Ivan Iljics és a futball

Ismerjük mi a németeket jól, élire van vasalva az agyuk. Hegelt is, ha olvas az ember, izomláza lesz a fejének a katonás rendtől, ami a manusból árad, szubjektív szellem meg objektív, meg abszolút szellem, cseszmeg. Francokat, koviubi meg karikás ustor. A németekben nincsen meg az intellektus azon szabadsága, amit csak a házilag főzött kisüsti bír előállítani. Ha az ember ilyen adónélküli kerítésszaggatót szlopál, a szabadságnak olyan fokát érheti el, amit más népek nem ismerhetnek. Ezt nevezzük nemzetkarakterológiának, más néven a magyarok istenének.

A németek nem is szeretik a focit igazán. Holott ez az a tevékenység, amelyet Gary Lineker angol láblabdás definíciója szerint huszonketten játszanak, és mindig a németek nyernek benne. Így megy, ez ilyen. Ennek ellenére, vagy a permanens diadalmaktól megcsömörlve száműzik a futballt a hazájukból, és mi viszont természetszerűleg a kebelünkre öleljük. Az RB Leipzig a Liverpoolt fogadná a Bajnokok Ligájában, ámde nem fogadhatja, mert a németek vasalt agyú rendszeretőek, s mindemellett még fosnak is a vírus brit mutánsától, így azt mondták, oda szigetlakó be nem teszi a lábát.

És a németek még konokok és csökönyösek is, nincs meg bennük a mi kedves vezetőnk futball irányú mindent megengedő gesztusa. Hogy építkezik rogyásig stadiont, dőtti a dellát számolatlan, a láblabdás soron kívül oltakozhat, adókedvezményt kap, és ne soroljam. A magyari ember amúgy is übermencs, a láblabdás pedig ennek a köbe, a láblabdás ott ül istennek jobbján, várja, mikor murdel meg az öreg, hogy elfoglalhassa a helyét a trónuson. A német viszont ilyet nem ért, jönne ez a nyomorult Liverpool, és aszondja ennek a Liverpoolnak: nein. És még egyszer: nein.

Uramjézus a kereszten, hát láttál már ilyet? Még ehhez hasonlatosat sem, lógatja is a fejét. No most, viszont az van, hogy a németek, mint kitetszik, elcseszték a vírussal, aki legyőzte őket, míg mi azonban épp fordítva, szorongatjuk a vírus nyakát immár, támadjuk őtet, ahogyan azt a kedves vezető volt szíves fölskiccelni népének. A Liverpool tehát mihozzánk jöhet. Hozza a mutánsot, ám a kedves vezető a kardjával huss, levágja a mutáns fejét, majd lándzsára tűzve kirakja a vár fokára, s meglátván ezt mind a többi vírusok visítva menekülnek. Ez okozza, hogy az RB Leipzig a Puskás Arénában fogadja a Liverpoolt.

Felsóhajtunk hálatelten, hogy legalább lesz benne meccs, nem csak Mészáros céges bulija. De mindez az egész csak arra szolgált, hogy föltehessük az obligát kérdést, miszerint Orbán Viktor Mihály, a magyarok fejedelme miért véli azt, hogy azt csinál, amit csak akar. Szembe menve szokásokkal, józan ésszel, erkölccsel, törvénnyel, mindennel, ami az emberek életét úgy ahogy szabályozza, hogy miféle entitás ő, vagy minek képzeli magát. Sajnálatosan nem látunk bele a pokoli fejébe, de elképzeléseink azért vannak a tartalmakról. Nem egy Hegel, meg az ő abszolút szelleme ül ott.

Viszont rossz hírünk van. Ivan Iljics Tolsztojnál addig nem tudott megszabadulni a szenvedéstől, és térhetett meg teremtőjéhez, míg szépen meg nem kérte őt ekképp: bocsáss el. Ezzel a gesztussal adta tudtára, hogy megtette az összegzést, belátta, hogy az élete rossz volt, felesleges és iszonyú, mert nem felelt meg a mindig magánál hordott intésnek, miszerint „Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem.” Magyarán, bármit cselekszel, tedd okosan és nézd meg, mi lesz a vége. Ivan Iljics bukását bevallva ezek után halhatott meg békében.

Az a kérdés, hogy vigasztal-e mindez minket éppen most. Tegnap az SZFE virágokkal búcsúzott el az Ódry Színpadtól, amit Orbán elvett tőlük, míg a futballt viszont a szabályok ellenére ezzel a meccsel (is) kiteljesíti. Mindeközben a diktátor apukájának hatvanpusztai birtokán ledózeroltak egy műemléket, hogy tovább épülhessen a dácsa. Mindezek is azt mutatják, hogy az itt és moston kívül más idea nem létezik, jöhet ide mutáns vírus, minden, sose halunk meg. Vélik. Rossz hírem van: de. Éppen ezek miatt előbb is, mint azt elképzelni bírják a nagyságosok. Ha nem is épp szó szerint, de mégis teljesen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Ivan Iljics és a futball
  1. Yeti szerint:

    Nem árt ezeknek semmi, legfeljebb a szolgaszemélyzetet cserélgetniük kell időnként azok megdeglése miatt.
    A gecik csak a mesékben baxnak rá, real time az igekötő mindig valami más – be,ki,le,fel,ide,oda,szét,össze,vissza, meg satöbbi.

  2. Jane Doe szerint:

    Nem igazán értem a kérdésedet – hacsak nem költői…
    Nekem nem tűnik kérdésnek, miért gondolja a minúr, hogy azt tehet, amit csak akar. Mert ugyanis azt tapasztalta egész felnőtt pályafutása/ármánykodása alatt, hogy bármit megtehet, hiszen kiváló manipulátor(Cipolla) + megfelelően erőszakos = gyilkos párosítás.
    Bármit megtehetett ellenzékben (2006, puccskísérlet), ellenzékből érte el szoci politikusok vezetőszáron meneteltetését, szervezett népszavazást – keresztbe tenni mindenkinek, mindegykinek.
    Amit meg kormányon művel itthon és az EU-ban, hogy már leprásként kerülnek mindenkit, aki magyar…, na, erről ne beszéljünk, elkerülendő a hányingert, mert már vacsoráztam.
    Végül is: ki-mi-és miben korlátozná? – ahhoz más kaliber kell…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!