Nyet

Orbán Viktor legfőbb hadúr kedden rendeletet alkotott, amelyben megtiltotta a légiforgalmi irányítóknak azt, hogy sztrájkoljanak. Beleszólt abba, amihöz semmi köze, a munkaadó és munkavállaló közötti vitába, és a munkaadó oldalára tette le a voksot. Igaz, magasabb szempontokra hivatkozva. A járvány ez az ok, amire manapság mindent rá lehet kenni, az összes lopást és az ellenfelek kisemmizését, a járvány Orbán Viktor falat kenyere, amit bőszen majszolgat, pedig már megsavanyodott. Ezúttal azért nem engedi rendeletileg sztrájkolni a légiforgalmi irányítókat, hogy zökkenőmentesen szállíthassa a védekezéshez elengedhetetlen eszközöket.

Nem tudni, mire is gondol, még lélegeztetőgép, maszk vagy bármi, az a biznisz már lecsengett, milliárdok a zsebben, a bávatagok megvezetve, viszont halottaink is egyre többen. Ha a vakcinára mutogatna, Bécs nincs olyan messze, tehát semmi sem indokolja, hogy a magyar jómunkásember ne sztrájkolhasson, ha kevesli a fizetését, mert a bőrén érzi azt a statisztikai adatot, hogy ugyan lubickol az elmúlt száz év legsikeresebb évtizedének áldásaiban, mégis sokkal rosszabbul él, mint amit el szeretnének hitetni vele. A szegénység is drasztikusan növekszik, az infláció nyargal, igaz, a propaganda mást mond, a valóság és az álmok világa azonban messze esik egymástól.

Rendeleteket lehet hozni, attól a kenyér nem lesz háromhatvan, hogy kádári visszasírást is mutassak, viszont nem erről akarunk beszélni. Orbán Viktor a munkaadó és munkavállaló viszonyába nem először avatkozik bele, és sohasem a munkavállaló – propagandában a magyar nép – érdekében, hanem valahogyan mindig a munkaadó – vö: multi – oldalán, aki szintén a propaganda szerint kicipeli a pénzt az országból, amire azt is mondhatnánk, tán nem kellene odaadni neki támogatás és adókedvezmény formájában. Akkor viszont nem maradna itt. Hogy maradjon, rabszolgatörvények születnek, ami azt is demonstrálja, nem a nép a fontos, hanem a statisztika.

Tíz éve megy ez, és tíz éve ámítják az embereket. Unalmas történet, mert senki nem tesz ellene semmit, így az is látszik, Orbán nem csak azt csinál, amit akar, hanem amit a nép enged neki, és bajainknak ez utóbbi a legfőbb forrása. Málé szájjal boldognak sem, győztesnek sem lehet lenni. És itt érkezünk el ahhoz, hogy sem kasza, sem fokos, sem kockakő nem kell ahhoz, hogy a gonoszt legyőzve kinyíljon a kikelet, csak annyit kellene mondani: nem. Érthetőbben: nyet, nein, no vagy akármely hangsor, amely a tagadást jelenti, aminek sokkal nagyobb hatalma van, mint azt a köznapokban feltételeznénk és gondolnánk. Elég csak a hisztitől földön fetrengő gyerekre utalni.

Mert gondoljunk bele, hogy ugyan Orbán ezzel a rendelettel a sztrájkot megtiltotta, viszont nem kapcsolt hozzá szankciót, tehát az a kérdés, mit tenne, ha a légiforgalmi irányítók azt mondanák neki: nem. (Nyet és a többi.) Kijelentenék, Orbán szarjon sünt, ők nem dolgoznak, amíg meg nem kapják a tizenöt százalékos béremelést, amit amúgy óhajtanak. Kollektíven mondanák ezt, és akkor mi lenne? A TEK sok mindenre alkalmas, arra azonban nem, hogy vele munkára kényszerítsék az embereket, a TEK a passzivitás ellen tehetetlen. Ennyi kellene, és Orbán kitörölhetné az arschát a rendeletével, ott toporzékolhatna az erkélyén és kaphatná az agyvérzést.

