Már csikorog a bádog Szent István kereke

Vasárnap kaptuk az örömöket, miszerint az idei augusztus 20-i népnemzeti ájtatos köldöknézés fénypontjául harmincnégyezer rakétát (lásd tűzijáték) lőnek fel az éjfekete égbe, elpuffogtatva jónéhány tankerület pedagógusainak béremelését. Mert Brüsszel, meg a dollárbaloldal. A szervezők abbéli reményüknek is hangot adtak, lehetőleg lengedez majd egy kis szellő, hogy a főváros nem fulladjon bele abba a füstbe, amit ezek a készségek keltenek, de ha lesz is légmozgás, az így is borítékolható, hogy a bávatag tömeg minimum Mariupolban érezheti magát, ahogyan Putyin épp szarrá lövi.

Lassan alakult ki a fideszfiúk tűzijátékfétise. Első regnálásuk alatt csak a koronát úsztatták, de a korabeli híradások alapján ez nem igazán érdekelte a népeket. Szartak, magunk közt szólván a szent koronára, így az a cirkusz nem volt alkalmas a megfelelő kábulat elérésére, ezért lett ebből több mint húsz év teltével milliárdokat elemésztő égiháború. Mert ettől leesik a Mária néni protkós álla, legalábbis remélhetőleg. Hogy el ne feledjük, az ünnepi napokra árstopos sör és perec is jár, de olcsó húzás volna a részünkről panemet meg circensest emlegetni, mert mára sokkal többről szól ez az egész. Itt már lételmélet van.

Ontológia, hogy csillogtassuk filozófiai szókészletünket, szembe állítva például Kövér pedelluséval, aki megnyilvánult egy ájtatos ünnepen a mostani hétvégén, megadva mintegy az alaphangot az idei nagy, augusztus 20-i szó és hülyeségáradatnak. Szavai nyomán hallottuk a sarkon beforduló bádog Szent István kerekeinek csikorgását, és egy tébolyda mélyiről fölhallatszó sikolyok velőt rázását is, felfedezve magunkban azt az érzést, hogy ím ó, megérkeztünk a Fidesz által számunkra prezentált hazába. Ami azonban nem igazán a miénk. Szőrmentén azért említsük meg Kövér et. bájos gondolatfoszlányait.

„A változó világban a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként.” Mert és ugyanis: „a halál kultúrája jegyében fel akarják számolni a nemzeteket, és az azok védelmére hivatott nemzeti államokat”. – Nagy valószínűséggel ehhez hozzá tenni már nem lehet semmit, mert ez maga a teljesség, minden benne van: nemzet, nemzetállam, magyar, keresztény – már csak ilyen felböfögős megazisten hiányzik, de senki nem lehet tökéletes. Ellenben kitetszik belőle, mi vár ránk az elkövetkező rohadt hosszú héten, a végén a kurvanagy tűzijátékkal, mint mennybemenetel, és mindettől elmegy az élethez való kedvünk.

Az a kevés is, ami bolyong bennünk, mint a lét türelme. Most az jön, hogy a fideszek szerteiramlanak az országban, eljutnak a legutolsó, legkoszosabb faluba is, az összes gauleiter főispántól falusi párttitkárig, aztán mind ilyen okosakat mond majd tömjénfüstben és orgonaszóra. Voltaképp egy rohadt nagy búcsúvá válik az ország, világítós, műanyag szentistvánokkal és szűzmáriákkal teljesítve ki az ezeréves magyari nagylétet, amitől a bávatag szemek fönnakadnak az ájtatos mimagyari fekáliában. Valószínűleg nem teljes és tökéletes az ünnep általam bemutatott prezentációja, de közel áll ahhoz.

Arra kell rájönnünk azonban most végül, hogy ez az ünnep az, amelyben a Fidesz meglelte önmagát. Mindegyikre rá akartak telepedni az eltelt végtelenül hosszú évek alatt, de mindegyikben van valami csont. Petőfi azért csak föl akarta kötni a királyokat, ’56 is bizonytalan állagú, mert Nagy Imrét nem lehetett elfödni teljesen Dózsa László 1942-vel. Itt azonban kiterjedt a folklórvilág új kenyértől alkotmányig, államalapítástól Szent Istvánig, ami már majdnem Szűz Mária, itt lehet lődözni, zabálni, mindent, ami a Fidesz szerint az übermensch mimagyarokra genetikusan jellemző. Azaz voltaképp a bazári lét.

Minden külön értesítés helyett idézem a szervezőket, hogy mit mutat majd nekünk a harmincnégyezer rakéta füstje meg a lángja: „Az ideinek a kerettörténete, a fő motívumai az anyaság, a hazafiasság, Mária országa. Történetmesélő narratívája van csakúgy egyébként, ahogy az előző években is, a Regnum Marianum, tehát a Mária országa lesz a fő vezérvonala ennek a show-nak.” Kedveseim, hát mondjátok azt, nem beszarás ez az egész, hogy nem az esszenciája mindez ennek a kurvaéletnek, amelyben mindezt nemhogy röhögés nélkül, de sokkal inkább ájtatos komolyan tolják a pofánkba. Ilyen ország nincs még egy, ez ziher.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Már csikorog a bádog Szent István kereke
  1. kovacs_ugynok szerint:

    „elvált anyaság”
    „szovjet hazafiasság”
    „történelemhamisító schmidth mária országa”

    „Hogy sújt minket ez a gyönyörű qrvaélet!”
    /Grafitember/

    • kovacs_ugynok szerint:

      Félreértés ne essen, a tolvaj maffia saját magát ünnepli eme jeles napon. Természetesen más pénzéből. Hja kérem, úgy könnyű világraszóló hacacárét rendezni!
      Magyarul, az ünnepi szartortát meg beborították olyan cukormázzal, amiről azt gondolják a plebsnek kedves. De a szar ettől még szar marad. Akinek meg egy csöpp esze van, inkább visszataszító a cukormáz is, ami alatt csak gyűlöletkeltés, dehumanizálás és kötéllaca van. Akinek ömlik a szar a szájából. /Hofi/ Méltó megkoronázása az ország valaha legnagyobb ünnepének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum