Negyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.
Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.
Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.
Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.
Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.
Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.
A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.
Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.
Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.
Vélemény, hozzászólás?