Kereszténydemokrácia – nyilván

Azon felesleges morfondírozni, hogy a gender mennyivel ideológiább, mint a vallás, ezen belül a kereszténység, és még tovább, egészen a szeplőtelen fogantatás elképesztő gondolatáig, de, ha így van, akkor meg Rétvári elvtárs az új Keresztelő Szent János. És az is biztos, ha van neki gyereke – ezt én nem tudom, de nem is akarom -, akkor még nem cserélt rajta szaros pelenkát.

Olyan érdekes és lehangoló egyszerre, amikor a féleszű, alulművelt, pszichopata valamint messiás tudatú üldözési mániás vezér kiadja az ukázt, hogy valamit töröljenek el a Föld színéről, aztán meg is teszik. És még “tudományos” magyarázatot is adnak hozzá ahelyett, hogy bevallanák az igazat: csak, meg mér’ ne. Mindjárt egyszerűbb lenne az élet, és még hülyének sem néznék az embert, de ha Rétvári elvtársnak ez így jó, akkor nincs mit tenni.

A jó hírek kifogyhatatlan szállítója a gender szak bedarálása okán szúrta tökön magát, midőn a marxizmus-leninizmushoz való hasonlítással óhajtotta indokolni a dúlást, formai és tartalmi kifogásokat emelve, mint valami napkeleti bölcs. Azt delirálta ide nekünk, hogy formailag ez csupán előadások sorozata, mintha az evangéliumok az univerzumról való minden ismeret eszenciái volnának. Másrészt pedig az volt a tartalmi kifogása Rétvári professzornak, hogy a gender állításai nem csereszabatosak azzal, mint amit a kereszténydemokrácia az emberről vall.

A világnak nagyon sok olvasata van így ezzel, hogy nem korrelál a Rétvári-féle kereszténydemokráciával. Főleg, ha rájövünk arra is, az a massza, amely ilyen címen ennek az embernek a fejében kavarog, sok mindennek nevezhető, de éppen annak nem, mint aminek állítja magát. Nem azért, mert eredendően gonosz – csak azzá tette a nyomorult élete -, hanem, mert ostoba. Ez viszont sokkal nagyobb csapás az emberiségre, s ezen belül a maroknyi magyarra nézve.

Erről a gender-dologról úgy kellene beszélni, hogy még ez a Rétvári is megértse. Leginkább úgy lehetne megragadni, hogy miként érzi magát egy apa, ha tisztába teszi a gyerekét, legózik vagy homokozik vele, leviszi a szemetet, takarít vagy rántást kavar. Hogy mennyire macsóállat akkor, és a társadalom mennyire tekinti annak. Ugyanígy, ha a törékeny asszonka autót szerel, netán céget vezet, akkor lepotyognak-e a csillagok az égről.

Mivelhogy nem a középkorban élünk, vadászni már csak a Semjén szeret, ölni sem muszáj, tehát egy nagy kavarás az élet, amiben nem árt, ha megtalálja a helyét az ember. Ha ilyeneken mélázik, akkor nem buziköcsög, a kislányoknak ettől nem nő farka, és a kisfiúk sem fognak magassarkúban rohangálni. Ellenben a papok ugyanúgy molesztálják a gyerekeket, de ez másik tészta, és mégis megérkeztünk a kereszténydemokráciához, amiről Rétvári ugyan pofázik és hivatkozik rá, de – magunk közt szólván – fingja sincs arról, mi is lehet az.

Úgy első – és második – ránézésre diametrális ellentéte annak, mint ami körülvesz minket Neriában. És az sem vigasztaló tudat, hogy ez is csak úgy épül orbáni megközelítésben, mint annak idején a szocializmus soha be nem teljesedve, és mégis célhoz érve a nihilben. Itt minálunk nincs szó perszonalizmusról, korlátozott államról és szubszidiaritásról, működő parlamentáris rendszerről meg pláne nem.

Ami pedig a társadalmi szolidaritást illeti, elég csak a hajléktalanok sorsára nézni, valamint arra, hogy éppen Rétvári képzeli úgy, hogy az éhezés ellenszere a kampányidőszakban kiosztott zsák krumpli, amiből ezek szerint négy évig meg lehet élni. Megszüntetni a gondolkodást igyekezni lehet, ájtatoskodni úgy, hogy az összes krisztusi értéket megtagadjuk és semmibe vesszük, azt is lehet, csak akkor nem tudom, minek lehet nevezni az embertelen rendszert, amit ez kiad.

Kereszténydemokráciának – nyilván.

Névjegy rezeda

Szombathelyi újságíró.