Told le a gatyád!

Valamely dömsödi általános iskola alsó tagozatában van egy leánygyermek, aki nem tudja használni rendesen a wc-t. Egészen közönségesen melléje kakál. Dömsöd azért mégsem a világ vége, föltesszük, hogy a peremkerületekben is van fajansz, vagy ha az nem, akkor pottyantós.

Egy hét-nyolc éves lánka már láthatott ilyet, hacsak nem a környékbéli erdőkben lakik remete jó édes egy anyukájával és apukájával, de ez sem lehet. A hajléktalanokat már kiirtották minálunk, ezért a rejtély kulcsa körükben sem lelhető.

budiÓhatatlanul merült fel tehát a kérdés az egész tanári karban ott Dömsödön, ki az, aki szarik mindenre, legfőképp a járólapra, hacsak nem valamely sötétben bujkáló ellenforradalmár a komcsik közül, aki zűrös éjszakákon, ködök leple alatt a lánymosdóba oson, és ott hagyja a névjegyét, így fejezve ki elégedetlenségét a kisvasutak földjével és annak urával szemben.

Már minden lehet.

Sherlockot, de még a körzeti megbízottat sem szokták riasztani ilyen fajsúlyos ügyekben, márminthogy ki a bűnös a szabálytalan ürítésben, ez nekik zsenánt volna. El vannak ők foglalva emberesebb dolgokkal, hogy például ki lopja a kakaós csigát, meg ilyenek.

Szarhoz nem riasztunk rendőrkutyát, mert még meghasonlik nekünk a nyomok kavalkádjában, a szédítő mennyiségű illatanyagban, meg különben sem tudható, a bélsár zamata – hogy így mondjuk – mennyire hordozza magán a bűnös személyiségjegyeit.

A tanerő tehát saját zsebre kezd el nyomozni úgymond, a saját szimata után megy. Valljuk be férfiasan, hogy ilyen helyzetekre nem csak a most romokban vergődő honi tanárképzés, de egyáltalán semmilyen kurzus nem készít föl igazán, a pajdagógosz ilyenkor az ösztöneire hagyatkozik, és hülye döntést hoz.

Sorba állítja a leányokat, és a bugyogójukban matat, onnan kíván üdvözülést nyerni kínjaira. Ez a megoldás amennyire nem ontológikus, olyannyira böszme is. Semmi sem garantálja ugyanis, hogy annak a gyermeknek vonalkódosabb a bugyogója, aki nem rendeltetésszerűen ürít, mint aki katonásan. A bugyogó semmit sem bizonyít, ellenben letolva garantáltan megaláz.

Ilyen örömeim nekem is akadtak az óvodában.

carras_szuerrealisVolt nekem egy drága-drága, igenbarom óvó nénim, aki az ebéd utáni csendes pihenő alatt nem engedett ki pisálni. Nagyon kellett, könyörögtem neki, de nem, mert rendnek kell lenni Ha alszunk, akkor alszunk, mindenféle hugyozás ebbe bele nem zavarhat. Így vélte a drága, következésképp összevizeltem neki a kiságyát.

És megoldást is talált, a saját rózsaszínű bugyogóját adta rám, majd a sarokba állított, onnan néztem bőgve, amíg a drága kis pajtásaim elköltötték az ozsonnát. Szorult helyzetemből anyám mentett ki, amikor jött értem, és nem baszta pofán a kisdedóvó sárkányt. Viszont egy életre szóló élmény volt ez nekem, mint kitetszik. Még most, az ősz szakállam mögül is látom a barom nő tekintetét. Az eszelős tébolyt benne.

Szóval ilyenekkel nem szórakozunk, a dömsödi elvetemültek meg egy egész csoportnyi kölökkel tették ezt, és a KLIK, a drága, amely épp végvonaglik, érti a dolgát. Írásbeli megrovást adott a bugyogókat huzigáló három tanerőnek, a takarítónőt meg – aki szintén részt vett az eszement nyomozásban – picsán rúgták.

Mellékbüntetésként a tanárok érzékenyítő tréningre mennek. Ez nagyon nemes dolog, olyannyira, hogy ideidézem, mi a jó franc ez az edzés: „Az érzékenyítő tréningen résztvevők segítő attitűdöt sajátíthatnak el, megtanulhatják felismerni saját korlátaikat, határaikat, a tapintatos, de egyértelmű közlések módját, pontosan érzékelni saját szerepüket, kezelni a kialakult játszmákat, és a konfliktusmegoldó készségüket növelni.”

rongybábEttől minden rózsaszínű lesz bizonyára.

Ilyenekre szoktak uniós milliókat kipöngetni pártmuftiknak, oder családtagjaiknak, de ez esetünkben épp mellékszál. Az azonban nem, hogy az idomítás – a jelek szerint – már ebben a zsenge korban megkezdődik. Mint azt a közelmúlt történései ékesen bizonyítják, minálunk a hatalom előszeretettel matat a nők bugyijában, így hát jobb, ha ehhöz már zsenge korukban hozzászoknak.

Így lesz kerek a világ.

Pedig a megoldás ott van könyvek lapjain. Svejk, a drága Svejk mutatja nekünk a mintát és példát, hogyan kell bánni az alattvalóval ilyen kényes esetekben. Ím így: „Švejk még ma is kedvtelve szokott mesélni erről: – Képzeljétek el, odavittek, egy csöppet se kellett járni: én akkor a hetedik mennyországban éreztem magam. És úgy is aludt el, mintha a hetedik mennyországban volna. Aztán felköltötték, és eléraktak egy bögre tejet meg egy zsemlét. A zsemle már fel volt vágva apró darabokra, s miközben az egyik ápoló lefogta Švejknek mind a két karját, a másik bemártogatta a tejbe a zsemledarabkákat, és megtömte a pácienst, mint ahogy a libát szokták tömni vagdalékkal. Mikor ez megvolt, a hóna alá nyúltak, kivitték a klozettra, és felkérték, hogy végezze el a kis és nagy szükségét.”

Egyszerű dolog ez.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!