Számos szakmában lehetne elképzelni ugyanezt, mindenkinek millió a baja és a dühe. Ha mindenki egyszerre mondaná ki a bűvös nemet, azt országos sztrájknak neveznék, amitől pár nap alatt omlana össze a rendszer, viszont ilyen megtörténni nem fog. Mindenki azt hiszi, hogy van még veszíteni valója, s amíg ez az érzet fennáll, inkább lehajtja a fejét. Hogy ebbe hosszabb távon beledöglik, az nem baj, holnap még van, a holnapután meg kit érdekel. Itt van egyébként a Fidesz évtizedes ámokfutásának kulcsa, hogy senki külön és senki együtt nem mondott hangos nemet. Hadházy mostanában fektette le az alapokat, miszerint vannak olyan törvények, amelyeket nem lehet/kell betartani. És csak ennyi az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Nyet
  1. Kisbence szerint:

    Ez mind igaz, és Orvbán (nem elírás) úgy tekint az ő “népére”, mint ama bizonyos Edward király:
    “S a nép, az istenadta nép,
    Ha oly boldog-e rajt’
    Mint akarom, s mint a barom,
    Melyet igába hajt?”

    Mindezt nyugodtan teheti, mert a nép kunyhói mind hallgatva!!!

  2. Yeti szerint:

    Tiszta szerencse, nem vagyok népe.
    A sün kedves, aranyos állat. Nem bántanám meg nerseggel!
    De ha már szúrós, akkor legyen mondjuk helyette drótkefe.
    Az elején, amikor mindenhová kinyaltak ner papírokat, hogy legyen béke,szeretet,rézfaszú bagoly,stb még egyet kiragasztottam én is – a királyi kabinetirodámba. Határozottan szaporábban ment a nagydolog is. Aztán kifakult a nyomat, nem pótoltam többet. Ment a nemzethy inzultációs papírok elé, a kukába.

  3. Jane Doe szerint:

    Nem mondhatnak nemet – vagyis nem sztrájkolhatnak – a vészhelyzetben az orvosok, ápolók, mentősök: mert életet mentenek.
    Ugyanígy nem mondhatnak nemet – és még csak le sem szerelhetnek – a rendőrök, katonák, Tek-és egyéb fegyveresek: mert ők is életet mentenek, igaz, ők a Gazda és holdudvara életét – ha úgy adódna.
    A légiforgalmi irányítóknak rendeletben tiltotta meg a minúr: mert ki tudja, hátha gyorsan kell menekülni, olyan bizonytalan erre a Dácia – mint tudjuk.
    A vasutasok “gördülő sztrájkját” ne vegyük ide, az valahogy csak Gyurcsány ellen működött.
    De van egy 120 ezer fős pedagógus-társadalom: ki rendelkezik hasonló érdekérvényesítő erővel? Nekik ugyan ki tilthatná meg, hogy nemet mondjanak? Közel az új tanév nyitása, nem néz ki zökkenőmentesebbnek, mint az elmúlt 1-2 év. A nyári megaláztatások után, a tanárképzés megalázása, lebutítása után… még mivel lehet “Takarózni”?

  4. miki1950 szerint:

    Nem lehet nem észrevenni (meg aztán tudomásul), hogy a munkavállalók és úgy általában a polgárok számára nincs itt semmi gond.
    Mert ha úgy éreznék, sztrájkolnának akkor is, ha a keljfeljancsi mondja törvényileg, hogy nem tehetik. Nagyívben lexarnák.
    A tanárok is. Az orvosok is.
    Hogy a rabszolgák széles táborát már ne is említsem.
    Nincs ma szociológus és politológus az országban, aki a birkalétnek ezt a magas nívóját eredeztetni tudná.

  5. Yeti szerint:

    Hogyne lenne gondjuk – a megélhetésük, akár csak a morzsái is.
    Az sokkal erősebb visszatartó erő minden egyébnél.
    Tartalékaik nincsenek. Ennek megfelelően bátorságuk sem lehet.
    Tehetetlennek érzik magukat, ami felettébb megkönnyíti a felelősség elhárítását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum