Valamely dömsödi általános iskola alsó tagozatában van egy leánygyermek, aki nem tudja használni rendesen a wc-t. Egészen közönségesen melléje kakál. Dömsöd azért mégsem a világ vége, föltesszük, hogy a peremkerületekben is van fajansz, vagy ha az nem, akkor pottyantós.
Egy hét-nyolc éves lánka már láthatott ilyet, hacsak nem a környékbéli erdőkben lakik remete jó édes egy anyukájával és apukájával, de ez sem lehet. A hajléktalanokat már kiirtották minálunk, ezért a rejtély kulcsa körükben sem lelhető.
Óhatatlanul merült fel tehát a kérdés az egész tanári karban ott Dömsödön, ki az, aki szarik mindenre, legfőképp a járólapra, hacsak nem valamely sötétben bujkáló ellenforradalmár a komcsik közül, aki zűrös éjszakákon, ködök leple alatt a lánymosdóba oson, és ott hagyja a névjegyét, így fejezve ki elégedetlenségét a kisvasutak földjével és annak urával szemben.
Már minden lehet.
Sherlockot, de még a körzeti megbízottat sem szokták riasztani ilyen fajsúlyos ügyekben, márminthogy ki a bűnös a szabálytalan ürítésben, ez nekik zsenánt volna. El vannak ők foglalva emberesebb dolgokkal, hogy például ki lopja a kakaós csigát, meg ilyenek.
Szarhoz nem riasztunk rendőrkutyát, mert még meghasonlik nekünk a nyomok kavalkádjában, a szédítő mennyiségű illatanyagban, meg különben sem tudható, a bélsár zamata – hogy így mondjuk – mennyire hordozza magán a bűnös személyiségjegyeit.
A tanerő tehát saját zsebre kezd el nyomozni úgymond, a saját szimata után megy. Valljuk be férfiasan, hogy ilyen helyzetekre nem csak a most romokban vergődő honi tanárképzés, de egyáltalán semmilyen kurzus nem készít föl igazán, a pajdagógosz ilyenkor az ösztöneire hagyatkozik, és hülye döntést hoz.
Sorba állítja a leányokat, és a bugyogójukban matat, onnan kíván üdvözülést nyerni kínjaira. Ez a megoldás amennyire nem ontológikus, olyannyira böszme is. Semmi sem garantálja ugyanis, hogy annak a gyermeknek vonalkódosabb a bugyogója, aki nem rendeltetésszerűen ürít, mint aki katonásan. A bugyogó semmit sem bizonyít, ellenben letolva garantáltan megaláz.
Ilyen örömeim nekem is akadtak az óvodában.
Volt nekem egy drága-drága, igenbarom óvó nénim, aki az ebéd utáni csendes pihenő alatt nem engedett ki pisálni. Nagyon kellett, könyörögtem neki, de nem, mert rendnek kell lenni Ha alszunk, akkor alszunk, mindenféle hugyozás ebbe bele nem zavarhat. Így vélte a drága, következésképp összevizeltem neki a kiságyát.
És megoldást is talált, a saját rózsaszínű bugyogóját adta rám, majd a sarokba állított, onnan néztem bőgve, amíg a drága kis pajtásaim elköltötték az ozsonnát. Szorult helyzetemből anyám mentett ki, amikor jött értem, és nem baszta pofán a kisdedóvó sárkányt. Viszont egy életre szóló élmény volt ez nekem, mint kitetszik. Még most, az ősz szakállam mögül is látom a barom nő tekintetét. Az eszelős tébolyt benne.
Szóval ilyenekkel nem szórakozunk, a dömsödi elvetemültek meg egy egész csoportnyi kölökkel tették ezt, és a KLIK, a drága, amely épp végvonaglik, érti a dolgát. Írásbeli megrovást adott a bugyogókat huzigáló három tanerőnek, a takarítónőt meg – aki szintén részt vett az eszement nyomozásban – picsán rúgták.
Mellékbüntetésként a tanárok érzékenyítő tréningre mennek. Ez nagyon nemes dolog, olyannyira, hogy ideidézem, mi a jó franc ez az edzés: „Az érzékenyítő tréningen résztvevők segítő attitűdöt sajátíthatnak el, megtanulhatják felismerni saját korlátaikat, határaikat, a tapintatos, de egyértelmű közlések módját, pontosan érzékelni saját szerepüket, kezelni a kialakult játszmákat, és a konfliktusmegoldó készségüket növelni.”
Ettől minden rózsaszínű lesz bizonyára.
Ilyenekre szoktak uniós milliókat kipöngetni pártmuftiknak, oder családtagjaiknak, de ez esetünkben épp mellékszál. Az azonban nem, hogy az idomítás – a jelek szerint – már ebben a zsenge korban megkezdődik. Mint azt a közelmúlt történései ékesen bizonyítják, minálunk a hatalom előszeretettel matat a nők bugyijában, így hát jobb, ha ehhöz már zsenge korukban hozzászoknak.
Így lesz kerek a világ.
Pedig a megoldás ott van könyvek lapjain. Svejk, a drága Svejk mutatja nekünk a mintát és példát, hogyan kell bánni az alattvalóval ilyen kényes esetekben. Ím így: „Švejk még ma is kedvtelve szokott mesélni erről: – Képzeljétek el, odavittek, egy csöppet se kellett járni: én akkor a hetedik mennyországban éreztem magam. És úgy is aludt el, mintha a hetedik mennyországban volna. Aztán felköltötték, és eléraktak egy bögre tejet meg egy zsemlét. A zsemle már fel volt vágva apró darabokra, s miközben az egyik ápoló lefogta Švejknek mind a két karját, a másik bemártogatta a tejbe a zsemledarabkákat, és megtömte a pácienst, mint ahogy a libát szokták tömni vagdalékkal. Mikor ez megvolt, a hóna alá nyúltak, kivitték a klozettra, és felkérték, hogy végezze el a kis és nagy szükségét.”
Egyszerű dolog ez.
Vélemény, hozzászólás?