Szankciós benzinár

Tegnap dél körül már ott tartottunk megint, hogy Németh Szilárd, úgy is mint a Fidesz esze, bizonygatta, hogy a NER-világ a lehető világok legjobbika. Abból a szempontból is, hogy az Orbán-féle benzinársapka lekerült ugyan a naftáról, de mégis itt a legolcsóbb a környékünkön, de a hanyatló Nyugathoz képest mindenképp. Amikor ilyen összevetésekkel – amelyeket a talpasjobbágy nem tud ellenőrizni – bizonygatják a magyar fasizmus felsőbbrendűségét, akkor tudjuk, hogy baj van, vagy hazudnak megint. Engemet különösebben nem érdekel a benzin ára, de azt is elérték, már a magyar embereket sem, akik odáig jutották, mindegy mennyibe kerül, csak legyen. Így a tegnapi volt az az áremelés, amit voltaképp ujjongva fogadtak.

Ki volt ez találva, vagy, ha nem, akkor megint szerencsésen alakult a maffia számára minden. Porbafingó szempontból azonban – akik mi vagyunk – teljesen mindegy minden, mert a végén úgyis mi szívjuk meg. Ez lassacskán axióma. Orbán kormányoz (hm), te megszívod, ilyen a magyari élet tizenhárom éve, de mi bírunk neki örülni, tényleg egyedi faj vagyunk. De nem is ez az ontológia, ami máma foglalkoztat minket, hanem a körítés, a dolgok afféle intézése, a torkunkon való legyömöszölése, akárha hízott libának, hogy szóhoz se tudjunk jutni, időnk se legyen ocsúdni, mert már ordítják a képünkbe az új tételeket kitalált szavakkal, mint például a szankciós benzinár, ami tegnap éjszaka óta van nekünk.

Mert azidőtájt, amikor Németh Szilárd az összehasonlító benzinár tanulmányát közreadta, előállt a kedves vezető ezzel a szankciós benzinár fogalommal, hogy bekövetkezett, amitől félt, álmatlanul forgolódott mintegy, hogy azzal, le kellett vennie a jumbósapkát a magyar naftáról, a magyar ember már ezzel kell szembenézzen. Viszont még mindig olcsóbban, mint a kórus alfeléről azt Németh Szilárd mondja. No most, eszerint a szankciós benzinártól csak és kizárólag a sapka védett meg minket, amiből a formállogika szerint az következik, hogy amikor rákerült a sityak, már ez volt a feladata. Csakhogy akkor – egy éve – nem, hogy szankció, de még háború sem volt, és máris ott vagyunk megint a valóság átszabásánál.

Ilyen szabóság ez a Fidesz. És mégis, mindeme szutyokságok mellett ezúttal – mint új elem – az az érdekes a tündérmesében, ahogyan és amikor mindezt a sok-sok panelproli tudomására hozták, azaz, az éjszakába hajló este. Kormányinfó fél tizenegykor, amikor a szalagmunkás a másik oldalára fordul izzadva a dunna alatt, vagy az éjszakai műszakban várja a soha el nem érkező hajnalt. Ez még a NER-ben már annyi mindent megélt magyar jómunkásembernek is unikum, hogy az okát kezdi keresni az ő bensőjében, tudatának legmélyebb rétegeiben, ámde nem igazán leli. Nem közgazdasági megfejtés, de közel áll a valósághoz az a gonosz megjegyzés, hogy azért volt annyira sürgős, mert muszáj volt.

Azért mégpedig, hogy a kedves vezetőt ne lincseljék meg egy üres benzinkút előtt, bár ez az álmokba hajló feltételezések birodalma. Orbánt még nappal, még teli benzinkút előtt sem lehet látni, mert általában súlyos brokátfüggöny mögül szemléli a világot, és onnan üzenget boldog karácsonyt, ha szorul a hurok. Márpedig az most eléggé hurkolódott a nyaka körül, így az éji órán való bejelentés oka és indoka az lehetett, hogy mire reggel a keresztény magyari bambamagyar csipásan kikel az ágyból, meglehessen az új fogalom, ez a szankciós benzinár, ami ezek szerint – és ezt nem győzzük hangsúlyozni – már a sapka előtt is létezett, amikor még szankció sem volt, de a múlt köde a Fidesz szerint sok mindenre jó.

Erre is. És célt is ér, hiszen az ember tátott szájjal nézi, ahogyan honfitársai egymás torkának ugranak átharapni óhajtva a nyaki ereket, hogy hol drágább a benzin, meg, hogy miért nem volt eddig, s így, amíg ők küzdenek a démonaikkal, Orbán eltelten heverész. Hogy ugyan elszabta ezt – is -, de sikerült elkennie a szart, és az éji bejelentés után másnap délután már mint a nemzet jótevője és megmentője éli a nyomorult életét diadalmasan, míg az ország szarrá megy, lakosai pedig megdöglenek. Ilyen az élet Neriában sorsunkban odáig jutva, hogy lassacskán mindenki annak örül, hogy egyáltalán luk van a seggén, a körön kívülről pedig tátott szájjal nézik a szerencsésebbek a magyarokat, akik most is hátrafelé nyilaznak, és egymást ölik. Röhej. Induljatok cukorkeresésre, jön a karácsony.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Szankciós benzinár
  1. glorianna szerint:

    A kismartoni az OMV-kúton eurocentre ugyanannyiba kerül a dízel, mint Sopronban. A nagyváradi rompetrol-kúton olcsóbb (érdekesség: a MOL ROmánia honlapjn nem találom az árakat…). A net világában Rezsisziszi “összehasonlítása” kutyagumit sem ér.

  2. repulo szerint:

    Tavaly októberben a brent olaj ára 76-78 dollár körül volt, emellett a benzin 494 Ft-ba került.
    A brent tegnapi jegyzése 78 dollár.
    Vajh mi indokolja a 650-700 forintos kútárat?

  3. polyvitaplex szerint:

    Tegnap a hírekben tényleg így mondták be a hatósági ár megszüntetését, hogy a környéken nálunk a legolcsóbb a benzin. Kedvem lett volna rögtön venni vagy egymillió hektolitert, csak akkor nem maradt volna tejre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum