Milyenek a tehenek?

Nemzeti anyatehén tartására kapott támogatást Orbán Viktor veje, Tiborcz István. Volnának itt kaján áthallások, amiket azonban jólnevelt szendeségünk okán nem bocsátunk a nagyközönség elé. Viszont bízunk abban, hogy a nemzet veje keze alatt élő anyatehén még pislákol, gondolván ezen a ponton az OLAF-ra és sötétségbe borult városainkra, amelyek sorsa példázza azt, mivé lehet egy támogatás, ha nem a jó gazda gondosságával használják az unió és a haza adófizetőinek pénzét. Következésképp reményleni tudjuk csupán, hogy az anyatehén jól táplált, boldog és csinos, kérődzés közben pedig a himnuszt dúdolgatja, ha pedig ihajj-kedve van, tán még a Nélküledet is.

Mindeközben, amikor csócsálgatjuk ezt a jelzős szerkezetet, miszerint nemzeti anyatehén, megül minket a szinesztézia átka vagy áldása, és élénken érezzük a trágyaszagot, amely hogy hogynem, nemzeti színű gőzökben inog előttünk, ilyképp a nemzeti anyatehén maga a magyar ugar. Pálinka és fokhagymaszagú böfögés roggyantott öltönygatyában, kézcsók és Orbán Viktor avas szagú parasztudvara. Jelzős szerkezetünkben egyképp járatódik le, mállik ganyévá a nemzeti, az anya és a tehén, így ez a halom, ami a romlás által létrejön, a NER maga a kokárdájával, ájtatos gonoszságával, az ereszen tornázó Szájerrel, elsőáldozással, a szent szánkókkal, etc., etc.

Úgy véljük viszont, hogy a nemzeti anyatehén közjószágokat borjadzik asszonyságok örömére, teljessé téve így az orbáni univerzumot, amelyben minduntalan féreglyukak nyílnak ismeretlen világok felé, ahová viszont nem indulunk. Nem a restség, hanem a nemzeti bávatagság okán, hiszen gondoljuk meg a nemzeti anyatehén habitusát, aki álmos szemekkel, olykor vágyódva, de szügyig merülve a ganyéban ácsorog, maximum lassacskán ballag hátrahagyván a költészetet magát, mint emlékezhetünk, hogy gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény. Ezt J. A. polgártárs verselte meg, őt azonban odébb rakták a Duna partján, nem látja már sem a dinnyehéjat, sem a fehérek közt európait.

Egyáltalán, minden egész eltörött. Mindamellett a nemzeti anyatehén mint intézmény másutt is létezhet, de ez minden más nyelven másképpen van. S gondolunk itt a kedves vezetőre, aki ekképp nyilatkozott meg élettérről álmodozva, s kijelentve, hogy ő nem Lebensraumot mondott, ami szót fehérek közt európai nem igazán vesz a szájára a közismert előzmények miatt. Ezen túl, ám ezzel együtt a nemzeti anyatehén nem national mother cow, ilyen globalista sorosfattya, hanem az anyatehén a családi autó. Másképp, zamatában legényanya ő, vagy a Barcikai Ősanya, illetve a rátóti csikótojás. A nemzeti anyatehén nemzeti nagylétünk maga, plusz a trianoni gödör zokogása.

Illetve turulszobor természetesen, kakastoll a csendőrcsákón, és mindebből fakadóan az abszurd, a korona úszása a folyón, s mindenek felett az erkély a karmelitáknál, ahol koviubit pancsol a kedves vezető, így téve teljessé a tehénből áradó bukolikát. A nemzeti anyatehén Novák Katalin egy személyben, ám nem testében, hanem szimbolikájában, amint permanensen a szaporodás a gondja, s matat bugyogókban, gatyákban, hogy érzetünk szerint egy hatalmas Lebensborn immár az egész nyüves ország. Tenyeres-talpas cselédlányokkal, hetyke legényekkel, akik délibábként rezegnek a Hortobágyon, gémes kút, malom alja, fokos, sivatag, lárma, Ady bácsi száz éves keserve.

S hogy mindezt ilyen szerencsésen fölskicceltük, kivontuk az esszenciát a szószerkezetünkből, ezen a ponton tesszük fel a kérdést, mi az anyám valagáért kap ilyenre pénzt a gigerli nemzet veje, aki tehenet közelről soha nem látott, nem ganajozott, egyáltalán bizonytalan, tudja-e, hol lelhető a nemzet tehenének tőgye. Bár ez oktondi kérdés, mert ugyanígy föltehető volna, miért van szőleje és földje Lévai Anikónak vagy kastélya Lázárnak. Miért, miért. „Uraságnak fagy a szőlő. Neki durrog az az erdő. Övé a tó s a jég alatt neki bujnak a jó halak iszapba.” – Mondta J. A. polgártárs, amikor már harmadnapja nem evett se sokat, se keveset.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Milyenek a tehenek?
  1. Yeti szerint:

    Feketék(migráncs, vagy ómigráncs),fehérek(ner) és tarkák(piros pötty a seggükön).

    A népség önként lemondott a frissen ölébe hullott (ezért számára ismeretlen és értéktelen) szabadságáról. Mégiscsak biztosabb kutyának lenni, annak van gazdája.
    Az a kevés szabadságkedvelő törpe minoritás meg vagy elmenekült időben, vagy vénségére jelentéktelenné vált. Amelyik mégis szabadon üvöltené a farkasok dalát, gyorsan elnémítható.
    A kutyák parancs nélkül is kinyírják.

  2. Jane Doe szerint:

    Szó se róla, nem a mi grófi szérűnk ez. Régtől tudjuk, nem újdonság.
    De mit nem lehet ezen érteni, hogy a tolvejnek szüksége van a nemzeti anyatehén tartás támogatásra?
    Szimbolikájában gondolkodva: a feleségtartás sem olcsó úri huncutság ám!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!