Maradsz vagy megdöglesz

Ismerjük meg Maruzsa Zoltán nevét. Ha már találkoztunk vele, jegyezzük meg egy életre, vagy alkalmasint felejtsük el örökre, az volna a jobb. Államtitkár ő, aki az oktatás szétveréséért felel hivatalában, és derekul teszi is a dolgát. Látjuk, gyermekeinken érezzük, ahogy tátott szájjal jönnek ki az iskolapadból, és a tanárok is hasonképp néznek szemre és fejre. Maruzsa Zoltán nem enkezével verte szét a magyar oktatást, rengetegen dolgoztak azon, viszont most ő az, aki csűrdöngöl a füstölgő romokon, és mindeközben képes volt arra, hogy egy mondatban és mondattal alázza meg a tanárokat, illetve vágja haza a dübörgő és még annál is jobban teljesítő magyar gazdaságról nyerítő propagandát.

Maruzsa Zoltán a következőket mondta az ő szájával: „Most, hogy ilyen rosszul megy a gazdaság, nehezebben fognak tudni elhelyezkedni azok a pedagógusok, akik fel akarnak mondani. Ezért aztán majd meggondolják, hogy felmondanak-e.” Tessenek mély levegőt venni, felocsúdni az ájulásból, és értelmezni a mondandót, ami nem egyéb: a tanárok ugyan ugrálhatnak, fenyegetőzhetnek felmondással, de olyan rossz a helyzet, hogy úgysem kellenek sehová. Következésképp, vagy maradnak éhbérért tanárok, vagy pediglen éhen dögölnek. Így rakta helyre a hepciáskodó tanárokat az ő államtitkáruk, akinek normális országban a dolga az volna, hogy az általa felügyelt területen flottul menjenek a dolgok.

Ehhöz képest mondja azt, hogy itt is szar, de máshol még szarabb, és ezzel az ügy le is van zárva. Hogy a tanárokat képen köpi, az benne van a pakliban, mert nekik ez a sorsuk a NER-ben, viszont a döglődő országról tett kijelentését megbeszélhetné a főnökével. A legnagyobbal az erkélyen, mert a közvetlen, aki rendőr is meg orvos is, következésképp pedagógus úgyszintén ebben a rendszerben, és akit Pintérnek hívnak, egészen másképp látja dolgokat. Ő meg azt nyilatkozta, azért kevés a rendőr, mert annyira dübörög gazdaság, hogy könnyedén elhelyezkednek máshol a népek. Ezeket a kijelentéseket az ország állapotáról nem ártana egyeztetni a megszólalások előtt, mert itt mindenki összevissza beszél, ami épp eszébe jut.

Történetünk innentől, illetve méla kurvaanyázásunk többfelé is ágazhatna és iramodhatna, vizsgálhatná a gazdaságot, hogy kinek van igaza, illetőleg ki hazudik az említettek közül, de úgyis láthatja mindenki, mi folyik itt. Ha pedig nem, az baj. És még inkább gondoktól terhes állapot az, ha tisztában van azzal, kies hazánk nyakig ül a ganyéban, de neki így is, jó, mert egy a lényeg, hogy Orbán legyen hatalmon. Áprilisban kiderült, sokan vannak ilyenek, épp elegen ahhoz, hogy döntsenek az ország sorsáról. Emiatt már nem kesergünk, mert ebbe már beledöglöttünk, most is a szellemünk mesél csupán Husztnak düledező romjai közül. De foglalkozhatnánk Pintér elvtárssal, mint az oktatás atyaistenével is.

Ám abban a pillanatban, amikor ezt a mondatot leírtuk, már látszott, hogy ez is folytatni minek jellegű hangsor, ilyen lemondó legyintés-állapotban van az ország. Voltaképp harmadik irányunk, Maruzsa államtitkár is legyintett egyet a mondatával, amikor szinte azt mondta, olyan szar az egész, hogy voltakép minden mindegy. Valószínűleg ezért őt az agitproposok számon fogják kérni, de nem sajnáljuk őt emiatt, hanem a tanárok nevében kérjük ki magunknak, mert ők láthatóan olyan állapotban vannak, hogy ezt nem teszik meg. Mások pedig nem törődnek velük, mert épp nem őket viszik a vagonba. Aztán amikor már igen, akkor meg későn lesz, de hiába láttunk már ilyet, mindig ugyanaz van.

Visszatérve azonban Maruzsára, hogy miért kell megismerni vagy egy életre megjegyezni a nevét, ha belegondolunk, ennyire nyíltan társadalomellenes, cinikus, alávaló megszólalás nem nagyon hangzott el még az elmúlt tizenkét évben sem. Nem kevesebbet mondott ugyanis, mint azt, mi hülyék vagyunk, szétcsesszük a gazdaságot, de sebaj, akkor a tanár is boldog a minimálbérrel, és nem kell tartani tőle (sem). És még azért a Maruzsa, mert ebben az esetben ő a kormány szava, és ő mondja a képedbe, hogy nem lesz munkád, és társadalmunk munka alapú, hogy el ne feledjük. Nos, nem igazán. Társadalmunk lopás-, meg maffiaalapú, és akinek ez nem tetszik, az fogja be a pofáját. Örüljön a luknak a valagán. Ezt mondta Maruzsa nekünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum