Forradalmár születik

A kedves vezető tegnap mintegy az adventi ünnepkör lezárásaként és buzgó keresztényi szeretettől áthatva csak annyit mondott pár millió magyarnak: bár dögölnétek meg. Ők a városlakók, akiknek az a bűnük, hogy nem rá szavaztak. Ne égjen a lámpa ott, ne járjon a villanyos, gaz verje fel a térkövek közeit, s úgy általában ne legyen ott semmi, ahol őtet nem szeretik kellőképpen. Amit ugyan hülyén – mert hogyan máshogy is tudná – idézett a Terror Háza avatásakor, miszerint „mint a lámpa, ha lecsavarom, ne élj, mikor nem akarom”. Ezt mondta a kedves vezető a tévelygő választópolgároknak városuk újabb megszívatásával.

Tudtuk, hogy Orbán Viktor szaralak, de nem hagyja, hogy elfeledjük ezt a kis hibáját. Muszáj neki naponta igazolni iránta táplált megvetésünk helyes voltát, de így van ezzel mind az összes is. Ha már a Terror Háza szóba került, eszünkbe ötlik Schmidt Mária igazgató asszony, és az ő forradalmárgyártó buzgalma. Egyszer már előállított egy Dózsa László 1942-őt, most épp Deutsch Tamás 1966-on dolgozik erősen. Nem tudom, ha Deutschot most épp nem rühellenék annyira az EPP-ben, képbe került volna-e, mint a Schmidt nagyasszony által alapított Petőfi-díj kitüntetettje, de így vagy úgy, megkapta. Nem nagy ügy, Bayernak meg horog-, pardon, lovagkeresztje van.

Hogy miképp nyaligálják ezek egymás seggét, az teljességgel érdektelen, az azonban nem, hogy az ilyen plecsniktől elkezd nőni az arcuk, óriásivá dagad, hogy már be sem bírnak nézni vele a mi kis szaros ablakunkon. Elemelkednek mintegy az anyaföldtől, és lebegnek a tajtékos egünkön. Deutsch azért kapta a díjat, mert sokat tett a térség népeinek szabadságáért, és megértette, hogy a Nyugatnak ő nem jelent sokat. Ez a díj laudációjában szerepel, és arra utalhat, hogy Deutsch ifjú korában Prágában hőbörgött. Most már lassan ott tartunk a narrációban, hogy Orbán Pestről űzte el az oroszokat, Deutsch pedig Prágából.

Ez a meggyőződése egyébként Deutschnak is, mert ugyan Brüsszelben azt mondták neki, pofád befogod, hazafelé azért még mondhatja a hülyeségeit, és mondja is kitartóan, sőt, egyre hangosabban. Olyat is hallottunk tőle, hogy a Néppártban olyanok oktatják ki, akik semmit sem tettek a szabadságért, míg ellenben ő megjárta a börtönt is. Édes pofa. Jelezném azért, hogy azt nem szenvedte el, rendőrségi fogdán volt pár napig, aztán ötezer korona lefizetése után jöhetett is haza szabadságharcos hősként. Schmidt nagyasszony meg gyártathatja a plakátot az elszánt tekintetű ifjú Deutsch arcmásával, misezrint Deutsch Tamás 1966-.

Aztán kiderül, hogy valami lány van a képen egy KISZ-es építőtáborból. Ha az ember elszakad a valóságtól, egészen hülye dolgokat képes mondani. Még pár nappal ezelőtt, amikor a fél Fidesz azon rágta a körmét, hogy Deutschot kihajítják avagy nem, Szijjártó is megszólalt a cimbora védelmében, és azt bírta kinyögni, ha a néppárti frakció minden képviselője úgy dolgozna, mint Deutsch Tamás, lehet, hogy jobb teljesítményt tudnának nyújtani az EP-ben. Íme urak és hölgyek, amikor mi egy szétcsúszott embert látunk, a Fidesz egy szabadságharcos sztahanovistát tesz elénk.

És nem érzik, hogy röhejesek. Sőt, már odáig is eljutottak, hogy egyáltalán nincs is Deutsch-ügy, hanem a Néppárt jövője a kérdés. Az a vélekedés ezek szerint, hogy a Fidesz nélkül élet nincsen, amiből az látszik, hogy finoman szólva is túlhajszolt az egójuk. Viszont csak itthon csodálatosan. Kint kuss van, ezért Deutsch hazafelé ordít, miszerint Európa a Soros-tervet hajtja végre. Gyurcsánynézik, donáthozik Schmidt nagyasszony plecsnijével a lukában. Arra kell jutnunk, hogy ezek súlyosan terheltek, sőt, ez valami utolsó tangó, amikor már minden mindegy, utánuk az özönvíz.

Caligula végnapjait szoktam emlegetni tombolásukat jellemzendő, de Orbán most már inkább Néróra hajaz. Ő Rómát gyújtotta fel, a kedves vezető pedig Budapestet, illetve a magyar városokat szándékszik. Ha nem lenne félelmetes, akkor szánalmasnak volna nevezhető a komplett bagázs, csak sajnos nem az. Az, hogy elment az eszük, és csűrdöngölnek egy ország romjain, a bőrünkre megy, és lassan beledöglünk. De nem baj, az ifjú házasok vehetnek fel kedvezményes hitelt, mint tegnap gazdaságvédelmileg ez is kiderült. Úgy tűnik, már teljesen megőrült a Sátán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum