Feljegyzések a szemétdombról

Orbán Viktor – megkésve tán, de törve nem – levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak elsöprő választási győzelméhez, az uniós vezetők közül egyetlenként. Nem véletlenül maradt magára a sündörgésben, ugyanis az orosz a világ civilizált részében háborús bűnösként van nyilvántartva, ellene elfogatóparancsot adtak ki. Nem tudható, ennek érvényt is szereznének, ha olyan idegen országba tévedne, ahol ezek szerint körözik (wanted), mert az orosz nem utazgat, főleg nem ilyen helyekre. Nem is hívják. Szóba sem állnak vele.

Közel kilencven százalékos eredménnyel abszolválta a választást a körözött bűnöző, ami eredmény a demokráciákhoz szokott vidékeken eleve gyanús. Julija Navalnaja – annak a Navalnijnak az özvegye, akinek tiszteletére Orbán intésére a komplett Fidesz-frakció, a bátrak gyülekezete nem volt hajlandó fölállni a magyar parlamentben – arra intette a világ jobbik felét, hogy a választásokat, annak eredményét ne ismerjék el, ezzel nyilvánítva ki, hogy Putyin nem legitim vezetője a végtelen orosz földön lakó tengernyi népnek.

Ehhöz képest Orbán abbéli reményét fejezte ki, hogy a két ország, s ami ezzel egyet jelent, a két vezető – azaz a magyar és orosz diktátor – közt a kapcsolatok „elmélyülnek”. Nem tudjuk, ezzel a mélyülési szándékkal mire utalt a költő. Mert ennél szorosabb kapocs már csak akkor lehetne a két ország közt, ha kies hazánk felvételét kérné az Oroszországi Föderációba, azaz, visszaállna a rendszerváltáskor magunk mögött hagyott status quo. Pedig ez a Fidesz(Orbán)-legendárium szerint úgy ért véget, hogy Orbán hazazavarta az oroszokat.

Egyébiránt ugyanabban az időben, amikor a kedves vezető levelével a postás kopogtatott a Kreml ajtaján, a mi egyetlenünk éppen Brüsszelben tombolt, beszédnek álcázva a gőzös álmait. És éppen itt azt üvöltözte a levegőégbe, hogy (a brüsszelieket) „El fogjuk őket küldeni oda, ahova valók, a történelem szemétdombjára, ahogy a kommunistákat is elzavartuk”. Megjegyzendő, hogy ezek a brüsszeliek mi is volnánk, akik a liberalizmus, a szabadság és más efféle cuki kurvaságok rabságában szenvedünk a magyar hazára törve minduntalan.

Ez a történelem szemétdombja, ez érdekes dolog. Ez az egyik, a másik pedig a kommunisták elzavarása, mint orbáni érdem. E kettőből fakad, hogy maga a történelem erősen szubjektív és képlékeny, mert látjuk magunk előtt az ifjú Orbánt „ruszkik haza” ordítással a temetésen, amikor a hazazavartak már sehol sem voltak, és ezzel párhuzamosan is a kommunistákat sem kellett elzavarni, hiszen maguktól kullogtak. Sokszor egyenesen a Fidesz kebelébe és soraiba, de ez is olyan régi történet, hogy lassan már szót sem érdemel.

De innen is látszik, hogy a történelem szemétdombja mindenkinek mást jelent, ha létezik ilyen egyáltalán. Ám ennél sokkal fontosabb a valóságos, amelynek tetején az ilyen Orbán-félék kukorékolnak, s mint amilyen sajnálatosan kies hazánk is. Ránézve ugyanis arra a valamire, amivé országunk lett a lassan másfél évtizedes Orbán ámokfutás alatt, tán még a szemétdomb is jófajta eufemizmus, de most nem állnánk neki részletezni az unalomig ismert dolgokat gazdaságtól közéletig, kultúrától erkölcsig, ami amúgy elveszett.

Rémes állapotban vagyunk mi is, az ország is, s bár ugyan sejtjük, hová vezet ez, csak még nem fogtuk fel teljesen. És itt kell a szemétdombbal, a történelem szemétdombjával foglalkoznunk újólag, hiszen abban a formában, ahogyan azt Orbán üvöltve előadja, egyszerűen nem létezik. Vannak a történelemnek zsákutcái, félresikerült kísérletei, illetve olyan elágazásai, amelyek a semmibe vezetnek, vagy váratlanul véget érnek, s olykor véresen.

Viszont az a történelem, amit mi ismerünk, de ezek szerint Orbán nem – vagy csak elfeledte – arra tanít, hogy a históriának az az árama, amit ő szemétdombra küldene, az eszméknek és ideáknak a liberalizmussal és szabadsággal leírható elegye, bár zökkenőkkel, lomhán és fájdalmasan, de eddig mindig győzött. Az alatt a néhány évszázad alatt, amióta „föltalálták”, ha kanyarogva, olykor búvópatakként, de utat tör magának, és az is látható világosan, hogy azok a gőzös eszmék, amire Orbán föltette az életét, ebben a folyamban végesek.

Minden diktátor és az összes diktatúra elbukik egyszer törvényszerűen, s ha szemétdomb létezik, mint ami ideák oda valók, akkor az Orbán fejét kitöltő mocsok az. Az ilyenek hangosak szoktak lenni és büdösek, de mielőtt az a vád érne, hogy idealista vagyok, védelmemre előadom, tudom, még az is lehet, hogy a nyomorult életemben Orbán bukását meg nem tapasztalhatom. Amiket tehát mondok, az örökkévalóság módján (aeterno modo) mondatik. Így azzal a bizonyossággal, hogy az unokáinknak majd jobb lesz. És ez is valami azért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Feljegyzések a szemétdombról
  1. Yeti szerint:

    Unokáink is látni fogják – már akinek lesznek.
    Nekem inkább az látszik bizonyosságnak, hogy nekem nem lesz jobb, a meg sem születetteknek meg tökmindegy.
    Tehát le van szarva a leszart szar is.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Hát igen, nagy nyüzsgés van az EU széljobb oldalán:
    https://index.hu/kulfold/2024/03/22/ecr-orban-viktor-europai-unio-europai-bizottsag-jobboldal-ursula-von-der-leyen-miniszterelnok/

    Ez a Nicola Procaccini kiköpött kovácszoli. Már csak a ff fotosopp hiányzik a fejéről. Gyakorlatilag ugyanazzal fenyegetőzik mint a „mi” varangyunk.

    Amúgy lehet komcsizni, de nagy hibát vétett a fideszes „elit”. A komcsiknak ugyanis volt egy tömegek számára szimpatikusnak tűnő ideológiájuk. Viszont azért nem lett belőle semmi, mert a rendszerből hiányzott a bűnözők kiszűrésére szolgáló mechanizmus. Amit demokráciákban a jogállam feladata biztosítani.

    De mi a fidesz ideológiája? Semmi! Illetve a vallással próbálják helyettesíteni a képzelőerejük hiányát. Csak egy ilyen vallás+politikai kombóban a vezető szerepet a vallási vezetők szokták vinni, nem a „polgáriak”. Ideológia nélkül meg maradnak amik, hatalomba furakodott tolvaj bűnözők. :/

    Ja, és mielőtt még elfelejteném! H a varangy komcsizni szeretne, akkor próbálja meg ezt a kínai elvtársai előtt! A nagy utcai arcos…

  3. polyvitaplex szerint:

    Orbán túl kicsi ahhoz, hogy bárkit elküldhessen a történelem szemétdombjára, talán ehelyett, ezt kompenzálva küldte el a jókívánságait Putyin komának.

  4. Ultron szerint:

    Ti elhiszitek, hogy ez a csávó tényleg létezik?
    Mert ez az abszurditásnak már az a szintje, hogy én kedzek meghasonulni.
    Ez valami reality hack vagy hologram lehet, mert normál esetben a fizikai valóság egész egyszerűen kivetné magából ezt a szuve-rémet a csűrhéjével – de még az országával is – együtt. Az „ilyen nincs” tökéletes példája.

  5. Quvik szerint:

    „S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
    Népek veszik körűl,
    S az ember millióinak
    Szemében gyászköny űl.”
    Vörösmarty tudhatott valamit: A sírt ássák is már folyamatosan…
    Félő, hogy a sír körül állóknak nem a szemében fog „gyászköny” ülni, sokkal inkább felszabadult sóhaj hagyja majd el az ajkukat, ha megszabadulnak egy ilyen velejéig romlott és korrupt, kerékkötő nemzettől! (Persze itt a maffia kormányt kell érteni.)
    Sírhant helyett pedig nyugodtan odaképzelhetjük azt a bizonyos szemétdombot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum