A gyöngytyúk magányossága

Parádfürdőn megszűnik a mini állatkert, mert módszeresen ellopták belőle az összes állatot, kivéve egy vén gyöngytyúkot. Nem egyszerre, hanem visszajárva, apránként vittek el mindent, mikor, mit kívánt meg a tolvaj szervezete: fácánt, foglyot, récét, nyulat vagy őzgidát, mert élni kell. Az nem mindegy, hogyan, de lehet így is. Az élet célja, hogy annak fenntartása érdekében energiát tegyünk bele. Megterített asztalnál szervírozott pörküttet ubival, nyakban partedlivel, vagy nyamvadt kisnyulat az állatkertből. Kinek hogy.

A parádfürdői gyerekek már nem nézhetik bámészan a csetlő-botló, poros és bús szemű őzikét, akit nem egy medve, hanem ember evett meg, ami őneki mindegy, az álszent társadalomnak azonban nem. A medvére azt mondja, csak tette a dolgát, erre van programozva – ennek ellenére lelövi, kutyával tépeti szét -, ha az ember zabálja a Bambi combját, aljas gazember, pedig ugyanúgy éhes volt csak, mint a medve. Őt nem öli meg – bár szíve szerint megtenné -, hanem ketrecbe zárja. Ezt nevezik civilizációnak.

Viszont, hogy a gyöngytyúk mért maradt ott magában társak és pletyka lehetősége nélkül, mint egy öreg hobó, az elgondolkoztató egy dolog. Hogy ő már levesnek sem volt jó. Ha én Poirot lennék, aki a tolvaj-gyilkost keresi, első figyelmem valami irodalmárra terelődne. Ő az, aki Marquezt forgat ezekben a vészterhes napokban, és emlékezne rá, amikor Jose Arcadio Buendia a tengert keresve barangolt az erdőben, mennyire megviselte az arapapagáj kékes és fanyar húsa. Egy irodalmár ilyen megfontolásokból sem lop gyöngytyúkot, hanem inkább nyulat – ha nincs is igaza.

Nincs igaza, mert például az előző emberminiszter, a Balog nevű, akinek a gonoszságát már el is feledtük, gyöngytyúkból jó levest főzetne a Hiltonban, és libamájjal kiegészítve fejedelmi lakomát szervírozna árva gyerekeknek karácsonyra. (Tíz éves fiú jeligére.) Mostani utódjának ilyenre gondja már nincs, ezt túlhaladta az idő és a NER szerves fejlődése. Ma már okkult dolgokkal foglalkozik az emberminiszter elsősorban, a gyöngytyúkot nem zabálná fel, hanem imádkozni tanítaná, hogy elkerülje őt a köszvény.

Mert ugye, hogy ne feledjük, a parádfürdői gyöngytyúk öreg már. Így, túllépve az irodalmár-tolvaj képzetén, aki regényélmények miatt nem gyömte őt a zsákjába, azt kell gondolnunk, hogy a tolvaj csak ránézett a szakadozott tollára, a sánta lábaira, az opálos szemére, s csak legyintett. Nem elsősorban humánumból, hanem, mert tudta, az ilyenek soha nem főnek meg. Így maradt magára a gyöngytyúk a lepusztult állatkertben mementónak, azt szimbolizálva, az élet voltaképp racionális, ha momentán, s főként gyöngytyúki szemmel nem is tűnik annak.

Ez a ráció pedig elsősorban a kegyetlenségen alapul. Aki már arra sem jó, hogy megzabálják, örök magányra ítéltetik, mint a szemben lakó néni, akinek szintén egészen gyöngytyúk formája van, főleg az ünnepi otthonkájában. S ahogyan ő az ellopásra sem érdemes szárnyas, akként egy lerabolt állatkert az egész nyüves ország, amit lassan be lehet zárni lakók és érdeklődés hiányában. Ilyen parabolákat lehet írni, sőt, tanulságos állatmeséket is, de minek? Máma harci dalokra van kereslet – erősen fizetőképes -, a gyöngytyúk éneke pedig senkit nem érdekel.

Ez nem depresszió, melankólia csupán, mert jön az ősz a csalfa fényeivel és a hajnali ködökkel. S ha azt hiszed most, én nyájasom, ebből az egészből levonok majd egy forradalmi tanulságot, hogy miként kell és kívánatos ezt a mi rezsimünket elzavarni, csalódást kell okozzak. Engemet ebből az egészből csakis a gyöngytyúk érdekel, azon belül is a bozontos lelke. Hogy mit tesz most a tépett kerítések között társak nélkül, s egyedül. Ő már nem címlap, akit elvittek, nem szenzáció, nem hoz kattintást sem a téblábolása, és már megenni sem akarják, aminél szörnyűbb nem eshetik egy gyöngytyúkkal. A halál előtt elérte a halálban meglévő másik halál, a feledés. Döbbenet és iszony.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “A gyöngytyúk magányossága
  1. Yeti szerint:

    A gyöngy kakasok szerencsésebbek, hamarabb végük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!