlenek, így, ha Istennek volt dolga Hoppál vakbélgyulladásával, az csak annyi, hogy nem tudja elolvasni – egyelőre -, és nem kap tőle ráadásnak agyvérzést is. Szerepelnek ebben a levélben egész nagy elvetemültségek, olyik büntetőjogilag is sejthetős.

Magunk viszont csak arra mutatnánk rá, mert ebben a rendszer minden pitiáner aljassága és szarsága benne van, hogy a kiírás szerint egyébként az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény alapján működő, nyilvántartásba vett, közfeladatot ellátó szervezetek működésére (például színház) adható a támogatás. Ehhez képest futballcsapatok kaptak belőle, például a milliárdokkal dobálózó FTC Labdarúgó Zrt. is, mégpedig cirkuszi előadás meglátogatására, majd aztán cirkuszpedagógiai foglalkozáson való részvételre. Bocsásson meg a nagyérdemű, ezen csak röhögni lehet, ha már kisírtuk magunkat.

Élcelődni is lehetne, mi szüksége van az aranylábúaknak cirkuszpedagógiára, hogy földön fetrengést tanuljanak netán a fókáktól, vagy én nem tudom, de ez az egész annyira abszurd, amennyire törvénytelen, és amilyen gyalázatos. Így működik a Hoppál-féle kultúratámogatás, mert másképp nem is működhet. Ez a NER ugyanis, és ebben az egész benne van a primitívségével, a lopásával és elbutító borzalmával. Sok minden történt már, de, hogy a színházaknak szánt közpénzből futballcsapat járjon cirkuszba, ez még hungarikumnak is unikum, ez úgy nagyjából egyébként a pokol. Kívánjuk, hogy Hoppál Péter gyógyuljon fel a vakbélműtétből, aztán azt, hogy olvassa el a függetlenek levelét, és tegyen vele az ő Istene, amit csak akar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum