A királyfi elment katonásat játszani

Negyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.

Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.

Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.

Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.

Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.

Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.

A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.

Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.

Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum