Fókazabálók

Felhőtlen, zavar nélküli boldogság tölti el a szívemet, amikor látom, hogy embertársaim bozontos lelkéből mintegy előbúvik a benne rejtező állat.

Egy sajtóipari termék, amely nevében sok nyolcast visel, s ekképp arra szakosodott, hogy mindent és mindenkit mocskoljon, aki, és ami nincs velük a narancsban, kiderítette, hogy Vona káplár fasiszta volna. Úgy tapsikolt ennek, mint aki föltalálta a spanyolviaszkot.

vonaViszont meg kell adni, adott egy kis nóvumot a dolognak, amikor azt állította, hogy nem simán mezei pocok módján fasiszta ő, hanem „muszlim-fasiszta”. Úgy vélték, hogy ettől valami különös bukéja lesz az egésznek. Persze, értjük az új kontextust: menekültek, terrorizmus, meg a népszavazás.

Mindezt bizonyítandó képpel is szolgált a soknyolcas sajtóipari termék, amely ezúttal nem ábrándos szemű vizslakölkök társaságában mutatja a káplárt, hanem, mintha árnyjátékozna, úgy. Mutogat valamit a szélső ujjaival.

Történet pedig ez szerepel a színházi előadáshoz: „Vona Gábor, a Jobbik elnöke évek óta a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés nem más, mint a “farkasfej”, a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.”

És továbbá: „A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata az iszlám-fasizmus terjesztése mellett az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások elkövetése. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.”

A soknyolcas tehát lerántotta a leplet a Fidesz ellenségéről, magam viszont azon az állásponton vagyok, hogy ki nem szarja le, mit pantomimezik össze a vizslatulajdonos, tökmindegy. A fasizmus az ő mutogatása nélkül is megtelepedett már kietlen honunkban.

Itt van nekünk mindjárt ez az európai láblabda játék, amely mintegy lakmuszként fungál. Mint a drága szomszédomnál is, aki még a magyar-izlandi meccsen, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játék bírája, ekképp fakadt ki a maga nemes egyszerűségében elbődülve: „Befújta a fókazabálóknak az orosz cigány.”

Ez oly szép, oly nemes, hogy elég csak annyi kiegészítést fűzni hozzá, ő az a fennkölt lélek, aki, amikor hazaküldik a munkából, mert épp nincs, sohasem bírja kihagyni az átkozódást, miszerint a dakoták elvették előle a tevékenykedés lehetőségét.

És ilyenből annyi van, mint a rosseb.

foka-babaUgyane nemes láblabda eseményen a másik káplár, aki festegetett, és tüchtig bajszocskája volt hetven évvel ezelőtt, szóval a nagy hadvezér módján integettek honfitársaink a messzi Franciaországban oly igen élénken és látványosan, hogy az UEFA legott odabaszott pár milla büntetést a magyar szövetségnek.

És akkor Csányi úr azt találta mondani, hogy ők kiállnak a szurkolóik mellett. Mindebből kitetszik, hogy fingja sincs arról, mi folyik itt, s hogy mi mellett álldogál épp.

Mondjuk a haverja, a főnöke, a stadiontulajdonos szotyolát köpködő mellett, akinek lelkében és rendszerében szintén jelen van a nemes eszme. Igaz, erről élénk vita folyik, és mégis így van. Nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit cselekszik. Ezt ő maga jelentette ki, és érdemes figyelembe vennünk az intést.

Nincs itten most sem kedvem, sem elég helyem bővebben kifejteni a rendszer alakulását és fölépülését, amelyek mögé belegondolva kibomlik Cipolla világa. A rend még nem teljes, olyan lájtos, ám így is boldogulásunkra szolgál, ahogyan az alattvalókkal, az ő sorsukkal és az ő lelkükkel játszadozik, és amint kitetszik, értő és termékeny talajra talál.

Viszont valamiképpen ki kéne fejezni ki-, és ellenállásunkat. Ha másképpen nem megy, demonstráljuk eltérő utunkat akképp, hogy nekilátunk magunk is fókát zabálni, bár ez is bajos.

A fókák jó fejek. Meg olyan cukik.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!