Suszter a kaptafánál

Már alig is emlékszik valaki a rabszolgatörvényre, amellyel a magyar munkást kiszolgáltatták a gonosz multiknak, és ami miatt szintén tüntettek szerte az országban, mint tegnap a kata megváltoztatása miatt. Pedig nem is volt olyan rég, 2018. december 12-én fogadta el azt a tekintetes országgyűlés, és ehhez a katáshoz mérten szinte csigatempóban. Mert azt például Kósa Lali egyéni indítványára fogadták el. Mindannyiunk kedvenc kupakos embere november 20-án adta be a javaslatát, s mint látjuk, majd három hétbe telt keresztülverni az egészet, és Áder még karácsony előtt alá is írta. Persze hol volt akkor háború, meg háborús infláció, amely keserítette volna a kedves vezető gazdálkodását. Seholse volt.

Most, 2022 nyarán nagyon kell a pénz, és bármi áron. Így elég volt két nap a kata-módosítás nyélbe ütéséhez, ami az aljassága mellett azért is kiváltképp érdekes, mert a múlt csütörtöki kormányinfón maga Orbán Viktor üzente Gulyás minisztere szájával azt az Uniónak, hogy eztán nem fognak ilyen villámtörvényket hozni. Ez volt a négyből az egyik vállalás, amit azért tettek, hogy pénzhez jussanak. Eddig tartott a lelkesedés és a szavahihetőség, de ez legyen Orbán baja, hadd vágja csak maga alatt a fát, nekünk már teljesen mindegy. Április harmadika után, amikor rájöttünk, hogy a Fidesz és Orbán voltaképp csak saját magát nyírhatja ki, mert erre semmiféle ellenzék nem alkalmas, kárörvendve nézzük a vergődésüket.

A dolgokat azonban nem pillanatnyi érdek és állapot, hanem az örökkévalóság módján szemléljük (sub specie aeternitatis), ezért jutott az eszünkbe a rabszolgatörvény és az ellene való tüntetés, amely azonban advent időszakára esett, és a műkeresztények nekiláttak óbégatni, hogy a baloldal megzavarja az időszak elmélkedő csendjét, és a térre kihelyezett szent szánkókat. Ez már akkor is mutatta, mire kell ezeknek a kereszténység, hogy általa totemeket és tabukat kijelölve tartsák kordában a népeket, és ebbe a vallástörténeti irányba azért kell tennünk egy kósza kitérőt, mert tegnap imacsoport is alakult a parlamentben, aminek a funkciójáról semmit nem tudni, illetve, hogy mikor működik, arról se.

Viszont elképzeljük, midőn Orbán Viktor miniszterelnök emlékezve fiatalkori önmagára kappanhangon felkilát az ülésteremben, hogy „csuhások, térdre, imához”, és a parlamenti imacsoport tényleg térdre rogyva megkezdi működését. Azt hihetnők, ez mellékszál a katához képest, de egyáltalán nem az, mert ugyanannak az ocsmányságnak a másik oldala, amit összefoglaló néven Fidesz-KDNP-ként ismerünk. Hogy mi a szándék és a terv, hogy kiért vagy miért akar az Úrhoz könyörögni a frissen alakult imacsoport, még nem tudható, de a saját lelki üdvéért nem ártana. Mert ugyan nem érzik és értik, mert amúgy hitetlenek, de közelít feléjük a végítélet, ami nem lángpallossal érkezik, hanem taxin jő álruhában.

Tegnap is tüntetők jelentek meg a hidakon tiltakozva a kata-módosítás ellen, amely uszkve félmillió embert (és családtagjaikat, lásd családvédelem) lehetetlenít el, dönt nyomorba vagy késztet az országból való menekülésre. Illetve még olyan mellékhatásai is lehetnek, hogy egyes szolgáltató szakmák egyszerűen eltűnnek, például nem lesz suszter, aki megtalpalja a cipőt, fodrász, aki lenyírja a bávatagok haját, így, ha biblikus méretűvé akarnánk növelni a bajt bemutató képünket, akkor például mezítláb, seggig érő hajjal rohangászó magyarokat tennénk a vászonra. A gondok azonban nem művészettörténetiek, hanem ontológiaiak, a létezést magát érintik, ha sokan ezt föl nem is fogják, meg nem értik korlátoltságukban.

Vesszenek az adócsalók. Így értékeli a NER azon rétege a mást érő bajt, akit az év elején pénzzel jól kistafírozott Orbán. Viszont minden pénz elfogy egyszer, előbb-utóbb mindenki sorra kerül. S ha majd úgy november táján, amikor a rezsicsökkentés, a hatósági áras farhát és benzin is eltűnik, mert a rezsim nem tudja finanszírozni a lufit, akkor jön rá mindenki, hogy rossz lóra tett, de akkor már késő lesz. Mert amiként annak idején a munkásságot hagyták magára, akit a multik elé vetett a kormány, most pedig a katások gondja nem érdekel senkit, mert ő nem az, így amikor az ő vérét kezdi szívni a NER, hogy életben maradjon, akkor sem lesz senki, aki nagy tömegben kimenne a hídra vagy eltorlaszolná az utakat.

Mert most kellene látni, hogy Orbán és romlást hozó csapata a multiknak kedvez a globális minimumadó elleni csatazajjal, miközben a kisvállalkozót meg kifosztja, csak ezt senki nem látja át, és senkit nem érdekel. Mészáros például, ha most is gázszerelő volna, érezné a NER öklét, amely épp lesújt rá, de ő már milliárdos, így védettséget élvez. A suszter a kaptafánál meg nem, ennyit jelent a munka alapú társadalom. Odadobni a munkást a multinak nyalva az ő valagát, és az utolsó bőrt is lehúzni a kisemberről, aki pedig egyet sóhajt, majd csöndben megdöglik. S ha azok, akik áprilisban erre szavaztak, csak röhögnek, hogy nem ők vannak terítéken, csak annyit üzenünk Kierkegaarddal: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Suszter a kaptafánál
  1. cyr45 szerint:

    Hiába írjuk, hogy ne írd alá, Kata!!

    Mert alá fogja írni ő is, mint 2010 óta
    mindenki, akit oda ültetett Nagy Vezetőnk.

    Snitt Paja, a “törvényhozás motorja”, és
    Káder Janó egyaránt élő golyóstoll volt!
    Miért lenne más a “Nemzet Katinkája”?…

    Ezt az országot egyetlen ember irányítja,
    minden egyéb csak parasztvakítás!:-((

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum