Boldog karácsonyt

Mint emlékezhetünk, a NER, azon belül is különösen Orbán miniszterügynök elvtárs mindenkit meggyógyít. A sánták eldobják botjaikat, a vakok újra látnak, a süketek hallanak, és a bénának is kerül új gumi a tolószékére. És mindeközben, hogy el ne feledjük, rálicitálva a Názáretire, a vízből nem is bor, hanem házi főzésű kisüsti válik, pláne adómentesen, ahogy szakad rá a magyari népekre a soha meg nem szűnő Kánaán. Csak az nem gyógyul meg, aki nem is akar igazán, mert nem olyan a hozzáállása, nincs meg benne a harci tűz. Az ilyen élhetetlenek meghalnak. Mostanság egyre többen.

Ezt, hogy mindenkit meggyógyítunk, egy óvatlan pillanatban adta elő úgy két hónapja miniszterügynök elvtárs. Csupa ilyen óvatlan pillanat az élete, így rátekintve ezért beszél annyi sületlenséget, ami nem volna baj, mindenki csak azt adhatja, ami a lényege, s neki ez. Hogy egymásnak ellentmondó dolgokat állít immár akár egy órán belül is, az sem baj már, mert megszoktuk. Hogy az internet népének egészen enyhe minősítését tegyük ide mélyen egyetértve vele, ez már akkor is hazudik, ha levegőt vesz. De vannak cifrábbak is, amit azért nem idézek, mert még az venné ki magát, hogy én pikkelek őszentségére.

Pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokkal mélyebb emóciók fűznek hozzá elképesztő elgondolásokkal, aminek leföstésére Bosch papa ecsetje kellene, de ne fárasszuk ezzel egymást. Hasznosabb, ha Sheldont hívom segítségül újólag, aki, amikor megkérdezték tőle, szereti-e a kanapé sarkában lévő állandó ülőhelyét, azt felelte, ez így nem helyes. Mint megmutatta, kifejtette, ő az anyját szereti, a kanapé sarkán leledző állandó ülőhelyéhez ezzel szemben sokkal mélyebb vonzalmak fűzik. Ezt tessenek az ellenkező irányú érzelmi irányultsággal elképzelni alaposan.

Majd mindezután hozzáfűzni egy három oldalas káromkodást, amelyhez értelmező kéziszótár szükséges, de mindig az a vége, hogy a kurvaannyát, vagy más felemelő lexika. Ennyire szeretem én a magam szerény eszközeivel fénylő, egyetlen csillagunkat, és nem vagyok vele egyedül. Viszont a többiek politikusok, azért nem mennek semmire. Én sem, de nem teszek úgy legalább, mintha valami haszna is volna a nyomorult életemnek. És most, hogy ezen így szerencsésen túljutottunk, nézzünk vissza miniszterügynök elvtárs szavaira, amelyek a fentebb jelzett okok miatt egyre kevésbé érdekelnek.

A tegnapi kossuthi szeánsz azonban kihozott a béketűrésből, pedig előtte hasogatott fát a hátamon a szomszéd, mert hidegek már a nappalok és az éjszakák. Tegnap, a szeánszig már közel nyolcezer honfitársunk halt bele a vírusba, amiről miniszterügynök elvtársnak az jutott az eszébe, beugrott neki mintegy, hogy „végül is nem baj, mert jól bemérték, hogyan kell erről kommunikálni” És most elengedem az elébb fölvázolt tengernyi káromkodást a végén egy kurvaannyáttal, majd azt mondom látszólag higgadtan, hogy álljunk meg egy szóra, ha nem is tanár úr, de Kalifaszi József legalábbis.

He, kérdjük ekkor közös erővel miniszterügynök elvtársat, és még egyszer: he? Ily lényegre törően, hogy akkor most mi van. A halál ugyanis nem tréfadolog, főleg nem azoké, aki mindenkit meggyógyítottunk már előtte, és föltennénk mindezek után de csak visszafogottan, hogy ennyi ennek az élet? Isten adta, isten elvette, pedig mi – és itt újólag a tegnapi duma: “Jól felkészültünk nyáron, megcsináltuk a konzultációt, beszereztük a szükséges védőeszközöket, felkészítettük az orvosokat, ápolónőket.” Minden bizonnyal, sőt, még a kórházparancsnokok is jól harcolnak a halál frontján és erősen.

Tudjuk, hogy a felelősséget hárítja. A konzultáción mondták neki a zemberek, mi legyen, orvosok, ápolók kiképezve, lélegeztetőgépek a raktárban vagy úton valahová piros masnival átkötve, rendőrök az utcán, így, ha nem lenne flegma a drága, még mondhatná azt is, mit tegyek, köpjek vért? – Mint aki belerokkan a felelősségbe és az érettünk végzett munkába. De mégis flegma a manus, bemérte, hogyan kell kommunikálni nyolcezer halottról, baj nincs, mert nem jönnek egyenes kaszával a népek a Karmeliták ellen. És ez a lényeg.

Minden más le van szarva. Az élet is, de legfőképp a halál. Végül is, mondhatta volna szokás szerint miniszterügynök elvtárs azt is, hogy boldog karácsonyt, vagy elbújhatott volna a függöny mögé, de nem. Karakánul kiállt, mert bemérte, hogyan kell kommunikálni, a konzultáció is megvolt. Hogy hullunk, mint a legyek, Mária néni tehet róla, ő ikszelt így a levélben, meg a szomszédja. A zemberek döntöttek a zemberéletről, pofánkat befogjuk, és várjuk a halált, aki vagy kopogtat vagy nem, s ha igen, a NER tudja, hogyan lehet győzelemként eladni azt is.

Például, hogy máma hányan nyertek soron kívüli bebocsátást a Mennyországba. Miniszterügynök elvtárs személyesen dumálta le Szent Péterrel, hogy fogadja odaadó szeretettel a magyari látogatókat. Pofánkat befogjuk, és hálaadó szentmisét celebráltatunk miniszerügynök elvtárs érettünk való szívbéli jóságát dicsérendő. De reagálhatunk másképp is arra, hogy úgy általában le sem szarja, mi történik a népekkel, hazudik és flegmán másra mutogat. Ami ezen kívül esik, azt talán jól csinálja, gondolok itt a szotyolazabálásra. Más tehetsége nincs a manusnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Boldog karácsonyt
  1. Én szerint:

    Az egész egy rossz vicc. Ilyen hitvány vezetője ennek az országnak még nem volt. Pedig erős a mezőny. De minden korábbi zsarnokunknak volt legalább egy-két pozitív tulajdonsága vagy tett valami említésre méltót, még ha a végső egyenleg negatív is.
    Horthy legalább művelt volt és voltak háborús sikerei. Tudom, hogy összességében szart sem ér de azért csak meg lehet említeni.
    Rákosi, Gerő később Kádár – bár erőszakosan és embertelenül – de csak hozzájárultak az ország modernizációjához.
    Még Szálasiról is el lehet mondani, hogy korábban igazi háborúban bizonyította a személyes bátorságát. Ez sem jelen semmit mert egy embertelen szörnyeteg volt és kár, hogy csak egyszer lehetett felakasztani. De azért ez legalább valami…
    De ennek a véglénynek nincsenek pozitív emberi tulajdonságai vagy említésre méltó tettei. Mit lehet róla elmondani? Nincs semmilyen “legalább”. Egy faluvégi kis suttyó aki kibaszott nagy focistának hitte magát, de valójában egy kétballábas senki. Egyetemet végezett jogász, aki soha életében nem látott belülről hivatalt, pláne bíróságot. Egy rossz megjelenésű, neveletlen, beszédhibás, szánalmas senki.
    Mit mond ez el a nyomorult, féleszű követőiről?

  2. Yeti szerint:

    De ki lehet a Kalifaszi József?
    Másikról – kár hogy egyszer sem lehet felakasztani?
    Nemhogy egyenes, de egyenetlen sőt egyetlen kaszával sem mennek a népek.
    Amikor pont csutkányék menesztettek parasztos mód, akkor se kombájnnal mentek a budapesti utcákra “tüntetni” hanem százmilliós traktorokkal, amiket a bankok tulajdonának mondottak(régen ilyen jószívű kölcsönadós bankok voltak).

    Egyebekben a leszart szar is le van szarva – boldog karácsonyfát.
    Rektálisat, hadd érezzék a szeretetet, no meg hogy ne lehessen csak úgy kihúzni.
    Nem gyufa az!

  3. Kalifaszi Guszti szerint:

    Hát az én öcsém!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum