Robi az erkélyen

„Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök.”

Mondta Szikora Róbert gidatartó a Mandinernek két csikidám között. Nem tudható, hogy szétesni készülő, vénülő nagyon könnyű zenészek miért tartják fontosnak, hogy a kedves vezető előtt leboruljanak, de Szikoránál két okot is találhatunk. Egyszer tízmilliót, amit az azóta már püspökké transzformálódott Balog emberminiszter utalt a számlájára, illetve aztán még hetet, amit pedig Kásler pöngetett ki neki.

Ennyiért Szikorának megéri dicsérni az urat, és most nem azért vagyunk itt, hogy őt nyektessük, hanem, hogy a környezetet vizsgáljuk, amely azt okozza, hogy Orbán olykor messiásnak képzeli magát, ami különös jelenségekhez vezet. És ilyen jelenségek az egész nyüves életünk. Ilyképp mégis csak bántani kell ezt a degenerált Szikorát, mert áttételesen ő is oka a nemzet – nem fideszi értelemben vett – nyomorúságának. Szikora még nem járt az erkélyen, de oda igyekszik.

A karmeliták erkélye a NER szereposztó díványa, ahol nagyon sokan szeretnék széttenni a lábukat: papok, énekesek, színészek meg mindenféle rendű és rangú organizmusok, akiknek kiolvadt a gerince.

1986-ban jelent meg az R-Gó könyv, amiben hősünk – ez a Szikora – egyik kedvenc politikusaként Kádárt nevezte meg, és akkor még nem volt ilyen bőszen vallásos, sőt, sehogyan sem. Egészen érdekes, hogy tíz éve fedezi fel önmagában az Istent mindenki, aki addig még hírből sem hallotta. Ahogyan annak idején partizánok ültek az összes bokorban, úgy most meg ministrált a fél ország. Mint emlékezhetünk, Mészárost is a jóisten áldása juttatta a százmilliárdokhoz, illetve az esze és a szorgalma. Viszont nem csak Mészáros végtelenül okos, hanem Szikora is. S bár mindjárt tőle idézek, amit mond, azt akármelyik csinovnyik mondhatná, akinek megéri, hogy gazember legyen.

„Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is.”

Jelenti ki ez a Szikora Orbán seggéből kifelé kandikálva, ami kapcsán két kérdés akad: mi gondja van neki a baloldallal, s ha Kádár élne – mint a 86-os megnyilvánulásából következik – ilyen nyűgje nem is lenne talán, illetve, hogy miért migránsozik ő is. Nagy valószínűséggel, azért, mert eddig terjed a horizontja, és Bakondit néz az M1-en egyfolytában a gidáival együtt. Nekem még annyi érdeklődésem volna, hogy aki ügyesen csikidámozik, biztosan mértékadó lehet-e egy ország, illetve Isten dolgaiban is. Bár ez utóbbi is csípőből sántikál.

A mélyen vallásos – lásd Kaleta –, római katolikus ember egy ál-református uralmától boldog, vagy csak úgy csinál. Hitről és hitetlenségről, vallásos buzgalomról és fönnakadt szemekről, ami műájtatos magatartás a NER-t egyre inkább jellemzi, Füst Milán bácsi rántja le a leplet, pedig nem is ismerte sem Szikorát, sem Semjént sem Orbánt. A jelenség, a hazugság ezek szerint időtlen. Így magyarázatot ad arra is, az embert miért fogja el a hányinger, ha hallgatja a kenetteljes dumát, amikor a pogányok lóbálják a füstölőt és vetik a csalfa keresztet.

Kérem, hogy az alábbi Hábi Szádi bölcsességet szíveskedjenek alaposan megcsócsálni, míg rá nem ismernek a szomszédjukra is.

„Hallottátok ugye, hogy fiatalkoromban a vahhabiták között éltem. Ezek elszánt gazemberek. Amellett istenhitről szó sincs náluk, csak vakbuzgó vallásosság van ott. Hogy honnan tudom ezt? – Ne legyetek olyan kegyetlenek, olyan vadak, olyan gyalázatosak, Allah majd megbüntet benneteket, – mondogattam nekik kezdetben, mikor még tapasztalatlan voltam. – Fütyülök én Allahra, – felelte nékem aztán az egyik vadember dühösen, mikor megsokallta intelmeimet. A másik meg oda jött és a fülembe súgta ugyanezt. – Fütyülök én Allahra, de meg ne mondd neki, – súgta és röhögött. A harmadik már erkölcsösebben fejezte ki magát. – Minek higgyek én Allahban? – kérdezte. – Nem vagyok én a nagyapám. Hol vagyunk mi már attól?”

Ilyeneket mondott Füst Milánnál Tuszun, a kardkovács, nekünk azonban csak egy Szikora jutott, meg az összes többi Nagy Ferótól Demjénig, Ákosig és a többiig, akik anyagi haszonszerzés miatt leborulnak egy kreált nagyság előtt. Szerepük a NER fennmaradásában nagyobb, mint gondolnánk, hiszen a nép egyszerű gyermeke azt mondja, ha a Szikora – és ide be lehet helyettesíteni a gerinctelenek végtelen sorát – így vélekedik, akkor csakis így lehet, mert a Szikora – meg a többi – okos, benne volt a tévében is.

Hogy valaki takony, az egyéni szociális probléma. De, ha beszutykozza a környezetét is, az már nem.

Így okkal vonja magára a haragot, mert ne feledjük, mit mondott Ursula José Arcadio Buendiának, a hites urának: „Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak.” – És ezek Marquez igéi, ami után menjetek békével.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum