Gothár, a színházak Reichstagja

Ma sem tudjuk biztosan, hogy szegény, hülye van der Lubbe gyújtotta fel ’33-ban a Reichstagot, vagy csupán áldozat volt, akire rákenték, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Megvolt az ok és az indok a kommunista párt betiltására, a komcsik, szocdemek bebörtönzésére és a szükségállapot bevezetésére. Egyben mutatta is a nácik munkamódszerét, miszerint kreáltak egy ügyet, vagy valami piti dolgot felfújtak, hisztériáig fokoztak, és erre hivatkozva gyalulták le, amit akartak. Az élet minden területére alkalmazták ezt a zsidóságtól az elfajzott művészetig.

Az Orbán-rezsimnek már régóta böki a csőrét a színházak kvázi függetlensége, így a Gothár botrány úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Pár napon belül elő is került a kőszínházak állami felügyelet alá vonásának törvényjavaslata, és már indokolni sem kellett. Az egyik legalávalóbb csinovnyik, Kocsis Máté magyarázta meg a megmagyarázhatatlant: “A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést.”

Íme, a színházak Reichstagja, a színházak, színészek, rendezők a kommunisták, a kollektíven bűnösök (zaklatószínház, eltussolt bűncselekmények), ahol a tiszta erkölcsű fideszfiúknak kell rendet rakniuk. Kétség nincs arról, hogy mindenképpen rátették volna a mocskos mancsukat a színházakra, most azonban már gondolkodni sem kell a magyarázaton, az erkölcsi megújulás nevében lehet fideszesíteni a színjátszást. Kocsis Máté azonban meglehetősen ostoba organizmus, azon túl ugyanis, hogy habzik a szája, sorban adogatja fel műfelháborodásában a magas labdákat, amiket kénytelen vagyok leütni.

Azt mondja ez az erős ember, hogy “zaklatószínház”, “nem engednek betekintést az ügyeikbe”, meg “évekig eltussolt bűncselekmények”, és akkor én megtaláltam az origómat, a kályhámat, ahonnan elindulva Kocsis Mátét cafatokra lehet szedni, és én ezt teljesen szívesen meg is teszem. Kis Laci bácsi. Csak ennyit mondok, az ő nemi erőszakjára, és arra, milyen hiszti volt körüle, hogy ugyan, az semmiség ahhoz képest, amit a nemzetért tett az úszás terén. De azért vessük össze Kocsis mostani mondandójával, és gondolkodjunk.

Zaklatás volt? Ajvé, annál sokkal több. Évekig el volt tussolva? De még mennyire. Kapnak pénzt az úszók az államtól? De még mennyit. Akkor most levezessem? Fölösleges, inkább kiterjesztem a módszertant, és gyengéden utalok a papi pedofíliára és zaklatásokra annak fényében, hogy még csak az egyházak kapnak igazán sok pénzt az államtól, nem engednek betekintést a működésükbe, eltussolnak és zaklatnak ipari mennyiségben, akkor ők méltók az adófizetők pénzére? Mindmegannyi lényeges kérdés, és akkor még a legnagyobb halhoz el sem jutottunk, ami a Fidesz-KDNP maga.

Hogy ez az alakulat mennyi bűncselekményt tussol el, hogy mennyire nem enged betekintést a működésébe, és ráadásul, hogy mennyi pénzt kap az államtól, az el sem képzelhető. Vagy íme, Kocsis elvtárs maga adja a kezébe az adu ászt azoknak, akik a felcsúti futballakadémia pénzügyeire kíváncsiak már évek óta reménytelenül. Vagy terítsen az a rohadt akadémia, vagy ne kapjon állami – kvázi adófizetői – pénzt. Bár ez csak egy álomvilág, amit itt fölskicceltem, mert a diktatúrák nem így működnek. Azoknak egészen más a módszertanuk.

Mégpedig az, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. A Reichstagok, Gothárok csak arra vannak, hogy a külvilág számára magyarázattal szolgáljanak, törvényi és erkölcsi mázzal vonják be a törvénytelenséget és erkölcstelenséget. Ha ilyet nem találnak, szívfájdalom nélkül tesznek meg akármit, lásd még a könyvkiadás államosításának ideája. Itt nem mondhatják, hogy minden könyvkiadó buzeráns vagy zaklató, mást sem mondhatnak, semmi terhelőt nem találnak. Ilyenkor jön a végső, megdönthetetlen érv: csak. – A színházak helyében én azért belekapaszkodnék Kocsis hülyeségébe, mert, ha meg kell halni, harcban történjen meg az. Legalább.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
2 hozzászólás “Gothár, a színházak Reichstagja
  1. Yeti szerint:

    Hmm, nekem az ágyban párnák között valahogy szimpatikusabb – de nem sürgős.
    A szótárban egészen egyértelműen ezt a sorrendet találtam: halott hős hülye.

  2. Istvan Erdos szerint:

    Hmm… épp az imént olvastam egy fonnyadt ‘ejnye-bejnyét’ egy jobbos szinházi rendezőtől… eddig nem szólt, most majd őt viszik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!