Zoknivásár

Ha az lenne a tévképzetünk, esetleg valami válság van az országban, jobb, ha tudjuk, ez csak a sorosista sajtó kitalációja. Dolgaink, ha nem is a legesleg-, de legalábbis a legnagyobb rendben vannak. Állításom igazolásául előadom, arra is jócskán jut, hogy Kövér pedellus házőrségének ruhatárát fölfrissítsék, de, mint olvasni lehetett, azért csak ilyen szordínósan, ahogy, mert a sok vacak már így is alig fér el a gardróbban. Elnézve a listát, amit kapnak a derék házőrök ezúttal épp alig párszáz millióért, akad az őrség soraiban egy, akinek nem fázik a lába. Mással nem lehet indokolni azt, hogy vékony zokniból 399-et, míg vastagból csak 398 párat rendelt Kövér a csapatának.

Vagy spórolnak. A vastag lábmelegítőt ugyanis páranként 5200 pénzért szerzik be, nem mindegy tehát, mennyit rendelnek, ha már a fogukhoz verik a garast. Egészen érdekes tételek vannak azonban még a terjedelmes beszerzési listán, mint társasági sapka vagy kalap, de a legérdekesebb, hogy az egészet lehetne vagy kellene úgy ahogy van a kukába dobni, igaz, akkor nem gazdagodna a feltehetően haveri beszállító. Nem akarna az ember belelépni még egyszer ugyanabba a folyóba, amikor régebben azt szajkózta, az elcseszett pénzből mennyi lélegeztetőt lehetne venni, erre tízezrével vásároltak, de nem azért, hogy a szájunkat befogják, hanem, mert ott nyílt piaci rés a lopásra.

Ezeket pedig könyörtelenül kihasználják. Legyen szó vakcináról, maszkról vagy akármiről, mindenhol és mindenből lehet lopni, de amíg a bőségben ez sima bűncselekmény, a mostani szorongató időkben egyenesen aljasság. Ám erre vannak dresszírozva a fiúk és a lányok. De túl mindezen máig a fülünkben van az a hamis hang, hogy a kormány magán kezdi meg a spórolást, ami szép idea, jelei azonban egyáltalán nem mutatkoznak, vagy legalábbis jól titkolják. Innen nézvést – és a lopáson is nagyvonalúan túllépve – az, hogy épp most frissítik Kövér fogdmegjeinek ruhatárát (például társasági zubbony 244.348 forint) nemcsak aljasság, hanem vérlázító is. A magyarok jó része egy zubbony árát nem keresi meg.

Nem akarnék ezen lovagolni, mert voltaképp újdonság a metódusban semmi nincs, csak az idők változnak, de azok nagyon. Szegényebb körökben elterjedt mondás volt hajdan a lepukkantságot magyarázandó és elviselhetővé teendő, miszerint a télnek nincs szép ruhája, ami röviden annyit takar, minden szart magadra vehetsz, csak ne fagyj meg. Nos, ehhez képest a Kövér-pincsik negyedmilliós zubbonya nem tudjuk, minek nevezhető, de ezen a mezsgyén haladva az a veszély fenyeget, hogy a demagógia bűnébe esünk, azt azonban nem akarnánk egyáltalán, ezért maradunk egy darabig még a hiányzó egy pár meleg zokninál, mert a végén még valakinek nem jut, és baj lesz.

A zokniban ebben a kontextusban az a jó, hogy még lehet kapni, nem úgy mint cukrot például, aminek a hiányát nem tudják a szankciókra fogni, ezért a lakosságot hibáztatják, aki Nagy gazdasági miniszter szerint pánikba esve vásárolja fel az édesítőszert. Ami, ha igaz lenne, sem volna egy sikertörténet, mert akkor azt kellene kideríteni, miért pánikol és idegeskedik a lakosság akkor, amikor jólétét egyenesen Orbán Viktor vigyázza. De ezek szerint egyre gyakrabban vall kudarcot, csak ezt bevallani felérne a felséggyalázással, és Gulág lenne a vége. A legszebb azonban, hogy már alig van üzemanyag az országban, s holott mi felmentést kaptunk a közös olajársapka alól, a hiányt erre kenik.

Az időzítéssel van egy kis baj azonban, mert ez a közös sapka hétfőn lépett életbe, benzin meg már elég régóta nincs, míg viszont a Lajtán túl pedig van valami különös ok miatt. Arrafelé cukorhiány sincs, sőt, ami van, az is olcsóbb már szinte, mint itt, mire jön az indoklás a háborús inflációról és a szankciós politikáról, ezt óbégatja boldog-boldogtalan fideszista és hívő, ami után csak egy kérdés marad, hogy ezek ennyire hülyék, vagy ennyire aljasak, vagy mindkettő együtt, egy csokorban. Nem lehet már kiigazodni a mértékeken, mert annyira a béka segge alatt van minden, ahová innen a józanság magasából nehéz lelátni, de dögöljünk meg dalolva, Orbán nevével az ajkainkon, nekem már mindegy.

Soha nem gondolta volna az ember, hogy visszatér a gyerekkora, legalábbis a kommunikáció szintjén, amiben a rothadó kapitalizmust gyalázták és tették meg bűnbakban Kádár propagandistái, és be is zárták a határokat, hogy lehetőleg ne túl sokan tapasztalják meg odakint ennek épp az ellenkezőjét. Az Unión belül így élni bajos, de az igyekezet megvan rá, Németország Schmidt Mária szerint úgy nincsen, hogy mindeközben finggal fűt, ők nem vesznek orosz olajat, mégsincs arrafelé benzinhiány, igaz, nem is olvashatni a teremőrök ruhatáráról, amit az éhezés ellenére frissíteni kell. Nem tudom, hatalom süllyedhet-e mélyebbre, de ezeknek mindig sikerült. Nézzünk hát bizakodva a jövőbe.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum