Valami történt. Valami iszonyú, valami felemelő vagy köznapi, de valami mégis. Hiszen ma már tizedik napja nem láthatjuk Ceci nénnyét, aki pedig régóta oly kedves része lett életünknek. És nem tudhatjuk, mi van. Olyanok vagyunk, mint a rajzolt reklámban a Red Bulltól betépve szállongó télapó bamba rénszarvasai, akik félve bámulnak az ismeretlenbe magukra hagyatván, és egyikük kérdi: „És mi?”, míg a másik rákontrázik a kétségbe esés iszonyú hangján: „És velünk mi lesz?” – Így vagyunk mi is elhagyva és kétségek közé lökve a jéghideg, végtelen űrben, és kérdezzük, Nyunyó néni hol vagy, Ceci nénnye merre bujkálsz, és esdeklünk érdeklődve. De nem felel rá senki rá a távol, háborúba ájult Neriából.
Pedig mily szívesen hallgatnánk akár ezt: „Azt javasoljuk, a babákat ne vigyék le, az erkélyeken szellőztessék.” Vagy ezt: „Készítsünk bevásárlólistát. Ilyenkor nem fogunk bolyongani az üzletekben.” Ilyen bölcsességek nélkül az ember elveszik a világban, Domestost iszik, és elviszi őtet a rézfaszú bagoly. Ha most olybá tűnnék, hogy csipkelődök netán, akkor jó az érzet, mert a kerítéses pörformansz után, amikor Nyunyó néni odament riogatni, elveszítette a jogait az elnézésre. Hogy fölemlegetem a hiátust, az azért van, mert másoknak hiányzik, akik Isaurának is gyűjtöttek, és ők azok is, akik most megrónak erősen, hogy illetlen vagyok, pedig nem. Nyunyó néni a NER terméke, szimbóluma, a köznapi nagymama létet rég odahagyta, és fogaskerékké vált a bűnös gépezetben.
Így megjelenése is, mostani eltűnése is, és az, hogy nem lehet tudni róla semmit, nem egyéb, mint látlelet a NER-ről, vele pedig a viszonyunk nem harmonikus egyáltalán. Szóval Müller Cecília nem jelenik meg a képernyőn, s akinek hiányzik, azt a választ kapja, nem tök mindegy? Mert és ugyanis – így az indoklás – „Az országos tisztifőorvos tartózkodása a kameráktól nem befolyásolja a tájékoztatást, mivel Müller Cecília előadásában is ugyanazok az információk hangozhatnának csak el, legfeljebb az előadásmódja lenne más.” Kétségtelen, nincs, aki mondja nekünk, hogy „A gyerekek ne vigyek be a nyunyót az óvodába! A szülők csenjék el a gyerekek nyunyókáját.” Mint kitetszik, enélkül tombol a járvány, és elszabadult nyunyókák tartják rettegésben a falvakat, kietlen sorosista városokat.
Müller Cecília országos tisztifőorvos eltűnése – miután tíz hónapig naponta szórakoztatott minket a képernyők előtt – közügy. És erről a közügyről nem adnak nekünk információt. Müller Cecília, úgy is mint Nyunyó néni vagy Ceci nénnye, ebből a szempontból érdekes, semmi egyéb miatt. Mondhatnám azt is, hogy tíz hónap alatt a tisztifőorvosból Paks II. vált, Budapest-Belgrád vasútvonal, s mint ilyen, elveszítette organisztikus jellegét. Ha szerencsétlen képpel akarnám ábrázolni, akkor azt mondanám, zászló ő a NER tajtékos egén, aki csattog a szélben – és most ezt képzeljük el ezt a csodát. Mindezzel pedig csak azt akartam megmutatni, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók, másfelől, hogy aki lepaktál a NER-el az így jár. Fölszívódik benne, részünkről pedig nincs számára kegyelem.
Végezetül, ha valakinek hiányzik Nyunyó néni gondolatisága, rakok ide pár bölcsességet tőle a teljesség igénye nélkül. Hogy ne érezzük annyira árvának magunkat, azért: „A koronavírus a fiatalokra nem veszélyes, csak arra, aki elkapja./ Ha a vizsgázó kocsival megy érettségire hátulra üljön. Az üljön előre aki vezet./ Csak az keresse fel orvosát aki teljesen egészséges./ A szabadtéri medencéket úszásra használják, kerüljék a játékot./
Az idősotthonokban hunyt el a legtöbb halott, de volt más egyéb betegségük is./ A tartós használati cikkek beszerzését halasszuk a járványveszély utánra, de ha valakinek elromlik a vasalója, az a lehető legrövidebb úton gyorsan beszerezheti./ Kérjük, hogy a betegek könyékig zárt felsőben és minimum térdig érő alsó testtel menjenek be a rendelőkbe.” – Remélem, enyhíthettem a lüktető lukat, amit Ceci nénnye eltűnése okozott.
Vélemény, hozzászólás?