Napidíj az Áder famíliának

Száraz-tényszerűen tegnap Gulyás miniszter a magyar társadalom arcába köpött, de előtte még hosszan harákolt a munícióhoz. Mindenféle cifrázás nélkül emésszük meg – ha tudjuk – bájos javaslatát, miszerint az Áder családot elemeli az anyaföldtől, kiváltságossá teszi mintegy, akárha királyi família volna. De nézzük, miből élünk.

A jövőben, ha Gulyás miniszter javaslata életre kel, Áder neje jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására, külföldi útjain napidíjra és költségtérítésre. Első osztályon utazhat repülőn és vasúton. De ez sem elég, az Áder gyerekek – négyen vannak – ugyanilyen jogosultságokat kapnának, napidíj, költségtérítés, első osztály, sőt, ha Ádert fölfalja egy ponty, a gyászoló hitves kétmillió forintos özvegyi ellátást kap majd. – Havonta.

Ki lesznek stafírozva, de egyiknek sem jut eszébe, hogy azt mondja, ilyet ő nem kér, méltatlan rá, mert elfelejtette, honnan jött. Nem szoktam én családtagokkal foglalkozni, mert nem vagyok én prostisrácok, sem origo, de most – mivel arról van szó, hogy az asszonyka él jól közpénzből ok nélkül -, gondoltam megnézem, ki dőzsöl eztán a magyar jómunkásember izzadságából, és nagyon bájos szövegre bukkantam a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján, ahol Herczeg Anitát fényezik.

Herczeg Anita Áder felesége, ahogy a honlap írja, harminc éve hűséges társa. Kicsit idézem a fáintos szöveget: „A szerény körülmények között élő értelmiségi család az állampárti időkben is a polgári tradíciók értékvilágát követte. Ezt a csöndes, de elszánt értékválasztást cseppben a tengerként tükrözi az a történet is, amely jogi tanulmányai megkezdéséhez kötődik. A nyolcvanas évek elején, amikor az egyetemi jelentkezéshez csatolt iskolai jellemzést Herczegh Anita hazavitte szüleinek aláírásra, édesapja egy szelíd mozdulattal törölte az akkor a szocializmus iránti elkötelezettségre utaló kötelező formulát, és a családi háttérről szóló első mondat helyére ezt írta: demokrata családban nevelkedett. Az őszinteség, a kötelességtudat, a hűség és az életszeretet szülői példája meghatározó volt Herczegh Anita számára.”

Jó tudni, hogy partizán volt, szeret főzni, sőt, az is kiderül, hogy házasságuk elején Csornán egy kis földet művelgetett a férjével, hogy kiegészítsék szerény jövedelmüket. Kommunista vezetőkről szoktak ilyen kliséket írni, de ez is beleillik a képbe, csak az nem, hogy Áder és b. neje nem tiltakozik ez ellen. – A gyerekek majd később bánják meg -, a papának meg a mamának a jelek szerint tetszik a cirkusz.

Lelkük rajta, meg a lelkiismeretük, bár Ádernél ilyen készséget nem lelünk már régóta, úgy tetszik, az asszonykának sincs. Mint a férje munkahelye írja róla: „A gyermeknevelés mellett a főzés szeretete, a kézművesség és a rendszeres sport is természetes része az életének. A téli sí- és a nyári vízitúrák évtizedek óta elmaradhatatlan családi programot jelentenek.” Az angol királyi családról szoktak megjelenni ilyen klisék, bár azoknak sincs egyéb dolguk, mint, hogy visszaverjék a fényt.

Orbán azt már bevallotta, hogy új magyar tőkésosztályt akar kinevelni, azt azonban eddig titkolta, hogy nemességről is szó van, akiknek előjogaik vannak, hacsak nem az a hátsó szándék vezeti, hogy Ádert ő kövesse abban a székben. Akkor mondhatná, hogy nem az ő népes pereputtya miatt módosítgatnak törvényt, ezt ő az elődjétől örökölte, ő a vagyontalan, egyszerű ember, aki csak a népének él.

Mert minden lehet. Még az is, hogy érzik a vesztüket, és amíg még lehet, gyorsan minél többet kiszednek a rendszerből. Mert elképesztő módon nyomják fel a NER elitjének fizetéseit, hol vannak már a limitek és a pofátlan végkielégítések, mert ebben az országban senki nem emlékszik semmire. Most, hogy az Áder família napidíjért síelgethet meg vízitúrázgathat, ez sem zavar senkit, Manci néni örül a rezsiutalványnak, Jóska bácsi a fröccsnek.

Itt döglök meg. Naponta annyi mocsok történik, hogy válogatom, melyiket írjam meg épp. Ez megy évek óta, folyik a szar az országban, de, ha kilépek az utcára, kerülgetem a gödröket, és hallom, ahogy az eladó elborzadva meséli a kedves vevőnek, most vegyen parizert, mert megint fölmegy az ára, a tévéből folyik a mocsok, halnak meg az emberek az omló falu kórházakban, és még napestig lehetne sorolni, és akkor az az ország gondja, hogy napidíjat kapjanak Áder kölkei, ha túráznak, akkor ki és mikor fogja mondani, hogy elég? Senki sem, soha. De rohadtul unom én ezt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum