Elvtársak, ki megy boltba?

Egyetlenünk összeterelte a százharmincöt nagyon bátrat, és mint a magyar hír(hehe)iroda közölte a nagyvilággal: „tájékoztatta őket a gazdasági válságról, a háborús inflációról és az energiaárak alakulásáról”. Ezen túl még nekik is elmondta a kampánydumát, hogy mi – mármint ők – „válság idején is megvédjük a munkahelyeket, a családokat, a nyugdíjasokat és a rezsicsökkentést, ezért dolgozunk a következő hónapokban is”. Többről nem mesél nekünk a kiadott szöveg, ez így azonban elég savanykás. Kevéske, de, ha úgy vesszük, mégis csak egy komplett kormányzási stratégia, mivel a semmivel egyenlő.

Viszont el kell mélázni azon, mégis mit mutat az nekünk, milyen üzenete van – hogy ilyen modern kommunikációs formulával jöjjünk -, ha azt olvassuk, a legbátrabb százharmincötöknek el kell mesélni az inflációt. Ez azt mutatja, illetve azt a képzetet kelti, hogy ezek az emberek boltba nem járnak, piacot nem ismernek, tehát minden ismeret nélkül eszik a munkából megfáradtan hazatérve a kelkáposztát, amit asszonyuk eléjük rak. Sőt, még életük párja sem panaszkodik nekik, hogy te, Máté, milyen nagy a drágaság, a fogamhoz kell verni a garast. Nem. Elmondják az asztali áldást, és csendben eszegetnek.

És akkor jön Orbán Viktor maga, aki összehívja őket kijelentve, elvtársak, száz forint a zsemle, ezer a kenyér kilója, és mindeközben kicserélik előtte a papírt, hogy bocs, főnök, azok a tegnapi számok, máma már több. Egyetlenünk tehát azért tereli egybe ezeket akárha nyáj, hogy elmesélje nekik a világot, amit ezek szerint nem ismernek, majd közösen eldöntik, hogy megvéggyük, Isten minket úgy segéljen, és hazamennek a legények. Ez egy hír az MTI szerint, a mi meglátásunkban pediglen a tehetetlen töketlenség lenyomata, mert arról nem szól, mit is kellene tenni a nagyon bátraknak. Valószínűleg semmit sem egyáltalán.

A nagyon bátrak felől nézve a dolgokat, és félig tán az az ő szemüvegükön is, arra jutunk, hogy ez gyalázat. Gyalázat, és nem azért, mert mi annak gondoljuk, hanem, mert valóban az. Mert mit is jelent ez az egész kis összeröffenés. Nos, nem egyebet, mint annak tudását, hogy Magyarországon nincs háborús infláció. Nincs háborús vészhelyzet sem. Magyarországon a veszélyt igazából az a sáskajáráshoz hasonlítható és azzal összevethető lopás, hazugság és korrupciócunami jelenti, amit azok okoztak, akik most egymás előtt is hazudozva ezt szánalmas pörformanszt előadják. Mindezt pedig kizárólag propaganda célzattal.

Az MTI híre erre szolgál. Hogy elkenje az igazat, ami az, hogy a bátor százharmincötök így egybeterelve a saját további hatalmukat és ezzel a saját privilégiumaikat féltik. Attól félnek, hogy kiderül az igazság, miszerint tizenkét évnyi béke, EU-s pénzeső mellett hozták össze azt a gazdasági csődöt, amit a néhány hónapja tartó ukrajnai háborúra akarnak kenni. És ezt az egészet jórészt azok okozták, akik most egymásnak is hazudoznak, és komoly képpel előadják azt, amiről pontosan tudja mindegyik, hogy bűn és aljasság. Ezt jelenti ez: hogy Orbán: „tájékoztatta őket a gazdasági válságról, a háborús inflációról és az energiaárak alakulásáról”.

Mert mindehhez elég volna egy cekkerrel a boltba fáradni, majd elszörnyedni azon, amit ott tapasztalnak. Persze, akik szerint havi negyvennyolcezerből vígan meg lehet élni, azok ilyen ráismerésekre alkalmatlanok. Orbán, ha valamit akart volna mondani, akkor arról kellet volna beszámolnia, mert nagy valószínűséggel ő is tudja, amit Oszkó Péter elmondott, hogy a magyar kormányt a piaci realitások, döntéseik gazdasági következményei egyáltalán nem érdekli. A kabinet jelenleg csak a választóknak játszik, és minden kockázatot, hibát másra ken, tizenkét éve minden jelentkező problémáért külső elemeket hibáztat.

A fenti pár szó a háborús infláció maga, ami nincs, illetve csak Magyarországon van, és csupán elméleti síkon. Nem amiatt száz forint a zsömle. Így hát nem tudjuk, Orbán miért terelte egybe a bátrakat, mert, ha csak annyiért, amit az orrunkra kötöttek, akkor azért fölösleges volt. Ha meg azért, hogy kijelölje nekik, mit kell a választóiknak böfögni, azért sem nagyon érte meg. Megteszi azt a médiájuk, a kiadott videóik, melyek ugyanazt tolják a magyar paraszt képébe: meg fogsz dögleni, de erről Orbán és bátor csapata nem tehet egyáltalán. Dehogynem. Kizárólag ő és ők tehetnek. Minden más ordas hazugság, mint a kormányzásuk maga.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum