Deutsch visszavon

Azt hittem, arra ébredek reggel, hogy Tompikát kihajították a Néppártból. Vagy nem hajították, csak a sarokba térdepeltették, esetleg azt mondták neki, ez volt az utolsó, vagy akármi. De nem szólnak a hajnali hírek semmiről. Nem mintha volna valami jelentősége is, hogy Deutsch röpül vagy nem, vele együtt távozik a Fidesz vagy sem, ezek csak olyan gesztusok, ránk nézvést igazi folyományok nélkül. A Néppárt már rég leszerepelt, odahagyta az elveit valamelyik sarkon vagy valamely kuplerájban. Néhányan közülük lázadoznak, de mindig kevesen vannak ahhoz, hogy győzzön a tisztesség. Így van ez mindenütt, általában a gonosz erősebb, többen van, hangosabb és mindig neki több a pénze.

Deutschnak és a róla kialakított képnek teljesen mindegy, röpült vagy maradt, twitterezni mindenhonnan lehet, az ő tevékenysége pedig hosszú ideje ebben merül ki. Olykor beleböfög az éterbe valamit. Ilyen volt az is, ami miatt most röptetni akarják, mint valami rossz lufit. Gestapózott, okádott, ami joggal nem tetszett a decens néppártiaknak, úgyhogy Tompika most, hogy tépkedik a laput a talpa alá, vinnyogva visszavonul. Megint bocsánatot kért, és visszavonta a ganyét. Ez a visszavonósdi nehezen értelmezhető gesztus. Ha valaki leír valamit, azt erősen megfontolja, az nem hirtelen felindulásból elkövetett szóbeli kurvaanyázás, annyapicsázás, ami kicsúszik, hanem kiérlelt gondolat. A manus lényege mintegy.

No most, ha ezek után azt mondja, mindezt visszavonom, az csakis taktikai meghátrálás, attól még a lázak megmaradnak az agyában. Ahogyan erre példa ez a mi Demeter Szilárdunk is, aki szintén visszavont, de azóta is azt hangoztatja, hogy ennek ellenére mindenki bekaphatja. Leírt szavakról nem lehet azt mondani, nem is úgy gondoltam, mivel a papírra (képernyőre) vetett hang, szó, mondat, mint a gondolat kifejező formái azt mutatják, hogy de, éppen úgy és éppen azt gondolta. Különben nem tudta volna leírni. A visszavonósdi tehát csak alávaló nyüszítés, időnyerés, erőgyűjtés. Mert a fideszisták jellemtelenségükből fakadóan úgy viselkednek, mint a tahóbunkó férj. Ő pedig, miután az asszony elhagyta, mert verte rendszeresen, visszakönyörgi magát.

Mézédesen búgja, hogy soha többé, ezen túl a tenyerén hordozza a tubicáját, s amint ajtón belülre kerül, máris csattan el az első pofon újra. Ugyanis ilyen az élet, és ilyen a Fidesz is. Mert mindaközben – és ezt ne feledjük –, hogy Deutsch bocsánatért esdekel, Orbán változatlan hangerővel szidja a sorosista EU-t, Szijjártó pedig előre menekülvén szélsőjobbos cimborákat látogat. Innen nézvést Deutsch nem tesz egyebet, mint a saját seggét menti, ám ahogyan ezt teszi, az valami egészen lehangoló. Mint a hasát mutató kutya, aki rájött, hogy túl messzire ment, és nyalogatja a gazdi kezét. Önmagát feladni és saját magát szembe köpni egyébként egy fideszistának sem nagy erkölcsi tehertétel, mert ideáik nincsenek, csak érdekeik.

Deutsch életútja is ezek közül a legértéktelenebb. Ő – ahogyan Orbán a Kossuth téri beszédből – a prágai letartóztatásból eredő kétes morális tartását erodálja, bár onnan is a gyűlölt kommunisták menekítették ki. Deutsch azért került a Fidesz első vonalába az elején, hogy a hosszú hajával és fülbevalójával megdobogtassa a fiatal női választók szívét, és dobogtatta is. Ebbéli érdemei alapján lehetett miniszter az első felvonásban, de csak akkor, amikor végre sikerült megszereznie a diplomát. Harmincon túl. A beléptető kapuk eltüntetésén kívül más érdeme nem látszik, még szegény Für Lajos is megkérte, hogy ne éljen vissza a nevével, amit lánya – második feleség – révén bitorolt egy darabig. Azóta twitterezik, most pedig nyüszít.

Deutsch az az első generációs fideszes, aki életében nem csinált az ég egy világon semmi hasznosat, de azt legalább alaposan. Most pedig itt áll öregecskén és szétesve, attól fenyegetve, hogy kissé messzebb kerül a húsos fazéktól. És nyalogatja a kezeket. Ennél nagyobb megaláztatás nem kell, ennél még az is jobb, ha kivágják, mert akkor olybá tűnne, volt egy gondolatkísérlet ami mellett úgy ahogy kiállt. De még erre sem képes. És itt, benne látjuk azt, ami majd következik, ha a galeri elveszíti a hatalmat. Nem ők voltak, nem úgy gondolták, parancsra tették. Ez mind lesz. De addig is emlékezzünk a mostani Deutschra, aki nem áll messze attól, hogy a saját anyját is megtagadja. Nyüszít a drága, és ezt jó hallgatni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Deutsch visszavon
  1. Yeti szerint:

    Soványka öröm az, ha bármelyik csutkányossal valami szarság megesik.
    Én például egyáltalán nem hallok élvezettel semmit ezekről, ezektől.
    Az a jó nap, amikor egyáltalán semmi sem jut el hozzám ilyesmi.
    Csak éppen ritkaság, vissza sem emlékszem már ezekre az időkre.
    Voltak idők amikor ordítottam, törtem zúztam magam körül tehetetlen dühömben miattuk.
    Évekbe került, mire kigyógyultam belőle.

    Másfelől – vakkomondoréknál nem az asszonyok hagyják el őstulkaikat, hanem azok kergetik el a nőiket.
    Azok pedig nem értvén semmihez megpróbálják visszakönyörögni magukat uruk kegyeibe!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum