Varga Judit monnyonle

Szinte már tiszteletre méltó az a következetlenség, amivel most a Párbeszéd követeli Varga Judit lemondását a Pegasusos dolgok miatt, mondván, naponta ötször adott engedélyt lehallgatásra, most pedig halandzsázik és terel. Formailag a Párbeszédnek igaza van, és ez a megnyilvánulás minden más helyen értelmezhető volna, de ez itt Magyarország Orbán második királyságának tizenegyedik évében. Amit a Párbeszéd követel, az olyan, mintha nem illiberális fasizmusban élnénk, így viszont, hogy abban tengetjük magunkat, az a kósza érzés alakul ki az emberben, hogy a Párbeszéd nem ismeri kellőképpen az ellenfelet, amelyet le akar győzni.

Nem ismeri alaposan az ország állapotát, és demokratikus megoldásról ábrándozik ott, ahol demokrácia nincsen. Mert és ugyanis Varga Juditra visszatérve, hogy zord bűnös, az nem vitás, de a bűne nem az, hogy elrendelt volna bármely lehallgatást is, ő ugyanis végrehajt és parancsot teljesít, mint a kivégzőosztag katonája vagy a zsúptetőt felgyújtó katona. Varga Judit nem önálló entitás, saját gondolata nincs, akarata semennyi, döntési jogköre ugyancsak. Talán a vegetatív működése fölött van némi hatalma, vissza tudja tartani a pisit, ha nagyon kell. Szép dolog Varga Judit lemondását követelni, de teljesen értelmetlen. Ő nem mond le, őt majd elküldik, ha már nem kellően szolgalelkű.

Varga Judit ugyan bűnös, de a bűne eredendő, hanem onnan fakad, amikor először megfordult a fejében, hogy fideszes lesz, hiába védekezik majd később azzal, hogy fiatal volt és kellett a pénz. Léteznek az életben megbocsáthatatlan dolgok, s ha most jogában állna lemondani – de nem áll – azzal sem oldódna meg semmi. Ott tülekszik mögötte a következő Varga Judit, aki, ha lehet még elvetemültebb, még szervilisebb és még szolgalelkűbb, ami folyamat látszik is a Fidesz erkölcsi és szakmai erodálódásán, amit közkeletűen kontraszelekciónak nevezünk. Csak nézzünk rá például Németh Szilárdra, és máris egyértelmű a romlás, amit mutatni akarok.

Ilyen lemondásokat követelő értelmetlen felhívások egyébként naponta születnek, minden párt, minden szervezet lemondásra szólít fel rendszeresen mindenkit, tele van vele az e-mail fiókom, ami így elég szánalmas. Ha valamiben kiváló az ellenzék, az a lemondásra való felszólítás, ez nagyon megy, viszont totálisan értelmetlen, mert következménye nincsen. Kies hazánkban egyetlen embernek kellene lemondani, és máris másképpen sütne a nap, és ezt az embert Orbán Viktornak hívják. Tudjuk, hogy alkalmatlan, mindenki tudja, ő azonban soha nem kap ilyen felszólítást, ami viszont érdekes. Mintha neki pedig a hatalma volna eredendő és örökké való.

Érdekes módon viszont az istenadta nép tudja artikulálni felé az óhaját, amikor nagy hangon mondja neki, Orbán takarodj. Ebben van dinamika és lüktetés, benne kavarog az egész élet és a bús magyar sors. Voltaképp kies hazának abban a stádiumban van azonban, amelyben Királyhegyi Pál megfogalmazta a Sztálinnak címzett, de soha el nem küldött táviratát, miszerint: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”, aztán többek között ezért – is – kitelepítették 1951-ben. Ma csak a NAV-ot küldenék rá, mert a rendszer ennyire kifinomultan aljas. De ez a kis kitérő is megmutatta nekünk, hol is élünk, viszont a XXI. században.

Ám visszatérve Varga lemondására, láthatjuk, hogy az idea álomnak édes, de, mint megmutattam, több okból is értelmetlen. A mostani követelést ezzel a lendülettel ki lehetne terjeszteni a bátor százharminchármakra is, akik megakadályozták a bizottság összehívását, ahol kiderülhetett volna, hogy Varga valóban adott-e naponta ötször utasítást lehallgatásra. És még az is lehet. Viszont teljesen mindegy, mert hogy Varga van vagy nincs, megy vagy marad, teljességgel érdektelen, mert végül is Királyhegyi fogalmazta meg ezek szerint örök érvényűen az ilyenkor hiteles mondandót: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Varga Judit monnyonle
  1. János szerint:

    Torgyán is hiába ismételgette…
    Juditkánk meg -bár nem Balatonhenyén henyélve-de elhegedülte…

  2. Jane Doe szerint:

    Maradt nekünk immáron két lehetőségünk: vagy a minúr megy, vagy a nép.
    E kettő nem fér meg egy hazában.
    Igaz, az utóbbinak szinte nincs is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum