Micsoda idők, micsoda ócska idők

Hiába mondja nekem bájosan akármely időjós a tévében mosolyogva, hogy három nap múlva már szinte tavasz lesz, fütyölnek a madarak, zümmögnek a gyerekek és donganak a lányok, ha most kinézve takony lóg a fákról és búbánat csepeg. A kukásautó beleveszik a ködbe, csak a szuszogását hallani, a munkások füttyentését, hogy mehet, és nem akar világosodni sehogyan sem. Győrben győzött a papagájos ember, viszont Salvini nem tudta bevenni Emilia-Romagnát, mert az olaszoknak valamivel több eszük van ezek szerint.

Hetvenöt évvel ezelőtt is már rég fejjel lefelé lógatták a diktátorukat, míg mi azon a napon, amikor Auschwitz fölszabadult, enkezünkkel vertük agyon Szerb Antalt. Éppen akkor, s ha ez nem lenne ógörög tragédiákba illőn tragikus, akkor ironikusnak is nevezhetnénk, de nem tesszük. Mert Győrben azok választották meg a papagájos embert, akik virágot visznek annak az embernek a sírjára, szobrot állítanak neki, akinek a rendszere agyonverte Szerb Antalt, ami olyan, mintha egy csecsemőt csapnának a falhoz.

Mi, akik a Spenóton nevelkedtünk irodalomtörténetileg, ámulva olvastuk, akárha szépirodalmat a szikrázó szellemességű irodalomtudományi és irodalomtörténeti könyveit. Nekem majdnem bibliám is lett a világirodalmi dolgozat, mert akkora hatalmas tudást olyan könnyedén előadni, ahogyan ő azt teszi, szépirodalmi cselekedet, de hát, az is volt. Nem is tudták elviselni ezt a szikrázást korának Demeter Szilárdjai, égették volna, betiltották volna, de egyszerűbb volt szívlapáttal elintézni. Ez január 27-e, a taknyos nap.

A kedves vezető, a bajuszos beosztottja más-más helyekre, de ugyanazért mennek ma, hogy a civilizált világnak bizonygassák hamis főhajtásukkal, hogy ők is közéjük tartoznak, pedig dehogy. Az egész Kossuth tér, Gyöngyöspata, a romák – az új zsidók – annak még eleven bizonyítékai, hogy nem valók oda, s tán akkor lehetne bemutatni ezt elevenen, ha, mint annak idején egy láger felszabadításakor Eisenhower is tette, hogy kötelező erővel terelte oda a németeket megmutatva nekik, mit csináltak.

Csak nem tudtak róla. Akik a papagájos emberre szavaztak, azokat is el lehetne buszoztatni egy szabolcsi szegénysorra, hogy lássák, mit is csinálnak. De mindez ma már fölösleges lenne, mert az ember nem tanul és mindent elfelejt. Vannak ilyen napok, mint ez a taknyos január 27. is, amikor hazugságban tobzódva sápítozik a nép, hogy jajj, illetve ejha, aztán visszatér Schobert Norbit éltetni vagy ekézni gusztus szerint, mit amit lényegesnek tart az életben, illetve kölyökkutyák sorsa fölött keseregni.

Pedig Isten már rég elhagyta őket, mint az auschwitzi zsidókat is, és, akik valami csoda folytán visszatértek a pokolból, megrendültek hitükben. Vagy, ha meg akarták őrizni azt, komoly gondolati csavarokat kellett elvégezniük a mindenható kiismerhetetlen szándékairól, mert nem volt bátorságuk bevallani, hogy már régen meghalt. A művészetek levonták a következtetést, ahogy Adorno mondta, hogy „Auschwitz után verset írni barbárság”, mint ahogyan Szerb Antal agyonverése után virágot tenni Horthy lábai elé is az.

„Micsoda vidék, micsoda ócska vidék”, énekelte vagy sírta annak idején Cseh Tamás, akivel a mindenható megtette azt a szívességet, hogy ezt ne kelljen megélnie, ha ez nekünk fáj is. Az senkit nem érdekel, Adynak is fájt a maga korában a szerb komitácsi szíve, ő sem volt magyar, Szerb Antal is idegen volt, és én is az vagyok. Nincs ezen mit szépíteni, nem vagyok én száj ezeknek a füleknek való, akárha Zarathustra, de Nietzsche is megőrült, mert már eltemette Istent ő is. Jó napot, jó szurkolást, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
3 hozzászólás “Micsoda idők, micsoda ócska idők
  1. Yeti szerint:

    Mindegyikünknek oda van készítve a maga szívlapátja.

  2. Jane Doe szerint:

    Nem mondhatom neked azt, amit az intenzív osztály monitora fölött láttam kifüggesztve: “A sípszó elhangzása ELŐTT hagyjon üzenetet!” – mert mindegy ez immár.
    Te akkor is száj vagy, ha nincsenek fülek a hallásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!