Szóljatok a Navracsicsnak

Minden ott kezdődött, hogy a szabadkai erdőben egy afgán meg egy pakisztáni elkezdett lőni egymásra. Mert ezek különben sem szeretik a másik szagát úgy ezer éve, most meg még helyzet is van, rosszul megy a bolt, lekonyul a fülük, hosszú volt a Ramadan, vagy ilyesmi. A szerbek, bár ilyen izgága népként élnek a tudatokban, a maga helyén, egészen higgadtan kezelik ezt az egészet. Egy embert őrizetbe vettek, illetve Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos pedig azt mondta, „felelőtlenség” lenne azt feltételezni, hogy a két csoport embercsempészettel foglalkozott, és emiatt csapott össze. Szerintünk pedig ezek a lődözők nem gondoltak Magyarországra lődözés közben, se miránk benne, egyáltalán eszükbe sem jutottunk ott, a szabadkai erdőben. Ehhez képest két nap múlva megtudjuk, hogy Brüsszel meg Soros.

Hogy ez a kettő bujtogatja az afgánokat és pakisztániakat „bűncselekmények elkövetésére”. Egészen pontosan, hogy Szijjártó Pétert idézzük, akit eddig sem nagyon tekintettünk külügyminiszternek, hanem csak ilyen rikácsoló madárfélének, ezután pedig ebbéli sejtésünk bizonysággá vált: „Brüsszel és a Soros-féle NGO-k fejezzék be a migránsok biztatását és felbujtását bűncselekményekre. Ne bujtsák fel őket, hogy megsértsék Magyarország határát. A veszteségekért a felelősség azokat terheli, akik a migrációt támogatják.” Delikát, és egyben megdöbbentő, másrészt pedig szégyenteljes. S ha nem ismernénk Szijjártót, még el is csodálkoznánk a minden logikát – és egyebeket – nélkülöző kijelentésen. De ismerjük, és így csak annyit mondunk neki lassan, hogy ő is megértse: anyád.

A brüsszelezés egy sajtótájékoztatón hangzott el, ahol Szijjártó szerb kollégája, Nikola Selakovic egyáltalán nem foglalkozott a migrációval és lövöldözéssel, mert nem ezért hívták össze a bulit. Hanem annak örvendezett, hogy milyen jó a magyarokkal kereskedni, meg, hogy a szerbek nálunk tárolhatják télire a gázukat. Ez is megérne egy misét, hogy miért, most azonban afelett mélázunk, mi a jó Isten baja van Szijjártó Péternek, hogy nem bír leállni ezzel a Brüsszellel meg Sorossal. Miközben persze azt se feledjük, hogy Navracsics elvtárs épp most van küldetésben, hogy pénzt kunyeráljon Brüsszeltől, amit azért tartanak vissza, mert itt Szijjártó és a cimborái úgyis ellopnák, amit Brüsszel nem akar. Ha ez felizgatja a mi rikácsoló madérfélénket, az persze érthető, de nem segít az ügyön, ha azt mondja, Brüsszel miatt lőnek a szabadkai erdőben.

Francokat. Hogy Szijártó és bájos csapata is megértse. De migráncsozni oly jó, hogy most már ki is öblösödik a téma. Az is szóba került ugyanis Szijártó szájával, hogy mindemellett még jönnek az ukránok is, nyolcszázezret emlegetve, mint akik mind kedves népünk nyakába szakadtak, de módszeresen elhallgatva azt, hogy közülük tán jó, ha tíz-, tizenötezren maradtak, és velük is a civilek foglalkoztak és foglalkoznak. Brüsszel egyébként ezekre a gondokra Navracsics nélkül is adott pénzt, amit azok a civilek, akik tényleg törődnek az ukrán menekültekkel, nem kaptak meg. A mi kérdésünk tehát mindezek után az: hol a pénz, Szijjártó? De innen, hogy az ukránok is csak tranzitnak használják kies hazánkat, odáig is eljuthatunk, hogy leginkább a lövöldöző afgánok is, akiknek eszük ágában sincs itt lődözni.

Csak minél gyorsabban keresztülsuhanni lankáinkon és kaszálatlan árokpartjainkon. Ehhez képest a Mi Hazánk munkatáborokba zárná őket itt, ahol valóban elkezdenének lődözni, de nem ez az érdekes, hanem az éledező fasiszta-kommunista tempó, hogy a külső körülmények már megint kedveznek az ordas eszméknek. És ezek jönnek ki a rikácsoló madárféléből is, illetve az uszítás és riogatás, de ezen a ponton azért megint csak eszünkbe jut Navracsics, hogy kár őt Brüsszelbe utaztatni kunyerálni, ha közben – igaz, belső használatra – teli pofával szidjuk őket, hogy „fejezzék be a migránsok biztatását és felbujtását bűncselekményekre”. Mert ugyan az lehet, hogy akinek szánva van – tátott szájú bávatagok -, azokhoz el sem jut az üzenet, de abban biztosak lehetünk, hogy Brüsszelbe meg igen.

Ha ez a cél, akkor nincs miről beszélni. Akkor nem kell kunyerálni, kettősmércézni és boszorkányüldözésit rinyálni, akkor haza kell hívni Navracsicsot, mert amúgy sem megy sokra, a hét végén is buktunk ötszáz milliárdot. Sőt, ha nem is épp ez ügyben, de szintén a hét végén sokallt be a Néppárt elnöke, aki annak idején milyen kedves vendég volt az erkélyen, és kijelentette, eléggé nem diplomatikusan: elege van Orbán Viktorból. Hazaárulók vagyunk, és megértjük Manfredet, Orbánból és Szijártóból is már mindenkinek elege van. Csak bájos magyar népünk nem tud betelni a csodálatukkal olyannyira, hogy négyszer egymás után választja meg őket kétharmaddal. S ha arra keressük a választ, mi a baj, hát ez. Mint Krovjov recsegte a Margaritában, amikor a Maestro bálján fogadta a vendégeket: „Meg vagyunk hatva, nem találunk szavakat”.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Szóljatok a Navracsicsnak
  1. szemlélő szerint:

    Aki a Maestro báljáról tud idézni az előtt kalapot le.Remek írás,gratulálok!

  2. Kalifaszi Guszti szerint:

    Korovjov, és egyes szám első személy(vagyok). A többi stimmel.

  3. polyvitaplex szerint:

    Na ugye, hogy mégis jól hallották a miskolciak, háború van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum