Hazugságszimfónia férfikarra és szégyenszemre

Tegnap az Ecofin (az Európai Tanács gazdasági és pénzügyi grémiuma) napirenden szerepelt az Unió Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélycsomagja, a tizennyolc milliárd eurós közös hitel dolga. Erről a találkozó honlapja is beszámol, ahol az olvasható, az első napirendi pont a következő volt: „Pénzügyi támogatás Ukrajnának – a Tanács megvitatta a törvénycsomagot Ukrajna tizennyolc milliárdos támogatásáról”. Erről a napirendi pontról hazudja azt először a Pénzügyminisztérium, hogy meg sem történt, szó szerint „Az Ecofin 2022. 12. 06-án tartott ülésén nem szerepelt napirenden Ukrajna tizennyolc milliárd eurós támogatása”.

Valaki hazudik. Mégpedig eddig soha nem látott módon aljasul, azaz úgy, hogy egy megtörtént eseményről mondja azt, hogy nem is történt meg (kies hazánk), illetve egy soha nem volt eseményről állítja azt, hogy az lezajlott (Unió). Mint később majd kiderül, megint az van, hogy mindenki szembejön az autópályán, és a magyar kormány tálalásában az egész világ hazudik, csak ők mondanak igazat. Félretéve azonban a bennünk a Fidesz kormányzás tizenhárom éve alatt kialakult rögzüléseket, amelyek mindig azt igazolták, hogy ezek (Fidesz) hazudnak – mégpedig gátlástalanul és cefetül -, adjunk helyet a kétségeknek, hogy talán nem.

Ez csak az a pártatlanság, amivel ugyan már a Fidesz kapcsán nagyon régen nem rendelkezünk, ez az eset azonban van olyan súlyú, hogy teszünk egy megengedést, hátha ezúttal egyszer igazat mondanak, bár az első – és hiteles – cáfolat, az Ecofin honlapja már rendelkezésünkre áll. De olyan hangosan és annyira egyszerre, hogy úgy ne mondjuk, kórusban kezdték el a tagadást, ami arra int, ez egyszer adjuk meg az esélyt annak, netán és véletlenül igazat mondanak, bár erre az évtizedes tapasztalatok szerint az esély minimális. Ám ne érhesse az a vád a házunk táját, hogy prekoncepcióval élünk a maffiával szemben.

Mert nem csak a Pénzügyminisztérium tagadta le tegnap a valóságot – meg sem történt, ami megtörtént -, hanem vele párhuzamosan vagy egyszerre szinte Szijjártó külügyminiszter „A kormány nem vétózott meg semmilyen anyagi segítségnyújtást”, illetve maga a megkérdőjelezhetetlen Orbán Viktor is „A mai hírek mind arról szólnak, hogy Magyarország vétózza az Ukrajnának járó pénzügyi támogatást. Ez álhír”. Tehát először nem volt napirenden sem, másodszor, ami nem is volt, azon nem történt vétó, s íme, máris itt az első csont a levesben, de nem kell megelégednünk a puszta logikai következtetéssel.

Találunk cáfolatot bőséggel a világsajtóban, amely még egyelőre nem tagja a KESMA-nak, így tehát nagy valószínűséggel igazat is írnak. A lengyel Wiadomosci szerint „Magyarország döntött, az Ukrajnának járó pénzügyi segítséget blokkolta”, a Politico pedig azt írja „Magyarország vétózza az Ukrán segélyt, az EU alternatív megoldást keres”. A Reuters pedig ezzel bombázza a nemzetközi közvéleményt: „Magyarország vétózza az Ukrajnának szánt EU-s segélyt, elhalasztják a döntést a Budapestnek járó pénzről”. Íme a velünk – mint helikopterekkel szemben álló állítások, azaz, az ügy nem tiszta.

Illetve végtelenül mocskos. Kicsit messzebbről közelítve, az első izgalmak után mondta azt Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, hogy „Tudjuk, hogy a helyzet rendkívül nehéz. Milliók vannak víz, fűtés és áram nélkül (Ukrajnában, a szerk.), haladnunk kell. Egy tagállam tiltakozása miatt nem jutottunk ma megállapodásra. A munkát folytatjuk a következő napokban, azzal a céllal, hogy a lehető leghamarabb megállapodjunk.” – Egy tagállam tehát tiltakozott, amelyik, s ezt ne feledjük, először azt mondta, mindez meg sem történt, másodszor, hogy nem vétózott.

Tiltakozott – ez majdnem ugyanaz. Orbán azt is kifejtette, hogy Magyarország adna pénzt Ukrajnának kétoldalú megállapodás alapján a saját büdzséjéből, de, hogy az Unió közösen utaljon, abba nem megy bele. Ez a tiltakozás, és ez, ha kifordítjuk, ha be, vétó. Ugyanis ami Varga szerint meg sem történt, azon ő azt vétózta meg, hogy az EU a lehető legegyszerűbb, legolcsóbb és minden más ország számára elfogadható módon nyújtson 2023-ban pénzügyi támogatást Ukrajnának – egészen pontosan az ehhez szükséges pénzügyi szabályok kialakítását blokkolta. Megkötötte az Unió kezét: ez pedig vétó.

Úgy képzeljük a nem is vétót, hogy ott ücsörög a buszon az Unió és Magyarország, egy útágazáshoz érve mindenki jobbra akar menni, mire kies hazánk azt mondja, oké, menjen, egy feltétellel, nem tekerheti jobbra a kormányt a sofőr. Ez történt tegnap, ezt a mélységet sikerült elérni a hazugságon kívül elérve azt is, hogy megint távolabb kerüljünk az uniós pénzektől, ami összeg után már oly régóta epekedünk, és amiről szintén össze-vissza hazudoznak mindent. Nem volna ez már annyira érdekes, ha nem Magyarország koporsójába klopfolnák a szögeket, pedig ezt teszik. És nem csak azt hazudják, hogy minden jó, de azt is, ha mégis szar, arról ők nem tehetnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Hazugságszimfónia férfikarra és szégyenszemre
  1. polyvitaplex szerint:

    Én innen a fotelből nem tudom eldönteni, hogy ki hazudik, de tudva azt, hogy az összes uniós ország fegyverrel támogatja Ukrajnát, csak mi nem, az összes egyetért a szankciókkal, csak mi nem, és már az összes uniós vezető találkozott Zelenszkijjel, csak a miénk nem. Nem okozna meglepetést, ha kiderülne, hogy most is mi voltunk gecik. Vagy trójai falovak, ha így szalonképesebb.

  2. Jane Doe szerint:

    Don Vétó Karmelitó hathatós aknamunkája következtében nem csak az uniós pénzektől kerülünk egyre távolabb.
    Egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, hogy az országhatárt átlépve azonnal bárki, bármelyik uniós ország polgára utálkozva nézzen vagy leköpjön – vérmérséklet szerint.
    Szégyenszemre: indokolnia sem kell – mert tudjuk immár, hol a helyünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum