A tanárképzés végnapjai

A NAT színvonaltalansága nem követel magas szinten képzett tanárokat, így a tanterv elhülyítése után a tanárképzést is ennek a nívójához igazítja a NER, a totális elhülyítés folytatódik. Ma ott tartunk, hogy az ezerszer elátkozott Hofmann Rózsa ideje maga az idill, főleg, ha látjuk, hogy a NAT-ot ideológiai moslékká alakító Takaró Mihály jogosult lesz arra, hogy minden tanárképző intézmény kimeneti követelményeit felülbírálja. A tanárképzésre tehát az vár, mint a NAT-ra, tocsogni fog a nacionalista, nagymagyar búbánatban azzal a teherrel, hogy Takaró egy náci szellemiségű manus.

Semmi jóra ne számítsunk tehát, mondhatnám harsányabban és a kiábrándultabban azt is, hogy meneküljetek. Rosszkedvünk tele ezen felül onnan fakad, hogy a tanárképzés célja az, s érdemes idézni: „A pedagógus a középszintű érettségire képes legyen felkészíteni a tanulókat. A NAT-on és a kerettanterven túlmutató ismeretek – például az emelt szintű vizsga teljesítéséhez szükséges többlettartalmak – akkor maradhatnak az ötéves kkk-ban, ha a pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen. (…) A felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell.”

A tanár az emelt szintű érettségire már nem tud felkészíteni, így előállhat az a rendkívül kínos helyzet, hogy a gyermek kérdez valamit, ami túlmutat a tornaórán, a tanár pedig képtelen lesz válaszolni rá, mert ő sem tudja, lévén, nem tanulta, mert nem követelték tőle, engedték neki, hogy tanuljon olyat, ami nem felel meg Takaró Mihály gusztusának. Aki nem tudja, tanítja, mint emlékezhetünk az ismert mondás befejező részére. Viszont az is lehet, nem kell tartania az alulképzett tanárnak a kellemetlen kérdésektől, mert a gyermek még arra sem lesz képes, hogy olyat megfogalmazzon.

Utunk a pokolba vezet, ez itt a Tajgetosz fejtetőn, ahol a hülye, a tehetségtelen és gyenge megmarad, a tanulni vágyót, okosat és jót akarót kilökik, ez a tanárképzési idea a már megvalósult NAT-tal bűncselekmény. Most még visítoznak és kalimpálnak ellene a jobb érzésűek, aztán minden elcsöndesül, és az iskolák ontják magukból az irányítható, befolyásolható szolgákat. Az év elején, amikor volt online oktatás a nagyságos televízióban, néztem néhány Takaró Mihály órát azon, és jó szívvel mondom, óvjátok a kisdedeket a hasonló tanároktól és a hasonló oktatástól.

Pedig nem kapnak mást. Választhatnak majd még egyházi iskolát, ahol a mai magyar oktatás összes pénze, paripája és fegyvere rendelkezésre áll, viszont az sem igazán nevezhető világnézetileg semlegesnek, úgyhogy a kör bezárul. Most zárul be igazán, mert eddig a NAT-ból kikacsintó tanárokat lehetett remélni, ezután már azt sem. A tanárképzés ezután arra dresszíroz, hogy a NAT-ot átadja a delikvens, több tudása már neki sem lesz, dolgos népünk pedig elhülyül. Orbán mondta, hogy van egy vörös vonal, a gyerekeinket nem hagyjuk. Milyen igaza van, mi sem.

Tisztelt szülők, nem érzitek, hogy itt a gyermeketek jövőjéről van szó? Mert ha nem, akkor én egy szót sem szóltam, ha ez is jó, ha így is jó, akkor én nem üvöltök. De azért megmutatom, kinek a kezébe adja a rezsim a gyerekeitek sorsát. Elébb a NAT-ot, most pedig a NAT-ot tanító tanárok züllését Takaró Mihály okozza. Ő magát irodalomtörténészként aposztrofálja, viszont magyar-ének szakos általános iskolai tanár, majd a különbözeti képzés elvégzésével középiskolai tanár lett. Vagyis nem irodalomtörténész. De arra is rájött, hogy ebből ő nem fog az általa vágyott módon megélni.

Így aztán átképezve magát közoktatás-vezetőnek, a vallási-ideológiai elkötelezettségét hangsúlyozva próbál meg érvényesülni, mivel a jobboldali politikai vezetők kedvelik az ilyen szolgalelkű, gondolkodásmentes embereket, akik bármilyen ostobaságot kérdés nélkül végrehajtanak. Ő az egyébiránt, aki a kaposvári színészképzésen megkérdezte a diákokat, hogy melyikük a zsidó, tehát egy derék náci beütésű Orbán-funkcionárus. Ilyen pestisrácokos nívója van. Nos, az ő kezébe kerül a gyermeketek lelke. Gondoltam, szólok, amíg nem késő, s amíg lehet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A tanárképzés végnapjai
  1. Hugi szerint:

    Mindent tönkretesznek. 🙁 Miért éppen a tanárképzés lenne kivétel? 🙁

  2. Jane Doe szerint:

    Az előző, “Nyet” c. posztodhoz kommenteltem (tegnap) a pedagógustársadalom lehetőségeit.
    A maihoz kellene részletezni (nem hosszan, kb. egy nem összetett mondatban) a szülők kötelességeit – de minek? Ha felszólítás nélkül, maguktól nem tudják, mivel tartoznak a gyerekeiknek, akkor minden szó fölösleges.
    (Akkor, jó Katona módjára csak ismételhetem: „… ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik, és – elhallgat”.)

  3. Yeti szerint:

    Jobb katona nem fütyörész, lőszeréről gondoskodik és hallgat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!