“Tizenöt perc hírnév mindenkinek jár.” – mondta nekünk Andy Warhol, igaz, még a hatvanas években, amikor teljesen más volt a világ. Hol volt akkor még a net és pláne a fészbukk, színes tévé is alig. Vietnám volt, és kies kis városomban az SZTK mellett a flaszterra fölföstötték, hogy „El a kezekkel Vietnámtól”, így üzenve az imperialistáknak meg a bamba népeknek. Ma már ritkább az ilyen utcai képzőművészet, a Kétfarkúak szokták űzni leginkább, akik színes tintákat álmodnak a szürkeségbe, ámde őket emiatt rendszerint följelentik mindenféle házmesterek.
A momentumosoknak nevelőszülőt utalna ki a hatalom egy festett jachtparkoló miatt, látjuk tehát, hogy máris kész a hírnév, ha nem is ilyet akartak. Mit tegyen viszont egy egérszerű nő, aki abból eredezteti a létezését, hogy neki négy gyereke van? Ennyit adott a Mi hazánknak, s ha nem saját örömére, hanem a közösség hasznára, a haza oltárán tette mindezt, akkor baj van. Akkor az a négy gyerek nem egyéb mint árucikk, lobogtatni való cédula, kétes érdem, és nem a szerelem édes gyümölcse. Viszont Dúró Dóra mostanában mindig ebből indul ki.
Bármit tesz, könyvet darál, futkározik, az origója a „négygyerekesanyukaként” önmeghatározás, amivel belesimul a NER böfiszagú világába, viszont mégis úgy tesz, mintha lázadna ellene. Jár neki a nyavalyás tizenöt perc hírnév, hogyne járna, a férje is ezért szaggat szivárványos zászlókat, ő pediglen bociszemmel bámulva a kamerába könyvet darál. Most pedig futott este nyolc után. Amikor futott, akkor is azt mondta, hogy négygyerekesanyukaként ekkor van rá ideje csak, szerintünk meg ez idő tájt ebből fakadólag mesét kellene olvasni a négy gyerekének.
Egy olyan mesekönyvből leginkább, amit még nem darált le. Dúró Dóra tehát futkorászott a kijárási tilalom alatt, majd egy képet mellékelve erről följelentette magát egyben lemondva a mentelmi jogáról. A rendőrség pedig most teljes erejével nyomoz az ügyben, aki szerv figyelmét arra hívnám fel, valaki azt a képet el is készítette a nagy futásról, akit pedig senki nem is keres, pedig ő is megszegte a tilalmat. Akkor tehát kiterjedt bűnszervezettel van dolgunk, amely tagjai szövetkeztek Orbán Viktor ellen. Bevetném a TEK-et, vagy pedig képen röhögném a futkorászót.
A darálás miatt viszont beidézném, az ugyanis a maga módján közösség elleni izgatás volt, ám emiatt Dórika nem jelentette fel magát, a rendőrség pedig saját kútfőből nem tüsténkedik. Furán viselkedik ez a rendőrség mostanában, ha például Dórika dudált volna, már megkapta volna a félmilliós büntetését, ő azonban ilyet nem tesz. Ő, és az ő pártja teljesen elégedett ezzel a hatalommal, a funkciója is megvan. A KDNP adja hozzá a keresztény mázat, a Mi hazánk a náci öntetet. Azért ezt, mert a fasisztát a Fidesz teljesíti be, s ha jobbra akarunk tőle külön állni, akkor arrafelé már csak ez az egy kapu van.
Viszont tárva-nyitva. Ilyképp Dúró Dóra négygyerekesanyukaként szintén Orbán bohóca, a Mi hazánk nem ellenzéki párt, hanem cserkészcsapat vagy rohamosztag, a Fidesz lakmusza, amellyel a főni teszteli a társadalmat, meddig lehet elmenni. A könyvdarálás után is jött a központi direktíva a kedves vezető szájából, hogy a gyerekeinket nem hagyjuk, meg a vörös vonal, ugye, tehát egy brancs ezek más gúnyában. Dúró Dóra futása warholi szemszögből nem egyéb, mint ilyen valóságshow-szintű randalírozás. VV Dóri műsora a bávatagoknak.
Egy olyan országban, ahol a kancelláriaminiszter szerint az igazságügyminiszter és a férje az ordenáré hitelfelvétellel, a CSOK igénybe vételével „nem csak törvényesen, de a jó erkölcs szabályait szem előtt tartva jártak el”, voltaképp nincs miről beszélni, mert az erkölcs és a törvény relativizmusáról van szó. Innen nézvést, hogy Dórika a hírnév miatt azért hisztizik, hogy büntessék meg, érdektelen. Tessen tankkal menni a Karmeliták ellen, és garantált nem csak a nagy nyilvánosság, de az óhajtott nagyon durva ítélet is. Ilyet viszont a négygyerekesanyukaként nem óhajt magának.
Akkor viszont csönd legyen, azonban úgysem lesz. Jut eszembe viszont, nekem meg négy unokám van, így fölvetül bennem a kérdés, hogy négyunokásnagypapaként miket követelhetek a társadalomtól, verhetem-e a mellem, darálhatok-e Wass Albertet, mint az unokáimra veszélyes tartalmakat hordozó könyveket, vagy álljak neki szaladgálni éjfélkor? Tényleg, milyen jó is lenne szaladni tudni, de az a hajó már elment. Így az a kérdés, mivel szerezhetem meg a magam tizenöt perc hírnevét, hogy figyeljen a világ arra a zokogásra, amit immár közel évtizede Orbán ellen előadok és visszhangtalanul.
Hankiss E.-től tanultam: probléma az is, hogy korunkban nincs komolyan vehető állomása a felnőttek közé lépésnek. Nőneműek hiszik azt, attól lesznek felnőttek, ha világraszóló lagzival férjhez mehetnek, aztán meg anyává válhatnak, s dirigálnak férjnek, gyerekeknek. Hímneműek, akiknek az első Audi, Merdzsó, stb. jelenti az első lépcsőt vagy a tetkó, vagy a részegségen és a másik alázásán át a cigizésig. Annyira összegyűlt ebben az országban a mentális szemét, hogy bekerült a parlamentbe, ismét leküzdöttük magunkat Európa térképéről, saját erőből.
Nem négyunokásnagypapa minőségedben olvaslak, hanem jó szemű-tollú Kasszandra karcaid miatt, melyekkel szakadatlanul karistolod a hatalom talapzatát – és a bávatag népséget egyaránt.
S ekként írónak/élőnek javaslom: hagyd ezt a négyközjószágosanyukát a feledés homályába veszni, annyit sem ér meg, hogy egy írásod róla szóljon – még akkor sem, ha tudjuk ám, hogy nem róla szólsz, ő csak hordozó anyaga, s nem célja egy ostorpattintásodnak.
Talán kezdd el dícsérni, aztán alighanem hamar megtanítanak szaladni.
“A KDNP adja hozzá a keresztény mázat, a Mi hazánk a náci öntetet.”
No meg Dórika mozgalma a Fidesz majdani 2/3-ához hiányzó egy-két biztos szavazatot a következô választás utáni parlamentben. Meg van ez szervezve!